belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Riport

Hajduk Zsófia

Amikor elmarad a gyermekáldás

Történet a gyermekvárásról az Istenbe vetett bizalom tükrében

Férjhez menni, anyának lenni – talán ez az álom, amely minden lány szívében már egészen fiatal korában megfogan, szeretnénk megtalálni a hozzánk illő társat, gyermekeket szülni, gondoskodni családunkról. Hogyan küzd meg egy fiatal pár azzal, ha vágyakozás és az erőfeszítések ellenére sem jön a gyermekáldás?
A gyermekvárás hitet próbáló éveiről kérdeztem Eszlényi Andreát Ősagárdról. 

- Hogyan emlékezel vissza a fiatal felnőtt korod első éveire?
- Húszas éveim elején nagyon szépen alakult az életem, elvégeztem a főiskolát, jó munkát találtam, hamarosan megismertem egy énekkarban a férjemet, Ákost. Fiatalon, 21 évesen találkoztunk, és három év együtt járás után házasodtunk össze. Nagyon izgalmas időszak volt ez, minden perce Istentől kapott ajándék volt. Az esküvőnk után rögtön szerettünk volna gyermeket vállalni, de telt az idő, hetek, hónapok – a barátoknak, unokatestvéreknek sorra érkeztek a gyermekek –, mi pedig még mindig vártunk. 

- Kiderült, hogy mi az oka annak, hogy nem estél teherbe?
- Egy év után döntöttük el, hogy elmegyünk orvoshoz és részt veszünk az ilyenkor szokásos vizsgálatokon. Kiderült, hogy PCO-szindrómám van, ez egy komplex anyagcsere-zavaron alapuló betegség, amely nagyon gyakori oka a meddőségnek. Nagyon szerettem volna, ha orvosi beavatkozás nélkül lehetett volna gyermekünk, de mindig meggyőztem magam, hogy mennem kell, bíznom kell az orvostudományban.
Először gyógyszeres kezelést kaptam és injekciót, nőgyógyászhoz és vérvételekre jártam 6 hónapon keresztül. Ezután inszeminációra került sor 5 alkalommal. A második, harmadik eset után már nem igazán hittem abban, hogy ez a módszer működhet, de nem adtuk fel továbbra sem, pedig 2 és fél év telt el eredménytelenül. Végül részt vettünk a lombikbébi-programban 3 alkalommal is, de egyik sem sikerült.   

- Hova fordultál a problémákkal?
- Ezekben az években fájdalom és irigység volt bennem sokszor, ha várandós nőket vagy kisgyermekes anyukákat láttam sétálni az utcán, bevásárolni. Megpróbálta a hitemet, mert bennem volt a kétség, hogy talán valamit nem jól csinálunk, hiszen azt mondja a Biblia, hogy ha kérünk, akkor kapunk, és mi sokat imádkoztunk ezért. Mindent megbeszéltünk a férjemmel, ő igyekezett racionálisan nézni a helyzetre, ez egy időre általában békét adott, de minden hiábavaló próbálkozás után újra rám tört a sírás. 

- Hogyan viselte a kapcsolatotok ezeket a kihívásokat?
- A házasságunkat megerősítette, de meg is próbálta ez a krízis. Minden nap csak a gyermekvállalás gondolata foglalkoztatott, feszültté tett minket a sok próbálkozás, akaratlanul is háttérbe szorult a másik fél. Amikor abbahagytuk a lombikot, akkor döbbentem rá, milyen nagy áldás, hogy a férjem mellettem van, szeretnem kell őt, és érte hálát adnom. 

- Mi történt ezután?
- Házasságunk hatodik évében először úgy döntöttünk, hogy fél év szünetet tartunk, majd megbeszéltük, hogy nem szeretnénk több lombikot – ennek részben lelkiismereti okai voltak –, az örökbefogadást választottuk. 

- Nem éreztetek csalódást amiatt, hogy le kell mondanotok arról, hogy saját gyermeketek lehessen?
- Szinte már megkönnyebbülést jelentett, végre azt éreztük, hogy a helyünkön vagyunk. Az örökbefogadással kapcsolatban számos könyvet olvastunk, jártunk csoportos felkészítésre, barátkoztunk azokkal a kihívásokkal, amelyek egy örökbefogadó párt érhetnek. Szerettünk volna teljesen úgy viszonyulni az örökbefogadandó gyermekünkhöz, mintha mi lennénk a biológiai szülei. Jó volt olyan emberekkel találkozni, megismerkedni, akik szintén ugyanazon dolgokon mentek keresztül, megértettek minket. 

- Hogyan reagáltak a körülöttetek élők az elhatározásotokra?
- A környezetünk vegyesen fogadta, néhányan le akartak beszélni minket. Mások megerősítettek abban, hogy megéri végigcsinálni ezt a folyamatot, és azzal biztattak minket, hogy a procedúra végére biztosan lesz gyerekünk. Ez nagyon megerősítő volt, sok kételyünket eloszlatták. Már csak a papírokat kellett leadni az örökbefogadáshoz, amikor kiderült, hogy várandós vagyok Lilivel. 

- Tehát mégis természetes úton fogant a gyermeketek.
- Amikor abbahagytuk az orvosi kezelést, még egy féléves egészségmegőrző gyógyszeres kúrát javasoltak nekem, és valószínű, hogy ennek hatására sikerült a fogantatás. Egyik januári reggelen ezt olvastam Zofóniás könyvéből: „Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya!  Elveszi rólad az ÚR az ítéletet.” Ez az ige ígéret volt számomra Istentől, amely bizonyosságot adott abban, hogy babát várok. Attól a naptól fogva többször álmodtam azzal, hogy várandós vagyok vagy csecsemőt szoptatok, előtte sohasem, de ezt a sejtésemet sokáig nem mondtam el Ákosnak, csak amikor egyre valószínűbbé vált. 

- Milyen érzés volt megbizonyosodni a reményetekről?
- Egy vasárnap reggel néztünk először tesztet, és amikor megláttuk a pozitív eredményt mutató két csíkot, kimondhatatlan boldogságot éreztünk! A férjemnek nagyon nehéz volt aznap felállni a szószékre azzal a hatalmas örömmel, hogy mégis babánk lesz, hiszen még nem akartunk erről beszélni a gyülekezetnek. 

- Hogyan viselted a várandósságot?
- A terhességet egy pillanatra sem éreztem megterhelőnek, a fáradtság vagy a baba rúgásai miatt érzett fájdalom eltörpült az örvendezés mellett. Nagyon élveztem azt a kilenc hónapot, nem akartam, hogy vége legyen, de a férjem a pocakomon keresztül mindig kérte a kis Lilit, hogy bújjon már ki a hasamból, hogy ő is a kezébe foghassa. Egy reggel fél 7-kor már nagyon mocorgott a kicsi, a szülés is viszonylag könnyű volt, olyan gyorsan történt az egész! Utána persze voltak kihívások, a kevés alvás, betegségek, de ezekkel együtt is megérte várni rá. 

- Mit jelent az anyaság számodra?
- Pascal mondása, hogy: „Minden ember lelke mélyén egy Isten alakú űr van, amit egyedül Isten képes betölteni", ehhez hasonló űrt hagy az életünkben, ha nem lehet gyermekünk. Persze úgy gondoltuk, hogy majd utazással, tanulással, pénzköltéssel kitöltjük a lelkünkben lévő vákuumot, de valójában ezek csak pótszerek lehetnének. Amikor anya lehettem, éreztem, hogy ez az, ami igazán teljességet ad az életemben. Rengeteg örömben lehet Lili születése által részem és az azóta eltelt években. Most Lili kisöccsét várjuk, akit kedvenc meséje után ő nevezett el Gergőnek. Sokat kérdez a babáról, mi pedig tudunk neki mesélni az ő csecsemőkoráról is. Értük megérte a hétéves böjt. 

- Milyen tanácsot adnál a frissen házasodott Andreának? Mit tettél volna másképpen?
-  Lehet, hogy azt mondanám, hogy ne csináljuk végig, mert nagyon megviselt, amin keresztül kellett mennünk. Másrészt ezek a nehézségek tettek azzá minket, akik most vagyunk. Teljes Istenre hagyatkozásra volt szükségünk, megtanultam hálát adni akkor is, amikor nem kaptunk gyermeket, mert az is Istentől volt, Ő tudta, hogy mi a jó nekünk. Mindennek így kellett lennie, mert minden a javunkra válik. Isten másképp is taníthatott volna, de biztosan ez volt a legjobb út. Lefekvéskor gyakran elmondom Lilinek, hogy ő ajándék, Isten ajándéka nekünk.  

Hozzászólások

1. User User - 2012-12-27 11:05:03

Statisztikailag kimutatott, és tudományos tény, hogy ma már egyre több nő gondolkodik azon, hogy "nem akarja derékba törni az életét egy gyerek összehozásával". Szerintem igazuk is van, elvégre hétmilliárdos nagyszágrenddel kell szembe nézni ennek a kis bolygónak. Az emberek már elég gondot okoznak így is, minden téren. Nekem is személy szerint nem a lebabázás az életem nagy vágya. És undorodom is az ilyen manipulatív agysorvasztó rábeszélésektől. Megy egy gyereket is elég felnevelni, egyetemre járatni. Mért nem vállalják  a papok a gyerekhez tartozó költségeket ebben az anyagias világban... Fogalmuk sincs, hogy miról beszélnek. Akár amikor Istent emlegetik, magyarázzák. Pedig szerintem ezt a profikra kellene bízni. Pl. CERN, és fizikusok, kozmofizikusok, Dávid Gyula, Stephen Hawking...


2. Főglerné K. Ilona - 2014-05-23 13:34:14

Férjemmel 7 éve vagyunk házasok. Egészségügyi okok miatt nem született gyermekünk. Átmentünk sok nehézségen, vizsgálaton, próbálkozáson, Andreáékhoz hasonlóan, és - nem született gyermekünk. Sokat ostromoltam Istent - nem kaptam egyértelmű választ. Most ott tartunk, hogy a reményt nem adtuk fel, hogy gyermekünk legyen, de a "harci eszközöket" letettük. Én bizonyos vagyok abban, hogy Isten előtt minden emberi élet egyformán értékes és teljes. Ebben az esetben: akkor is, ha van gyermeke, és akkor is, ha nincsen. Egyre többen vagyunk, akiknek valami egészségügyi ok miatt nem lehet gyermeke. És azok is, akik nem vállalnak gyermeket. De ettől még élhetünk TELJES életet. Ezt nem emberek határozzák meg. Ugyanúgy, ahogy az értékességünket sem :-)



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 14., csütörtök,
Alíz napja van.
Tartalom
Vezércikk

Czapp Enikő
Boldogabb Új Évet?
Min múlik 2012?

Imahét

Dr. Tokics Imre
Veszteség?
Változás amit Jézus hoz

Dusicza Ferenc
Lett-e Békességed?
Megjelenik a zárt ajtók mögött

Khaled A. László
Látható és hallható
...nem lehet kisebb küldetésünk.

Makláry Ákos
Az apostolok közösségéről
Kell-e szebb érv?

Várady Endre
Felnőni Jézushoz?
Az egyenes út a legrövidebb

Réz-Nagy Zoltán
Egy hét ima
Melyik az eredeti, kell-e eredeti?

Hegyi Balázs
Közösen forgatott ceruza
Tovább...együtt?

Gondolkorzó

Dull Krisztina
Külföld pro és pro?
Kérdés a magyar pályakezdés örök dilemmájáról

Felszín

Pete Violetta
Fék, kuplung, vissza kettes!
Kivel ildomos tartani az iramot?

Szakács Gergely
Lassíts!
Van, amit nem lehet száguldozva…

Magasság

Király Levente
A másfajták és az egységkörök falva
Szekértáborok az ökumené körül

Tóth Sára
Lehet-e változni?
Az igazi növekedés csendes és észrevehetetlen

Mélység

Bölcsföldi András
A hivatal esete a birodalmi lépegetővel
avagy megrögzöttségeinkről és a megújulás akadályairól

Miklya Luzsányi Mónika
Visszakapcsolás
Az elengedés művészete a gyereknevelésben

Teljesség

Koczor Tamás
Jánostól Jézusig
Személyek, mozgalmak, üzenetek útján

Üzenet

B. Tóth Klára
Almás pite a lélek mérlegén
Kell-e részecskegyorsító ahhoz, hogy észrevegyük Istent?

Süll Mária
Most már indulhatunk
Időtlenség és Időhiány összevesznek

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Egy haldokló angyal
Biutiful – az élet tökéletlen szépség

Hancsók Barnabás
A változás szélcsendje – Moszkva tér
Segített-e Széll Kálmán?

Miklya Zsolt
„Ott jön az álomlátó!”
Perspektívaváltó színek és álmok – Ferenczy Károly József-vásznáról

Riport

Hajduk Zsófia
Amikor elmarad a gyermekáldás
Történet a gyermekvárásról az Istenbe vetett bizalom tükrében

Látogatóink száma a mai napon: 5105
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45748678

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat