belépés | regisztráció RSS

Publikációk Elküld Nyomtat

Visky András

Kié Erdély?

- adventi homília -

 


1.
Az Úré a föld és annak teljessége, idézte Apánk az Írást, ha történetesen arról folyt a vita, kié Erdély, a hatvanas évek második felében prédikálhatott erről, Én legalábbis, ez az én, akinek a szóról, Erdély, elsőre az Írás és Apánk jut eszébe, legkorábban akkor, a börtönévek után hallhattam őt beszélni erről, 64 késő őszén mondjuk, közvetlenül a csillagászati tél beállta előtt, amikor, hosszas hatalmi vacillálás után ismét parókiát kaptak a börtönből frissen szabadult fegyenc-papok, de lehet, hogy még később, a hetvenes évek legelején talán, a Nagy Évtized, Uramisten, országom népe tekintetét Nyugat

2.
felé fordította, tehetős és tehetséges magyarjaim kismagyarországi rokonaik megudvarlásába kezdtek serényen, a befogadó nyilatkozatok kopogó hivatali nyelvénél nem volt édesb zene a tájon, kié Erdély, ugyan kié lehet, hangzott a szónoki kérdés még a templomi szószékről is, márpedig a szószékről Erdélyt szabadon szóba hozni önmagában is eszement vállalkozásnak tűnt a soros elnyomók és a mindenkori józanok szemében, ki állítja, hogy szabadon hoznám szóba, kérdezte Apánk színlelet csodálkozással a rémült kétségeskedőktől, hát ki szabad itt, ha pedig nem vagyunk szabadok, veszíteni valónk sincs, ugyan miért is hallgatnánk felőle, folytatta Apánk növekvő lendülettel, ha ez a

3.
kérdés, akkor erről kell beszélni, persze, persze, vetette közbe Anyánk meggyőződés nélkül, mint aki előre tudja, mit érhet el Apánknál a családra szabott reálpolitika érveivel, persze, de a szószékről is?, úgy van, válaszolta Apánk, a szószék a legmegfelelőbb hely fölvetni a kérdést, Apánk ugyanis abból a feltevésből indult ki, hogy az igazi kérdéseket az eleve létező válaszok szülik, és nem fordítva, kié Erdély, jó kérdés, mondta ragyogó arccal, járjunk utána, szép kis válasz lapulhat mögötte, csak tessék próbálkozni, ha Erdély kérdés, márpedig a kérdések kérdése tisztelt uraim, akkor erről kell beszélni, és legkivált a szószéken, nem, nem, a

4.
hetvenes évek mégis, amikor országom Géniusza, a legfőbb úr úgy döntött, kilóra eladja németjeimet és svábjaimat a gazdag Óhazának, gazdag Óhaza, hát ez kell nekünk, csillagösvény és tejút, vasárnaponként nagy csoportokban érkeztek a zarándokok a dombok között megbúvó, az ismeretlennél is ismeretlenebb partiumi faluba Apánk írásmagyarázatait hallgatni, már az első harangszó után bevonultak a templomba, ott várták meg a harmadikat, amikor Zele harangozó végre érzéssel, a gyülekezet egyöntetű véleménye szerint megengedhetetlenül hosszan, a bűntudata alatt önérzetesen görnyedező Zele harangozó szerint pedig megengedhetetlenül elnagyolva, sőt összecsapva „összehúzza" a két harangot és elkezdődhet a fennálló ének, Apánk hangtalanul, összefogott palásttal ült a Mózes-székben, mereven nézett maga elé, tekintetét a megsüllyedt kőpadló egyetlen pontjára szegezte, ajkai bizonytalanul mozogtak, mintha énekelt volna ő is, pedig nem énekelt, a nagyének utolsó versszakának közepén

5.
fölállt, magához szorította a Könyvet és megindult fölfelé a deszkalépcsőkön, nem is ő ment, mintha mozgólépcsőn suhant volna a magasba, ott aztán kinyitotta a Könyvet és felolvasta a zsoltáros költő szavait, az Úré a föld és annak teljessége, majd bevezető nélkül föltette a kérdést, a kérdések kérdését, kié Erdély, ott ültünk szétszórva a zarándokok között mi is, mind a hét gyerek, szinkronba fordítottuk a beszédeket vasárnapról vasárnapra, nekem a románok jutottak, a nagyobb testvéreim a szászokat kapták, a nagyváradi kelyhes cigányok egyenesben fogták az üzenetet, kié Erdély, tettem fel a kérdést románul a legbukarestibb Popescunak, kié Erdély, kérdezte Lídia nővérem németül a segesvári szép arcú Eisenburgeréktől a prédikáció szavával, bólogattak a zarándokok, ez a kérdés, bizony hogy ez, a papot megint bezárják, ingatták a fejüket a falubeliek, de még mennyire, gondolta Anyánk megadással, a kelyhes Janku pedig mintha egész testével egyetértett volna, micsoda „szimbólion", mondta félhangosan kedvenc szavával, hát ha így állnak a dolgok máris

6.
könnyebb, nem az övéké, mondja a Lélek a gyülekezetnek, és nem a mienk, mondja a Lélek, kié az ország, tágított a kérdésen a Lélek, nem az övéké, hát persze, de a mienk sem, mert az Úré, mondta a Lélek, nagy megkönnyebbülés lett úrrá a zarándokokon, hát mégsem a legfőbb úré, ha-ha-ha, jól oda van mondva neki kérem, hanem az Úré, igen, igen, nem Popescu úré és nem Eisenburger úré és nem Visky úré, legkevésbé Janku testvéré, a nevetés fuvallata meglegyinti a gyülekezetet, mint egy angyalszárny, Janku testvér feláll és boldogan meghajol a gyülekezet előtt, elviszik a hírt Erdélyről a zarándokok, még a hegyeken túlra is, Apánkat is el viszik megint, gondoljuk fordítás közben, aligha kétséges, ott ülnek a zarándokok között az ájtatos belügyesek, egyesek már betéve tudják énekeinket is, ha pedig az Úré, mondja

7.
a Lélek a szószéken, akkor a szabad emberek otthona az ország, így a Lélek, nem a mienk és nem az övéké, a szabadoké, mert, mert, mert, és itt az Apostol tanítása következik, Apánk fürge ujjai megindulnak a Könyv lapjai között, hogy ráleljenek a pontos idézetre, talán még előtte kellene áment mondani, gondolja Anyánk, ám a Lélek, miként a szél, fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy, azt valóban nem, gondolja Anyánk, így igaz, csak azt lehet tudni, Apánk honnan jön, a börtönből, és hová megy, a börtönbe, ezt viszont teljes bizonyossággal lehet tudni, úgy van Jucika, drága Júlia asszony, vigasztalja Sándor atyus Anyánkat nem egyszer, oda megy a férje, bizony, a börtönbe, de az Isten háza az Írás szerint az is, megvan, itt áll

8.
feketén fehéren az apostoli tanítás, ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság, hát ez az, mondja a Lélek, most pedig álljunk fel és közös imánkban tegyük fel ismét a kérdést, kié Erdély, majd menjünk el békével, de még mielőtt békével elmennének, szokás szerint bejönnek a zarándokok a parókiára egy meleg teára, Popescu kipirult arccal meséli minapi álmát az egybeseregletteknek, óriási fekete madarak szálltak Keletről Nyugatra, hopp, vetette közbe lelkesen kelyhes Janku, szimbólion, jó úton vagyunk, nem szóltak hozzám, folytatta talányosan Popescu, rám se hederítettek a vonuló éjfekete madarak, kétségbeesve néztem föl az égre, vártam a szót, hangosan kiáltozni kezdtem, mondjatok valamit, madarak, hát számomra nincs üzenet, és ez így ment reggelig, vonulás és kiáltozás és verejték, tusakodtam, mint egy Jákob, míg végül pirkadatkor a legutolsó madár, a legöregebb, olyan János apostol forma azt mondta nekem, menj, Popescu, kerekedj fel és vándorolj ki, mi Keletre megyünk, de neked Nyugaton a helyed, mire tüstént fölébredtem, elrohantam a rendőrségre és bejelentettem kivándorlási szándékomat, menj, Popescu, mondták kedvesen

9.
a rendőrök az öreg madár szavait idézve tudtukon kívül, menj csak, jó Popescu, legalább befogod végre a pofád, Popescu után Eisenburger emelkedett szólásra, a konténer már elment a bútorokkal, mondta mélyen meghatódva, megy a család az Óhazába, márkáért vette meg az egész családot a kancellár, mondta a legöregebb Eisenburger fényes szemekkel, micsoda szimbólion, mondta Janku, Óhaza, nincs annál szebb, menjünk vissza, mondta Apánk a legvégén, menjünk vissza a templomba, elmondom még egyszer az egészet elejétől végig, te Feri, te Feri, mondta Anyánk tréfásan, nagy derültség lett ekkor úrrá a társaságon, hát így, így, tebenned bíztunk elejétől fogva, vették tréfára a dolgot a zarándokok is, majd emelkedett hangulatban, nagy egyetértésben megindultak lefelé a dombon, hogy még havazás előtt bejussanak a városba, menjünk vissza, mondta Apánk még egyszer, elmondom az egészet elejétől végig, hátha fordítási gondok adódtak volna, valóban, könnyen meglehet, bólogattunk mind a heten, fordítási gondok mindig vannak, azért olyan szép arcúak ezek az Eisenburgerék, mondta ábrándos arccal Lídia, mert exportra készülnek, valóban, könnyen meglehet, nézett maga elé Apánk

További cikkek:
2018. január 16., kedd,
Gusztáv napja van.

Elhunyt Pásztor Jánosné

2016. május 24., kedd

85 éves korában elhunyt Pásztor Jánosné, a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke. „A legfontosabb számomra, hogy tudom, az Úristen szeret. Hiszem, hogy egészségemben, betegségemben velem van. Amikor legutóbb beteg lettem, éreztem, hogy a legnagyobb orvosság a szeretet. A gyerekeim folyamatosan kerestek, az egész család és a szomszéd is imádkozott értem. A nőszövetségben is nagyon kedvesek voltak, rengeteg gyöngédség van bennük” – mondta két évvel ezelőtt egy interjúban a Reformátusok Lapjának.

Az igazi győzelmek

2016. május 20., péntek

Hasznosságelv szerint működő világban élünk, ahol mindent forintosítanak, de a Szeretethídon senki nem számítja ki, hogy mennyit ér az önkéntes segítség, hiszen jó dolgokat tenni alapvető emberi magatartás. Helyszíni riport Budafokról, a Szeretethíd május 20-i megnyitójáról, ahol nemcsak önkénteskedtek, hanem táncra is perdültek a résztvevők a legkisebbektől kezdve a püspökökön át az államtitkárig.

Hogyan olvassunk égő háztetőt?

2016. május 16., hétfő

Az események egymásutániságában történetet keresni, a történetnek jelentést tulajdonítani: hitbeli cselekedet. Hit nélkül az egymásutániság: egymás nélküliség. A hit értelmezői mozzanatában azonban fölizzik egy lehetséges idézőjel a történet mondatai fölött – Molnár Illés gondolatai Visky András pünkösdi homíliá járól.

Az elefántnál is

2016. május 15., vasárnap

A Szentlélek szimbóluma a galamb. Az ősmélység felett mintegy tojását költő madárként lebegett – a Lélek teremtő hatalom; és Krisztus megkeresztelkedésekor aláereszkedik reá – a Lélek kinyilatkoztató és felhatalmazó erő. Feltétlenül szabad, mégis bizalmas, érkeztében szuverén áldáshozó. Mi azt mondanánk: vendég, holott ő a gazda – és minket avat birtoka vendégeivé: Ő a Lélek. A jelképe galamb.

A különbség: ég és föld

2016. május 11., szerda

A kis konfirmandusok a hét végén egyáltalán nem akartak hazamenni, pedig közülük többen bevallották, hogy néhány nappal korábban a legkülönbözőbb ötleteket fontolgatták, hogyan lehetne meglépni a csendeshétről. Lelki otthon, amely csodák színhelyévé vált. Az a ház, amit a tomboló tűz sem tudott elpusztítani. Harmincéves a nyárlőrinci Emmaus-ház, a kecskeméti reformátusok missziós háza.

Látogatóink száma a mai napon: 7157
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 39419774

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat