belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Riport

Kósa Balázs

The sound of silence (vágatlan változat)

Exkluzív: Képzelt riport egy sztárprédikátorral

– Mi az, ami hajt, ami tartja benned a szuflát, ami megőriz téged Isten szeretetében? – kérdezi tőlem egy fontos New York-i konferencián az egyik legnagyobb keresztény újság riporternője. Meglehetősen csinos, ami azt illeti.

– Nem könnyű kérdés – mosolygok rá vissza és látom, ahogy enyhén elpirul −, én mégis tudom rá a választ – hatásszünetet tartok. – A csönd.

– Kifejtenéd ezt bővebben is a kedvemért? – rakja keresztbe a lábait, a balt a jobb fölött, szintén a kedvemért. Gondolom, utólag majd húz a kérdésén.
Mais certainement – hajtom meg magam egy elegáns mozdulattal, aztán elhallgatok. Tekintetem a messzeségbe réved, túl a ház beton- és üvegfalán, túl mindenen, ami látható. Csöndben, áhítattal figyel rám.
– Nem hiszek az igehirdetésben – szólalok meg végül –, legalábbis nem túlságosan – minden hangnak, amit kiejtek, különös súlya van. – Sebesen jegyzetel.
– Semmitmondóak?
– Nem föltétlen. Persze vannak semmitmondó prédikációk. Hatvan százalék – furcsa pillantással néz rám –, akarom mondani harminc...
– Nem könnyű minden héten újat mondani, egyrészt. Másrészt ott vannak a panelek. A sablonok, amelyek fogva tartják az embert. Meg nem is mindenki arra született, hogy magvas gondolatokat fogalmazzon meg mások előtt, tudniillik alkalmasint magának sincsenek. Nekik máshoz van tehetségük.
– De most nem ez a lényeg. Még ha jó is az igehirdetés, nem marad meg benned. Kilépsz a templomajtón, és huss, ennyi volt, elrepül.
− Azt mondják, ha az ember végigolvassa a New York Times hétvégi kiadását, több információt szív magába, mint egy 18. századi ember húsz év alatt – az utolsó szavakat már alig hallani. Elveszti az önbizalmát. Vajon mit gondol majd minderről egy ilyen okos ember, mint én. Egyre inkább csípem a csajt.
Exactement! Mit sem sejtve álldogálsz, egyszer csak leáll melletted egy IFA teherautó – áj, ef, éj, betűzöm –, megdönti a platóját, és már zúdul is rád az egész rakomány. Szemét és gyöngyszemek egyaránt. Aztán még ki sem hámozod magad, már tülköl és parkol is be a következő. Ez az információs dömping – elbizonytalanodik. Annyira nem találja eredetinek a költői képemet, de azért bátorítóan mosolyog tovább.
– Meg általában olyat hallok, amit alapvetően tudok, sejtek vagy legalábbis kikövetkeztetek. Mint egy tisztességesen megcsinált mozifilm. Korrekt, le is köti a figyelmed, de már ismerősként üdvözlöd a megszokott elemeket. A Stalker Tarkovszkijtól – nagyzolok –, na, az egészen más kategória. Attól becsinálsz. Akarom mondani, elalélsz. Az gyönyörű, attól dideregsz, attól kiüt a veríték, az kinyilatkoztatás par excellence. Azaz nem az, na, de nagyon jó. Hát mikor csinál ilyet egy igehirdetés? Még a keresztény életed elején esetleg, ja, de tíz év után? Tizenkét év után?
− Egyszer Dél-Angliában, amikor ehhez hasonló dolgokról beszélgettünk egy szemináriumon, egy idős hölgy azzal állt fel, hogy ő az egész kérdésfelvetést furcsának találja, tudniillik még soha nem ment haza templomból úgy, hogy ne kapott volna ott valamit, amiért hálás lehetett és megőrizhetett magának, pedig már idestova ötven éve jár oda. Ebben én nem is kételkedem, sőt, valamelyest csodálom is. De irigyelni nem irigylem semennyire sem, az az igazság. Azt meg végképp nem értékelem, ha valaki mindezt úgy adja elő, mintha mibennünk lenne a hiba, és ő lenne az, akiről példát vehetnénk. Mert az effajta méltatlankodásnak mindig ott van a legalján az önelégültség. És még csak észre sem veszi. Az ilyesmi nagyon el tud fárasztani...
– Az öreg szerzetesek azt tanították sok száz évvel ezelőtt, az Igének egyenesen a szívbe kell hatolnia. A mi prédikációnk pedig egyre csak az értelmet nyüstölik, és mindezt még ünnepeljük is, mint az összes istentiszteleti mód non plus ultráját – másra tereli a szót és igaza is van, a hangulat, ami hirtelen elfogott, csak zsákutcába vezet.
– Ja, ja! – bólogatok lelkesen. Esküszöm, belészeretek. Hová hívjam meg, moziba vagy kávézni? Milyen filmeket szeretnek az amerikai lányok egyáltalán? Vajon tudja, ki az a Tarkovszkij? Mondjuk az is igaz, ha valaki rákérdezne, ezen a közvetlen szívbe hatoláson mit is értünk pontosan, határozott válasz helyett valószínűleg csak hablatyolnánk valamit. Ez olyan dolog, amit érezni kell.
– A húgom sírt, amikor Marokkóban először hallotta a müezzin imára hívó szavát, úgy megütötte a szívét. Benne hallotta a mélységes vágyakozást. A szép, híves patakra hol tud ilyet?
– A szép, híves patakra?
– Mindegy, ne törődj vele! Az egy ének nálunk. Ezt nem tudom elmagyarázni neked, áthidalhatatlan kulturális szakadék.
– Varnus Xavértól egyszer egy interjúban megkérdezték, milyen módszerrel tanítja a tanítványait... Ööö... Varnus Xavér igaziból egy homokos orgonaművész. Valószínűleg liberális. Nálatok ez nem probléma? Bekerülhet az újságba a neve? – elkerekedett szemmel bámul vissza rám, honnan szalasztották az ilyet.
– Oké, oké – tartom magam elé hárítólag a kezem –, az ember sohasem lehet elég óvatos... Szóval, azt feleli erre ez az orgonaművész, először lejátszatom velük a darabot. Ez nyilvánvaló persze. Utána viszont nem szólok semmit sem, hanem odaülök én is a  hangszerhez és elpötyögöm ugyanazt, de már úgy, ahogy én gondolom és én értelmezem. Aztán megint átengedem a helyet. Ezen a szinten szavakkal már egyszerűen nem lehet kifejezni, amit akarok, csak zenével. A zene még valami módon átviszi azt, amire a szavaink már nem képesek. Egy másik, talán mélyebb dimenzióban beszél.
− Az isteni kijelentésnek is van egy ilyen dimenziója. Az Isten a szemlélődő ima csöndjében, a külső és belső csöndben az elmondhatatlant mondja ki. Önmagát közli szívből szívbe, istenképűből az istenképűbe. Nincsen zsivalygás, nem akar kiokosítani téged senki sem, nem akar tőled semmit senki sem, hogy ezt csináld vagy amazt csináld. Nem kell követned az orgona kottafejről kottafejre ugráló xilofonos ritmusát, sem a tőletek importált hamiskás, érzelmes rigmusokat. Nincsen közvetítő, csak az Isten jelenléte van, ha megadja az Úr, meg esetleg a kertben játszó gyerekek hangjai. Ritkán egy-egy légy. Olyan, mint a fény, mégis Valaki. Benned és rajtad kívül is. Szét tudna feszíteni, ha hagynád. És nagy csönd van még, ha megadja az Úr...
– Ezért mondtam, én a csöndből táplálkozom a szemlélődő imán át. Nem a gyülekezet közösségéből, nem a dicsőítésből és még csak nem is a prédikációból. Ez tartja bennem a szuflát. És tudod mit? Ezzel együtt már a gyülekezet is elviselhetőbb, vagy a dicsőítés, vagy a prédikáció. Sőt, többet mondok, néha jó! – elnyílt ajkakkal néz rám, szemeiben rajongás és lobogás. Hirtelen nagyon elfáradok. Magamtól. Nem tudok én semmit sem, kislány. Csak szájalok. Panelek és sablonok. Egy a temérdek előadó közül, Dunát lehet velünk rekeszteni. (One may block off the Danube with us.) Ne higgy nekem és legfőképpen ne csodálj...
− Kérsz kávét? 

Hozzászólások

1. Miklósi H. Koppány - 2011-09-01 17:11:08

Visky András: A megértés napja

Amikor Ferenc fia Ferenc, a Szentéletű fölismerte, hogy írásmagyarázatait növekvő gyönyörűséggel hallgatják, és egyre többen zarándokolnak el falujába, még messzi vidékekről is, hogy tanításaiban részesüljenek, nagy rémület lett úrrá rajta. Attól félt, nem az élet szavát szólja, hanem szép beszédeket mond, amelyek megörvendeztetik a füleket, de nem hatolnak le a lélek mélyére, és ahelyett, hogy az Örökkévaló elszánt keresésére ösztökélné az odaseregletteket, hamis megnyugvást és olcsó örömöt nyújt nekik, üres szívvel térnek haza mindannyian, a megváltozás legcsekélyebb vágya nélkül.

Éppen pünkösd, a Tóra-adás ünnepe következett el, amelyet ő a megértés napjának szeretett nevezni, hiszen ezen a napon adta vissza a Világ Ura a szent nyelvet az ő népének, amelyet Bábel építésekor föllobbant haragjában visszavett, nagy félelemmel készült hát az ünnepi istentiszteletre, keresvén kereste a megfelelő szakaszt, aminek alapján hűségesen közvetíthetné a hallgatóság felé az Írás teljes értelmét, és amikor rátalált, nagy szorgalommal kutatta a szent szöveget, mint aki a betűk és a szavak látásától el akar jutni az őket kimondó hang meghallásáig.

Amikor eljött a nap, fölment a szószékre, megnyitotta a könyvet, és felolvasta belőle A nagy mélységből kiáltok hozzád, Uram kezdetű zsoltárt, kimondhatatlan hosszúságú és mélységű szüneteket tartva a szakaszok között. Amikor a zsoltár végére ért, letette maga elé a Könyvet, majd annyi ideig, amíg máskor az Írást magyarázni szokta, egyetlen szó sem hagyta el az ajkát. Csukott szemmel állt a megemelt helyen, és nagy csend áradt belőle. Úgy fél óra elteltével Áment mondott, utána Áron főpap szavaival megáldotta a gyülekezetet, majd lejött a szószékről, és helyett foglalt Mózes székében, pontosan úgy, mint máskor.

 

 



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 17., vasárnap,
Hortenzia , Gergő napja van.
Tartalom
Vezércikk

Dobóczky László
Te is látod?
Te milyen járó-kelő vagy?

Gondolkorzó

Bella Péter
Hányasra értékeled a lelkészedet?
A minőségbiztosítás kérdése az egyházban

Felszín

Dull Krisztina
Egy korty Toszkána
Markó-élmény a Galériából

Kedvek Vera
Az vagy, amit megeszel?
Milyen étrend tesz jót a lelkemnek? – önsanyargatók és önjutalmazók

Magasság

Szűgyi Zoltán
A lélek reggelije
Milyen könyveket, milyen betűt, milyen gondolatokat falsz?

Réz-Nagy Zoltán
Kreativitás és megmenekítés
Cseréphadsereg, Hundertwasser és Jézus Krisztus

Mélység

Luzsica Fanni
A lelkierő receptje
Töltekezéshez hidegen tálalva ajánljuk: végy egy kanál…

Szakács Gergely
Mentális önvédelem
A rádbízottak között Te is ott vagy!

Szoták Orsolya
Kikapcs!
Feltöltődés a legjobb társaságban…

Teljesség

Tóth Sára
A kaja, a szex és az Isten
A vágyaink és a Mindenható

Bagdán Zsuzsanna
Zsuzsi, az autó
Elmélkedés a keresztyén belsőégésű motorok jósági fokáról

Üzenet

Horváth Zsuzsanna
Vizet a sivatagban
– minden föld lehet szent föld

Áthallások

Miklya Zsolt
Zöldfül, zöldarc, zöldszakáll…
A zöld inkarnációi Chagall néhány képe nyomán

Hancsók Barnabás
Mi hajtja a rajzfilmgyárak malmait?
Mi szükség a fegyverkezésre?

Miklya Luzsányi Mónika
Energiaátadás
Amélie – a fizika törvényei és a szeretet

Tóth Sára
Zöld hentesek
Egymásból táplálkozunk!

Riport

Kósa Balázs
The sound of silence (vágatlan változat)
Exkluzív: Képzelt riport egy sztárprédikátorral

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Házasság újratöltve
Mi újíthatja meg a párkapcsolatunkat?

Unger Zoltán
Megújuló energiaforrásaink
Teológiában és geológiában egy közös van: Isten

Péter-Szarka Katalin
Anyaság mint erőforrás?
Egy duplát legyen szíves!

Látogatóink száma a mai napon: 1638
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45763683

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat