Lazíts kérlek!

Megpróbáltam titokban tartani meddőségi nehézségeinket, de valahogy mégis csak kitudódott. És a legrosszabb, hogy Mari is hallott róla. Azon a bizonyos reggelen, a vasárnapi iskolából kifelé jövet, egyenesen hozzám rohant. Ha tudtam volna, hogy mi következik, elbújtam volna a női WC-ben, de sajnos késő volt. Mari az érzékelőit beélesítette, így semmi esélyem nem volt elmenekülni. Széles karimájú kalapja kicsit ferdén állt a fején, amikor felém közelített, egy nagy Bibliával a hóna alatt.
Kikerekedett a szemem. Magamhoz vettem a kis Bibliámat, hátha szükségem lesz rá. Egy pillantást vetettem a társalgóra, de senki sem volt ott, hogy megvédett volna, azután támadás következett.
„Ó Nóri, most hallom, hogy nem tudsz teherbe esni” – mindezt olyan hangosan mondta, hogy a másik szobában is hallhatták. „Ez igaz, kedvesem?”
„Nos, igen” – motyogtam. Megpróbáltam kitalálni valamit, hogy mentsem a menthetőt, de semmi sem használt, nem állt le Mari.
„Semmi baj, drágám” – kotyogta. „Bizonyára feszült vagy.” Megpaskolta a karomat, „Ne aggódj! Lazíts és minden rendben lesz.” és édesen mosolygott.
A pihenés megnyitja az elzárult petevezetékemet? – gondoltam magamban. Beleharaptam a nyelvembe, hogy ne szóljak.
„Igen, biztos vagyok benne, hogy ez lehet a probléma.” – folytatta. „Túlságosan feszült vagy. Egy kis pihenésre lenne szükséged. Egy horvátországi, vagy valami más útra lenne szükséged, és nem az édes süteményekre. Miért? Hiszen én is így voltam, amikor Palkóval várandós lettem. Soha nem fogom elfelejteni azt a nyaralást…”
Sóhajtottam, amikor Mari belekezdett hosszú történetébe, hogy megossza velem, hogyan lett várandós a nászútján. Kétségtelenül Horvátország teljesen elbűvölte, és kilenc hónappal később megjelent a kis Palkó. „Így elmondhatom, hogy egyedül egy kis pihenésre volt szükségem, és azonnal jött a baba.”
Csak álltam, az Újszövetséget szorongatva, amikor Mari tovább elemezte a problémám. Végül Dóri is megérkezett. Megpróbáltam lassan távolodni, reméltem, hogy Mari majd zavarba jön Dóritól. Nem volt olyan szerencsém.
„Milyen szép nap a mai” – mondta Dóri.
Mari Dórihoz lépett, és én hátrálni kezdtem, de Mari rátette a karomra kezét, mielőtt elmenekültem volna.
„A várandósságról beszélgetünk” - szólt oda Mari Dórinak.
„Tudtad, hogy Nórinak nem sikerül teherbe esnie? Hát nem borzasztó?”
Dóri kék szemeivel, tetőtől talpig, óvatosan végigmustrált. Én pedig idegesen álldogáltam egyik lábamról a másikra.
„Hümm.” rendezte Dóri a párbeszédet a maga módján. „Kedvesem, fiatal vagy és a családtervest tekintve is időben vagy.”
„Egy kicsit kezdtem fölengedni, de mielőtt válaszolhattam volna egy női csoport lépett ki a szobából és felénk tartott. Mari megszólította őket, hogy csatlakozzanak hozzánk. „Kamilla, a te unokahúgod is gyermekáldással próbálkozik?” – szegezte oda a kérdést egy magas nőnek a csoportból. Kamilla bólintott. „Igen, ő örökbefogadott egy kislányt, majd két hónappal később teherbe esett az ikrekkel. Most három két év alatti gyerek édesanyja. Ugye, milyen különös!”
Mari megszorította a karomat, amikor visszafordult és megszólított. „Látod, drágám? Talán neked is örökbe kellene fogadnod valakit.”
Kamilla rám nézett. „Szilvinél bevált. Te gondoltál már örökbefogadásra?”
„Uh” – Hezitáltam, mert nem akartam megosztani, hogyan is vélekedünk a férjemmel erről a kérdésről, és hogy tervezzük a jövőt.
„A nagynéném szerint a magam útját kellene járnom” – mondta egy fiatal nő. „Ami bizonyára segíti a teherbeesést. Esetleg próbáltad már?”
Meg sem próbáltam válaszolni.
„Ez butaság” – mondta egy másik nő.
Egy fiatalabb nő hátravetette a fejét és így szólt: „Igenis, érdemes próbálkozni. Tudom, hogy bármit megpróbálnék, ha nem tudnék teherbe esni.”
Úgy megfeszítettem az állam, hogy egy kedves mosolyból grimasz lett. De a kínzásnak még mindig nem volt vége.
„Voltál már lombik programon? A nővérem barátnője részt vett egy ilyen programban és egy éven belül teherbe esett” – ajánlotta egy olyan nő, akivel még soha nem találkoztam. „El kellene rajta gondolkodnod!”
„Na de, ez nem egyezik a mi mércénkkel” – szónokolt Mari. „A gyermekáldás Isten kezében van.”
Dóri bólintásával egyetértését fejezte ki. Ismét úgy tűnt, hogy pillantásával teljesen végigmért. „Isten pontosan tudja, kiből lesz jó anya és kiből nem.” Kis szünetet tartva, szemét hunyorítva így szólt: „Isten bizonyára tudja, hogy te nem lennél jó édesanya.”
Elpirultam. „Ez már mégis csak sok.”
Mari félbeszakított és ezt mondta: „Nos, drágáim, Isten mindent jobban tud nálunk.”
Mielőtt bármit szólhattam volna, a templomból zene hallatszott és minden nő igyekezett befelé, engem pedig egyedül hagytak a folyosón.
Néhány percig még álltam ott, elmélkedtem a hallottakon. De a legtöbb az volt, hogy dühös lettem. Mindenki durva, tapintatlan és kíváncsiskodó volt – dühöngtem magamban.
„Jól vagy?” Állt meg mögöttem a férjem.
Megfordultam és hebegtem: „Oh, igen.”
Józsi arckifejezése idegessé vált. „Mi a baj?”
Egy gúnyos mosoly szaladt végig az ajkamon. „Kétségtelenül nem mehetnek így tovább a dolgok, amíg nem tisztázom magamban a dolgaimat.” – mondtam.
Józsi mosolygott. „Nos, ez új.”
„Vagy csak túlságosan feszült vagyok” - utánoztam Mari hangját.
Mosolya még szélesebbre nyúlt. „Rendben, egyetértek, legalábbis ebben a pillanatban.”
„Ha elutazunk Horvátországba, gondoltam, biztosan terhes leszek. Garantáltan.”
„Ó” - biccentett Józsi. „Tehát ez minden, amit tehetünk. Ezt javasolta Mari?”
„Na de honnan tudja ezt akár ő, akár bárki más a világon?”
Nevetett. „Én már korábban, már reggel is, gondoltam Horvátországra.”
„Huh! Gondoltad volna?”
Józsi átölelte a vállam és így szólt: „Kedvesem, nem kellene aggódnod mindazért, amit az ilyen idős hölgyek mondanak.”
„Tudom, hogy nem, mégis megteszem.” – sóhajtottam. „Egyszerűen nehéz hallani. A keresetlen tanácsok pedig sokkal elfogadhatóbbak lehetnének, ha nemcsak véletlenszerűen hangoznának el, hanem az is kiderülne, hogy mindenkinek van egy története egy csodálatos gyógyulásról.” Ráztam meg közben a fejem. „El sem tudod képzelni, hányszor hallottam már, hogy csak lazíts.” A múlt héten valaki azt mondta, hogy próbáljam ki a meditációt. A nővérének segített. A patikában egy nő azt gondolta, hogy figyelembe kellene vennem, hogy a stressz meddőséget okoz, Lantos Anna mondta.”
„Nos, ha Anna mondta, akkor…” - válaszolt vontatottan a férjem.
Megragadtam a karját és így szóltam: „Figyelj, nem élek én a holdon!”
Józsi megdörzsölte a karját. „Huh! Rosszat mondtak a tanácsaikkal?”
Segíteni nem tudtam, de elmosolyodtam.
„Igen. És szerencsémre, a következő a te édesanyád lesz.”
Józsi szörnyülködve emelte a kezét a levegőbe. „Hühah! Ez aztán nehéz lehet.”
„Nem kellene gúnyolódnod, hallottad volna, ezeket a nőket.”
„Az emberek sokszor nem figyelnek egymásra. De miért zavar ez téged? Ne is foglalkozz vele!”
„Ez nem ilyen egyszerű.”
„Miért nem?”
Gondolkoztam egy percig. „Azt hiszem, csak nehéz, mert senki nem ért meg.”
Józsi hangja ellágyult.
„Be kell vallanod, hogy az érzéseidet senkivel nem osztod meg, éppen ezért nehéz segíteni.”
„Nem akarom, hogy segítsenek. És természetesen nem akarom megosztani a problémámat a világgal.”
„Természetes, hogy nem. De hogy is van ez Brigivel? Törődik veled, és meg kellene értenie téged.”
Bólintottam. „Rendszerint kerüli a témát. Ha mégis felhozza, elmondja hogyan lett terhes valaki, tíz éves próbálkozás után.”
„Épp azért van ez, mert nem tudja, hogy mit mondjon. El kellene mondanod neki is és másnak is, akik közel állnak hozzád, hogyan mutathatják ki figyelmességüket irántad. Nem tudnak a gondolataidban olvasni, ahogy én sem.”
Átfontam a karjaimat a nyakán, és gyengéden magamhoz öleltem. „Természetesen nem tudhatod” – suttogtam. „Menjünk az istentiszteletre.”
Később Brigi beugrott hozzánk, hogy anyagot kérjen a szerda esti bibliaórára.
„Hogy vagy?” – érdeklődött.
És akkor, a mindenkori válaszom helyett, hogy „Köszönöm, jól”, elhatároztam, hogy megfogadom Józsi tanácsát. „Nos, be kell vallanom, hogy holnap termékenységi vizsgálatra megyek, ezért kicsit ideges vagyok.”
Brigi a kulcsát az asztalra dobta és a szemembe nézett.
„Szeretnél róla beszélni? Még egy óráig szabad vagyok.”
Először hezitáltam, majd bólintottam. „Igen, azt hiszem, szeretnék. Mit szólnál egy csésze teához?”
Bementünk Brigivel a konyhába, és föltettük főni a vizet.

Azután megosztottam vele az érzéseimet, az aggályaimat és a félelmeimet a vizsgálattal kapcsolatosan. És meglepetésemre Józsinak lett igaza. Brigi figyelmesen végighallgatott, és megértett.
„Jaj, ez a meddőség sokkal komolyabb, mint gondoltam. Hogy tudok segíteni?”
„Csak legyél mellettem, és hallgass végig. Már az is megkönnyebbülés, ha beszélhetek valakivel erről a témáról. Nem hiszem, hogy jó tanácsokra lenne szükségem, sokkal inkább megértésre.”
Brigi kuncogott. „Hallottam beszéltél Marival.”
„Nem csak vele. Vasárnap egy rendes kihallgatáson vettem részt.”
„Jaj, de szörnyű! Nehéz válaszolni az emberek kérdéseire?”
„Nem, azokéra nem nehéz válaszolni, akik közel vannak hozzám. Hiszen értékelem, hogy törődsz velem és érdeklődsz, hogy hogyan érzem magam. De azt mégsem mondhatom, hogy idegenekkel is szívesen beszélek a magánéletemről.”
Brigi forró vizet öntött a bögréjében lévő teafilterre. „Ne viccelj. Azon csodálkozom, hogy mások miét gondolják, hogy tanácsokat kell adniuk.”
„Azt hiszem, segíteni szeretnének, de némelyik egy kicsit nevetségessé válik.” Elmondtam neki az egész történetet, Mari tanácsát, hogy pihenjek és menjünk el kirándulni, és elmondtam Dóri „rossz anyáról” szóló megjegyzését is. Amint végeztem, rájöttem, mennyire vicces ez a helyzet. Majd visszafelé tekintve már nevetni is tudtam a megjegyzéseken.
Brigi megitta a teáját, és a mosogatóba tette bögréjét. „Nos, sietnem kell, Kati a tornateremben vár rám, hogy találkozzunk.” Az ajtó felé indult, és én követtem. Amikor odaért, megfordult és megölelt. „Ne felejts el kitartani a horvátországi út mellett” – mondta. Nevettem, miközben néztem, ahogy elhajt a kocsijával. Majd kint álldogálva megértettem, hogy a vasárnapi találkozás fullánkja, egyszerre feloldódott, Brigi barátságában, megértésében és nevetésében, és hirtelen kicsit jobban éreztem magam.
Az elkövetkező hetekben és hónapokban azt vettem észre magamon, hogy megosztom az érzéseimet, aggodalmamat, és fájdalmamat azokkal, akik közel állnak hozzám, így kisebbítettem a mások által kimondott érzéketlen szavak hatását. Amikor valaki nem várt jó tanáccsal látott el, akkor fölcsattanás helyett, valami ilyesmi jutott eszembe: „Köszönöm a tanácsodat, meg fogom említeni az orvosomnak.” Máskor meg elviccelődtem. „Nos, ezt eddig bizonyára rosszul tettük!”
Csatlakoztam egy internetes csoporthoz, ahol megértést találtam, mert olyan emberektől kapok hasznos tanácsokat, akik hozzám hasonló helyzetben voltak, így az ő bölcs megértésük balzsam a szívemre.
Természetesen, még mindig tesznek föl kíváncsiskodó kérdéseket, és előfordul, hogy meg is bántanak megjegyzéseikkel. De most már nem szomorítnak el az érzéketlen szavak, mert tudom, hogy vannak olyan emberek is, akik megértenek. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, és ez az érzés mindent más színben fest.

(A novella Marlo Schalesky, 2001 Empty Womb, Aching Heart c. írásában jelent meg, magyar nyelvre fordította a Lélekkvarc írója és szerkesztője.)


Jobban boldogul a kettő, mint az egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. (Prédikátor 4: 10.)

Uram köszönöm, hogy soha nem kell egyedül lennem. Köszönöm, hogy minden lelki fohászban ott vagy a kegyelem hangjával és vezetsz életem kijelölt útján. Hálás vagyok azokért az útitársakért, akiket mellém állítasz, akik meghallgatnak, megértenek és megerősítenek azzal a lélekkel, amelyet Tőled vettek. Köszönöm élő Isten, hogy legnehezebb élethelyzetemben, legkilátástalanabb életutamban is rád bízhatom magam. Tudva és ismerve, hogy „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak változása” (Jakab 1:17).
Ezzel az istenbizonyítékkal szívemben kérlek Uram, tölts el szeretettel, hogy el tudjam fogadni, és el tudjam hordozni azt az életet, amire elhívtál, amiben megerősítesz. Hiszen minden tökéletes adomány ajándéka Benned vált valósággá, hogy egyszülött Fiad földig hajolt az emberlét fájdalmában és felmagasztalást nyert a végtelen szeretet újjáteremtő akaratában. Ez az akarat, ami mindennél tartósabb, gazdagabb, és megerősítő. Ezzel a gazdagsággal, megerősítő szeretettel szólítalak Uram, halld meg életem titkát, hogy támogatásra és megerősítésre szorulok, mert sokszor érzem egyedül magam, vezetésre és biztonságra vágyom. Arra a pásztori bizalomra, melyben átélhetem, hogy számodra az én életem a legfontosabb. Ezzel a bizalommal szólítalak Uram, kérlek, halld meg, hogy bízom Benned, és mindent Tőled remélek! Éppen ezért most is teljes szívvel fohászkodom, hogy lásd meg életemet és vezess el arra az életre, melyben a maghalás az önmagában újat termő élet belső lélegzete örömöt és békét ad a könyörgő embernek! Ámen