belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Sípos Ete Álmos

Korszellem és keresztyénség

PANORAMA 2004


Pár éve már a Biblia Szövetség konferenciáin "Panoráma" címen a keresztyénség helyzetét vizsgáltuk, különféle kontextusban. Vizsgáltuk különféle statisztikai adatok tükrében, a világvallások viszonylatában, legutóbb pedig ebben a körben, áttekintettük a keresztyénség főbb belső mozgásait.
Mai kontextusunk, a korszellem. Előadásunkban szeretnénk vizsgálni először magát a korszellemet, annak is főként európai jellemzőit, majd vizsgálnánk a korszellem keresztyén egyházakra gyakorolt hatását, illetve érintenénk azt a kérdéskört is, hogy a keresztyénség milyen választ adott és ad a korszellemre.
Vizsgálódásunk nem a teljesség igényével történik, célunk elsősorban az informálás, a tájékoztatás. Erre egyébként azért van szűkségünk, mert a Biblia sokszor foglalkozik a korszellem témájával.
Amikor Pál apostol, az Efézusi levél 6,15 versében azt írja : "Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak", akkor egyértelműen, a korszellem hatásának bizonyos veszélyeire hívja fel a korabeli keresztyének figyelmét.
De mi a korszellem? - Az egy-egy történelmi kort hatása alatt tartó, befolyásoló szellemi irányzatok összessége. A korszellem mindig meghatározza a kultúrát, a tudományt, a társadalmi és egyéni normákat, az emberi gondolkodást, de nagy hatással van a vallásokra is. Végső soron, nem vonhatja ki magát hatása alól egy ember sem.

1. Vizsgáljuk hát meg elsőként korunk korszellemének főbb jellemzőit.
Az első, amit itt meg kell jegyeznünk az, hogy nemzedékünkben a húsz év felettiek, a ami a korszellemet illeti, egy nagy korforduló részesei, átélői lehettek. Ezt a fordulópontot némelyek, (többek között Diogenes Allen teológus is), olyan jelentős változásnak ítélték, mint amilyen a középkor és a modern kor között volt!
Ez a nagy fordulat, némelyek szerint, az 1970-es és 1990-es évek között következett be, amikor átléptünk a modernizmus korából a posztmodern korba, és megjelent a posztmodern ember.
A "posztmodern" fogalom tág jelentésű szó, használják a művészet, az irodalomtudományok, a humán tudományok területén egyaránt.
Az elnevezés a modern (latinul modernus), szóból származik, ami azt jelenti: új, korszerű, mostani. A "post" előrag, ami "utáni"-t jelent, azt akarja kifejezni, hogy a posztmodern elutasítja, meghaladottnak tekinti azt, amit a modernizmus vallott.

1.1. Hogy érzékeljük ezt a nagy változást, pár mondat erejéig vizsgáljuk meg annak a kornak jellemzőit, mely a felvilágosodásból nőtt ki, amelyet modern-kornak, vagy modernizmusnak neveznek, s amely 200 éven keresztül jellemezte kultúránkat. Modernizmuson a 18-19.sz.ban virágkorát élő polgári szellemi irányzatok összességét értjük, mely irányzat a korábbi, középkori formák széttörésével akart egy új világot megteremteni.
A modern kor az embert, az emberi értelmet állította az értékrend-piramis csúcsára, s az emberi értelembe vetette minden reményét.
A modernizmus hatására a tudomány szakágakra tagolódott, a természettudomány, ismereteit matematikai formákba rendszerezte, a tudomány eredményeit a termelékenység fokozására használta. Létre hozta a nyereség-orientált kapitalizmust, az igazságszolgáltatást, és a jogtudományt pedig szakosította.
A művészetek területén is jelentős változásokat hozott : múzeumok, koncerttermek, színházak által intézményesítette a művészetet, megjelenik az összhangrendszeren alapuló zene, a szonáta, szimfónia, és opera-muzsika.
A modernizmus eszmerendszere és ideái azonban, ezeknek a pozitívnak tűnő jelenségnek a jövőjét is meghatározták. Ezeket az ideákat is érdemes röviden sorra venni.
A felvilágosodásból kinőtt modernizmus elég hamar hátat fordított Istennek, egyháznak, és megtagadott minden tekintélyt. "Nincs tekintély!", mondta A humanizmus eszméjének magasra emelésével egyidejűleg pedig kijelentette: nincs Isten! Majd a modernizmus késői szakaszában, megjelenik az egzisztencializmus, mely minden jelenséget az egyén szubjektív szempontjából vizsgált, és kijelentette : nincs abszolút, minden valamitől függ.
A modernizmusban végül megjelenik a nihilizmus, mely minden szabály, elv, erkölcs, törvény tagadását jelenti akkor, amikor kijelenti: nincs cél !
Így jut el a modern ember, a modern kor végén a kétségbeeséshez.(F.Schaeffer)
E kor megértéséhez, érdemes feltennünk végül még a kérdést: tulajdonképpen miben hitt a modern ember?
A modern kor korai szakaszát erős optimizmus jellemezte. Ennek jelei megfigyelhetők már pl. Michelangelo "Dávid"-ján is, ahol az arányaiban nagyobb fej és tenyér az emberi tudásba és alkotó munkába vetett nagy bizalomról beszél.
A modern kor embere erősen hitt az észben, a haladásban, a tudomány mindenre válaszolni tudó és eligazítást adó erejében. Hitt az iparosodás végtelen lehetőségeiben, amikor kiadta a jelszót: "mindenki a városba!". A liberális demokráciában bízva hirdette.:
"Tanítjuk az embereket és ők majd bölcs döntéseket hoznak!"
Az, hogy az korszellem elemzők nagyobb része korunkat egy idő óta posztmodern kornak nevezi, mindenképpen azt jelzi, hogy beszélnünk lehet a modern kor végéről, a modernizmusból való kiábrándulásról.
Ehhez a kiábránduláshoz vezető egyik szindróma, tünetcsoport volt az, hogy az istenített tudomány erősen relativizálódott, melyet a kvantummechanika és a káoszelmélet, Heisenberg határozatlansági reláció-elmélete, csak erősített. A tudomány eredményei nem mindenben bizonyultak áldásosnak, az emberiség közelkerült a nukleáris megsemmisülés lehetőségéhez. A környezetszennyezés súlyos és megoldhatatlannak tűnő problémái, s annak felismerése, hogy az ember nem boldogul a birtokába jutott tudománnyal és hatalommal, csak fokozták a kiábrándulást.
A másik, kiábránduláshoz vezető tünetcsoport, társadalmi szinten jelentkezett. Az új ember neveléssel történő kialakításának ideája porba hullott, hiszen a 20.század, az emberi történelem legvéresebb százada lett, az embertelenség soha nem látott méreteket öltött. A 60-as évek diákmozgalmai, a vietnámi háború ellen tüntetők aktivitása, a Csehszlovák megszállásnak a kommunista-eszmebarát fiatalságában okozott csalódása, a jóléti rendszerek válságtünetei megmutatták, hogy a modernizmus nem teljesítette, amit ígért.
Vannak, akik a berlini fal 1989-es leomlását tekintik olyan jelnek, mely a marxizmus modernista ideológiájának végét jelentette.

1.2. Mindezt azért kellett elmondanunk, mert a posztmodernizmus, a modern kor kontextusában érthető meg igazán.
Martin Clark, angol földrajztudós így jellemzi a posztmodernizmust: "A posztmodern definíciója nem könnyű ... de lényegét tekintve a modernizmus által hirdetett lineáris haladásnak, a racionalizmusnak, az abszolút igazságoknak elutasítása és tagadása. A posztmodern hívei a diszkontinuitást ünneplik, a különbözőséget, a töredezettséget, a meghatározatlanságot. Nem bíznak a totalizáló törekvésekben. Ebből a szempontból természetesen a keresztyénség is, minden egyéb vallással együtt a kritika tárgya, bár a posztmodern gondolatok képviselői meglehetősen toleránsak általában a vallással szemben, mint ami a pluralitás hordozója, - de csak addig, amíg az adott vallás is toleránsnak mutatkozik."
Ez a meglehetősen tömör megfogalmazás azonban bővebb magyarázatra szorul, ezért sorra vennénk kicsit bővebben a posztmodernizmus jellemző vonásait.

1.2.1. Első a minden igazsággal szembeni szkepticizmus, kételkedés.
Kételkedésük kiindulási pontja a nyelv, és az a végkövetkeztetésük, hogy mindent csakis a nyelven keresztül ismerünk. Így a világ, amelyben élünk, s amely a nyelvben ismerhető meg, tulajdonképpen egy elolvasandó szöveg. Mivel mi is a világ részei vagyunk, mi is a szöveg részévé válunk. A strukturalisták már kimutatták, hogy a nyelvi jeleink önkényesek, de a dekonstrukcionalisták egy lépéssel továbbmennek, s azt állítják, hogy már a fogalmak is önkényesek, amelyekre a jelek utalnak.
Így a szavaknak nincs állandó jelentése, hanem az tulajdonképpen az olvasótól függ. Marad tehát a nyelv, amely társadalmilag konstruált, önmagára utaló, metafizikai megalapozottság nélküli. Szerintük, ez vezet arra a következtetésre, hogy nincs objektív valóság, amelyhez hozzáférhetnénk. Miközben használjuk a nyelvet, mi magunk konstruáljuk a saját valóságunkat, ami teljesen önkényes. Ezért minden igazság- fogalmat, evidenciát, dekonstruálni, azaz szétbontani kell, le kell rombolni. A dekonstrukció metafizikai következményei egyértelműek. Ha van is objektív Igazság, az nem férhető hozzá, s így az a kérdés, hogy mi az igazság, többé nem releváns.
Mindennek az egyik legközvetlenebb hatása a Politikai Korrektség (Political Correctness) mozgalmában volt megfigyelhető, ahol egyértelműen kitűnt a nyelvhasználat szociális valóságot formáló ereje. Az igazságot a politikában felváltotta a retorika és a hatalom. James Sire elemzésében: "Ezekben az ideológiákban a nyelv kreálja a valóságot, s néhány ember kontrollálja a nyelvet. ... Így az ismeretelmélet sokkal inkább a hatalom, mint a ráció dolga." Nem nehéz meglátni, hogy ezek az elméletek miért terjedtek el olyan gyorsan a tudomány minden területén, s adták meg a modernizmus posztmodern kritikájának alapjait. A modernizmus az objektív igazság és a tudományos abszolútumok fogalmaival élt - amelyekről bebizonyosodott, hogy csak egy nyelvjáték részei, s így ezeket dekonstruálni kell.
Mindez pedig egy totális és radikális relativizmushoz vezetett.

1.2..2. Második jellemző vonásként említenénk a teljes szabadságot.
Mivel a posztmodernizmus minden igazságot dekonstruál, és relativizál, annyi igazság van, ahány ember. Ez a szellemiség utál minden totalitáriusságot, racionalitást, rendet és logikát, s vele szembeállítja a teljes szabadságot. Semmi sem abszolút, semmi sem szent, minden szabad préda tárgya, lehet válogatni. Azt teszünk, amit akarunk, és azt hiszünk, amit akarunk. A posztmodern ember nem azt kérdezi többé, hogy valami igaz-e, de még azt sem, hogy működik-e. Csak azt, hogy tetszik-e. "Populáris szinten ez azt jelenti, hogy abban hihetsz, amiben akarsz, kitalálhatod, kiválogathatod és összekeverheted saját lelki koktélodat." Így talán jobban értjük, hogy mit takar korunk két fontos fogalom-jelszava: a pluralizmus és tolerancia.

1.2.3. A posztmodernizmus harmadik jellemvonása egy jellegzetes spiritualitás (lelkiség).
Ellentétben a modernizmussal, amely azt vallotta, hogy nincs lélek, nincs Isten és minden vallás káros és üldözendő, a posztmodernizmus újra hirdeti, hogy van lélek, és szabadságot ad minden vallásnak. Mivel elutasít minden racionális ellenőrzést, különösen is preferál minden olyan vallási megnyilvánulást, amely az élményt és a megtapasztalást hangsúlyozza. A posztmodernizmus relativizmusa pedig tágra nyitja a kaput a legheterogénebb forrásokból származó vallási gondolatok ötvöződése előtt, függetlenül attól, hogy az keresztyén vagy pogány eredetű.(Lásd: New Age, boszorkány-vallás, sámánizmus, sátánizmus, scientológia stb.)
Korábban azt gondolhattuk, hogy legalább Európában, végleg legyőzetett a pogányság, mára azonban meglepő módon magához tért! Először keresztyén formákba bújva, Krisztust "majmolva", majd egyre növekvő arroganciával mutatkozik meg gyűlölete az egy, igaz Isten iránt. Ma már a keresztyénségbe is behatolt pogány inspiráció is egyre láthatóbbá válik. A "szekularizált keresztyén" az az Isten ellen fellázadt, meg nem újult ember, aki csaknem szégyen nélkül szembefordul Isten törvényével, és inkább választja a pogányság valamely kultuszát. Ugyanakkor, bizonyos keresztyén erényeket mutat fel (vagy azok imitációját). Egyetemes szeretetet, mások iránti nyitottságot, az individuum méltóságát és Istennel való kapcsolatának egyediségét hirdetve.

1.2.4. A posztmodern negyedik jellemvonása az élvezet életcéllá emelése.
Ennek fontos eszköze és közvetítője a modern média-technológia. A képek felületes, tünékeny, végtelenül képlékeny világa, és az élet minden területére kiterjedő inváziója miatt a média tökéletes hordozója a posztmodern életcélnak.. A média egy művi, virtuális valóságot teremt, ami teljesen megfelel a posztmodern felfogásnak. Gene Veith szerint "a posztmodern szavakról való lemondása a képek érdekében, az értelem helyettesítése érzelmi élményekkel, a tartalmasság helyett a szórakozásra irányuló vágy, mind műfaji sajátosságok. A TV és a reklámok hihetetlen uralma feloldja a valóság és a fantázia, a tények és az elképzelések közti különbséget, és szakadatlanul prédikálja a posztmodern üzenetet : az élvezet életcéllá történő emelését. Akár arról is beszélhetnénk, hogy a posztmodernitás létrehozta az élvezet-korszakot. Az élvezetre történő buzdítás olyan erőteljes és oly kifinomult metodikával történik, ami már magának az emberi jellemnek is, egyfajta "dekonstrukcióját" viszi véghez.

1.2.5. A posztmodern ötödik jellemvonása egy sajátos etika.
Az etika, mint olyan, bizalmatlanságot élvez, akárcsak bármilyen, mindenkire egyaránt vonatkozó szabály. Az erkölcsi megítélés puszta létjogosultságát is elvetik, ezért minden egyén maga választja ki "értékeit". D.Z. Phillips odáig megy a relativitásban, hogy "Képtelen elítélni a távoli törzsek körében gyakorolt gyermekáldozatot, miután nincsenek pontos ismeretei arról, mi lehet ennek a szokásnak a jelentősége a törzs számára."
A legtöbb posztmodernista ugyanakkor meglehetősen dogmatikusan ragaszkodik bizonyos "politikailag helyes vonalhoz". Más posztmodernes igen tágszívű az egyéni választás, életstílus vonatkozásában, de toleranciája inkább vonatkozik a nézetekre, mint az emberekre (a korábbi felfogás pontosan az ellenkezőjét képviselte!), lényegét tekintve pedig erősen nárcisztikus és hedonista.
A modern kor kidolgozta és alkotmányos keretek közé foglalta - a keresztyének által is igenelhető - élethez való jogot. De nem tudni pontosan, hogy mit eredményez majd a posztmodern továbblépése, amely a halálhoz való jogot is egyre jobban hangoztatja.
Míg a 20. századi modernizmus, a párkapcsolatok szabadságát, és szabadosságát hirdette, a posztmodern igen gyorsan megszült és kedvesen dédelgetett gyermeke a homoszexualitás életvitelszerűvé tétele lett.
A gyermek vállalása, az egyén szabad döntésének jelképe lett, míg a szingli, mint életforma, a média által is favorizált paradigmaként jelenik meg fiataljaink előtt, a választható "családmodellek" között.

1.2.6. Végül, ami a posztmodernizmus jövőképét illeti: egyrészt vallja azt, ahova a modernizmus is végül eljutott, azaz nincs cél, csak ezt mosolyogva mondja, másrészt jövőképe gyakran misztikus.

1. oldal ( összesen 3 ) Következő oldal
További cikkek:
2018. január 16., kedd,
Gusztáv napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 4538
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 39417156

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat