Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyerekek közti munka

 

 

A reformáció idején kimondottan mai értelemben vett katekizáció nem folyt, hanem főleg a délutáni istentiszteletek idején és utána tanulták a hit alapvető dolgait. Mivel a lakosság túlnyomó része írástudatlan volt, ezért a tanítás nagyrészt élő szóban történt. A gyermekek a szülőkkel együtt hallgatták a kátétanítást, és mivel a konfirmáció csak az 1800-as évek elején lett általánossá, ezért mikor odanőtt a gyerek, a szülők megkérdezték a lelkipásztort: vehet-e a gyermekük úrvacsorát? A lelkész elbeszélgetett a gyemekkel, és ha úgy találta, úrvacsorához bocsátotta.
A bibliai történetek tanítása a pietizmussal kezdődik XVIII. században. Azóta lelkipásztori nemzedékek egész sora fáradozott azon, hogy a gyermekekkel minél frissebb korban megismertesse az Úr Jézus Krisztust. Bisztray Sándor lelkipásztor a vallásórák második felében mindig elmondott vagy a helyi-vagy az erdélyi történelemnek egy olyan részletét, ami a gyermekek érdeklődését felkeltette. Ez a helytörténeti érdeklődés ma is elevenen él a gyülekezet tagjaiban. A kommunizmus előtt a katekézis az iskolában folyt, a református egyház kántortanítója és a lelkipásztor vezetésével. A bibliai történeteket a tanító, a konfirmációi előkészítést a lelkipásztor végezte. A kommunizmus alatt minden munkát a lelkipásztorok végeztek, így a katekézist is. Borsos Árpád lelkipásztor az egyetemes papság elve alapján, a vallásórák megtartásába bevonta a gyülekezet hitben mélyebb és bölcsebb leánytagjait, így Veress Irmát, Évát és Erikát. A lelkipásztor ismét csak a konfirmandusok előkészítésével foglalkozott. Ma a vallásórákat Botos Noémi és  Botos Sára tartják szívügyüknek, vasárnap 11 órától.
1998-ban kezdődött el a Nyári Vakációs Gyermekhét. Egy holland alapítvány jóvoltából Isten gyermeknépe a nyári szünidőben egy hétig kézműves foglakozás segítségével játszva tanulja a biblai történeteket. Ebben a munkában néhai Soós Emese, Veress Erika, Ferenczi Enikő, Veress Éva és Irma, Dóczi Margit, Ráduly Kinga, Henter Erzsébet, Borzás Kinga, Székely Erzsébet, Botos Noémi és Erzsébet, Veress Piroska és Márta, Ferenczi Réka és Márta, Dániel Piroska és Zsuzsánna, Sepsi Katalin és Veronika, Henter Izabella, Sipos Sándor, Székely Attila... jeleskedtek-jeleskednek évek óta. Általában naponta 80-90 gyermek szokott részt venni ezeken az alkalmakon. A gyermekhetet gyermek-istentisztelettel fejezzük be: a gyerekek vezetik az istentisztelet kötött részét, a lelkipásztor vezetésével. Az igehirdetést a lelkész végzi.

 


 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 70, összesen: 214466

  • 2026. november 04., szerda

    Nyilas Zoltán a következő dunamelléki püspök, Szathmáry Gergelyt főgondnoknak választották.
  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.