belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Visky András

Kenyér és víz

A Szentírás a tiszteletet, a tiszteletadást, tehát a másik teremtettségének és ebből fakadó különös értékének az elismerését az istenfélelemmel, sőt Isten szentségével kapcsolja össze. A Tóra-liturgiának is tartott 15. zsoltárban Dávid fölteszi a kérdést: „Uram, ki lehet sátradnak vendége, ki tartózkodhat szent hegyeden?" A negyedik versben így válaszol: aki „tiszteli azokat, akik az Urat félik."


Aki nem engedelmeskedik ennek a meghagyásnak, és nem tiszteli az Izrael Istenében bízókat és a hozzá fohászkodókat, nem vendége a szent sátornak. Sokkal inkább ahhoz hasonlítható, akinek nincs menyegzői ruhája, és mindhiába van belül, az Istent és egymást tisztelők közösségében, a külső sötétség az igazi hazája.
Ne állítsuk a keresztényekről, még kevésbé magunkról, hogy a hozzánk közel álló tisztelete - beleértve Isten választott népét, a hitben nagyobb testvéreinket - magától értetődő része, gyakorlata volna mindennapi életünknek. Különösképpen vonatkozik ez a más nyelvet beszélő megbecsülésére, elismerésére. Keresztény ember, az, aki az „evangéliumi fordulat" ajándékában részesült, önmagát nem határozhatja meg a másik ellenében. A másik ugyanis, az legkivált, akit ösztönösen, a sejtjeimbe ivódott törvény hatalma alatt gyűlölök, a történelem kikutathatatlan alakulása miatt könnyen meglehet: éppen ősanyám nyelvét beszéli. Mózes törvényében azt olvassuk: „Sem ammonita, sem moábita nem léphet be az Úr közösségébe, még a tizedik nemzedékük sem léphet be az Úr közösségébe sohasem, mivel Egyiptomból való kivonulásotok idején útközben nem mentek elétek kenyérrel és vízzel". „Sohasem", hangzik a törvény szava, legfennebb valamikor a tizedik nemzedék után. A Megváltó nemzetségi táblázatában a moábita Ruth Jézus ősanyjaként szerepel, a két nép közötti ellentétet tehát az embertől született és a törtvényt maradéktalanul betöltő (a moábita őstől harmincadik nemzedéknek számító) Jézus Krisztus saját anyja iránti kötelező, a Törvényben előírt tisztelete oldja fel.
Magyarnak leni sem jelent mást, mint kinyilvánítani a másik, sőt az „egyetlen Másik", az „abszolút testvérünk" iránti feltétel nélküli megbecsülésünket. Sohasem elvont, mindig konkrét cselekvésre szólíttatunk fel: elé menni, kenyérrel és vízzel. Kenyér és víz: szó szerint vagy átvitt értelemben, mondanám, de a pillanatnyi helyzetemre érvényes értelmezést a Lélekre bíznám.
A másikban a Teremtőt tiszteljük meg, aki azzá tett bennünket, saját döntése szerint, akik lettünk, és akivé lennünk folyamatos feladat.
Magyar sem azért vagyok, mert ez a legjobb, legértékesebb, genetikailag a legtisztább, mind közül pedig a leginkább szeretetre méltó. Hanem azért, mert ez az egyetlen lehetőség számomra, hogy krisztusi identitásomat megéljem. Ha tehát ismét megválaszthatnám etnikai identitásomat, akkor újfent nem választanék, mert csak a szabad elfogadásban lehetek és vagyok leginkább az, akinek kegyelem által lennem adatik.

Visky András

Megjelent a Kis Tükör 2003. márciusi számában.
Kiadja a CE Koinónia. E-mail: koinonia@mail.dntcj.ro

További cikkek:
2018. július 16., hétfő,
Valter napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 4918
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 41079269

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat