2016 július 31-i vasárnapi istentiszteleten hallahattuk a nyári tábotunk beszámolóját, majd el búcsúztattuk el helyettes lelki pásztorunkat Papp Judit Nagytiszteletű Asszonyt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

nagyti

Papp Judit Nagytiszteletű Asszyony adventi vaálaszlevele:

 

Nagytiszteletű Lelkipásztor Testvérem, kedves Főgondnok Úr, Kedves Baross téri Gyülekezet,

nagy örömmel vettem kézhez a gyülekezet Adventi Hírlevelét, melyet ez úton köszönök, s azt is, hogy gondoltatok rám!
Isten iránti hálával olvastam az áhítatot és a beszámolókat és nézegettem a fényképeket, amik eszembe juttatták annak a 6 hónapnak minden mozzanatát, amit veletek töltöttem. Köszönöm a kedves megemlékező szavakat, amiket Főgondnok úr írt a szolgálataimról és Isten iránti hálával emlékezem meg minden nap a közösségetekről, amely olyan nyitott Isten Igéjének nemcsak meghallgatására, de befogadására és cselekvésére is.
Kívánok minden gyülekezeti tagnak áldott adventi készülődést, örömökben gazdag Karácsony ünnepet és sok áldást az Újesztendőre is.
Mellékelten küldöm azt az írásomat, ami reménység szerint a Kálvin Téri Lapok adventi számában fog megjelenni, a amelyben Ézsaiás próféta segítségével szeretném közvetíteni Isten határtalan szeretetét irántunk, gyermekei iránt.

Áldáskívánással:

Judit

Olvasandó: Ézsaiás 9, 1-6

 

Sötét, hideg téli napra virradtunk első gyermekem születés napján. A vajúdás egy napig is eltartott, végül az orvosok a császármetszés mellett döntöttek. Altatásban történt a műtét, éjfél körül, s mire a kórteremben magamhoz tértem, éjszaka volt. A gyermek addigra a többi újszülöttel együtt feküdt egy másik szobában. Azt a biztatást kaptam, hogy ha minden rendben lesz, másnap reggel karomba foghatom a fiamat. Életem leghosszabb éjszakája volt az. Januárban nagyon későn kel föl a nap, hosszan tart a sötét, próbára téve a világosságot oly' annyira várót.

 

S micsoda próbatétel lehet várni a virradatot egy egész nép számára! Ézsaiás próféta népe elnyomott nép, viseli a rabság, a kényszermunka nyomorúságának feneketlen sötétségét immár hosszú idő óta. Ha csak emberi módon tekintenek állapotukra - ahogy teszik ezt sokan még a vezetők közül is -, akkor ezzel a szóval jellemezhetik: kilátástalan. A sötétségnek talán soha nem lesz vége.

 

De a Teremtő Isten, aki Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, nem hagyja el végleg népét.

Ahogyan a teremtés első napján, a kezdet kezdetén így szólt: „Legyen világosság! És lett világosság.", ugyanígy szólal meg prófétája által választott népe gyermekeihez: „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog." Ne féljetek! - hirdeti e szavakkal Ézsaiás - hamarosan életenergia költözik belétek, az elnyomás igájában szenvedő „haldoklókra".

 

Isten határtalan bőkezűsége és jóindulata nem áll meg azonban a szabadításnál, ahogyan a teremtéskor sem elégedett meg csupán a világossággal, hanem élőlényekkel népesítette be világunkat. Egy olyan bonyolult működési rendszert teremtett, ami tökéletes összhangban működik, s melynek működési elveit ma is csak töredékesen ismerjük. Választott népe esetében sem elégedett meg azzal, hogy megszabadítsa őket és ne kelljen idegen ország uralma alatt élniük. Ézsaiáson keresztül határtalan örömöt, a legnagyobb vidámságot ígéri nekik (ezt jelenti az aratás és a zsákmány említése), s még ennél is tovább megy. Izrael népe ígéretet kap arra, hogy „fiú adatik" számukra, aki uralkodójuk lesz, aki végre Isten uralmát valósítja meg népe körében.

 

Isten népeként az első Karácsony után élve mi már biztosan tudjuk, hogy a Teremtő szándéka a Teremtés óta nem változott meg az emberrel kapcsolatban. Ma is azt akarja, hogy az Ő törvényei adják az alapvető rendet közöttünk.

Azért kaptuk a világosságot, a semmiből teremtett, életet adó energiát, hogy ne sötétségben éljünk. Ne a bűn rabságában, kényszerpályáin mozogva kelljen eltöltenünk földi létezésünk évtizedeit.

 

Ézsaiás arról is ír, hogy „a nép, amely sötétségben jár, LÁT nagy világosságot". Vannak, akik néznek, de nem látják meg azt, csak a sötétséget maguk körül. Az Isten szavára nyitottak kapnak „látást" arra, hogy észrevegyék Isten szándékát.  Ő be akarja világítani ezzel a világossággal nem csak az értelmünket, hogy fedezzük fel az Ő művét és szándékait, de a szívünket is. Egész lényünket, a létezésünk legmélyéig, hogy partnerei legyünk abban, hogy ebben a világban olyan élet legyen, amilyen Ő szeretne.

 

A Fiú, akinek születését Ézsaiás megjövendölte, megszületett a történelem első Karácsonyán. Elhozta azt a világosságot, ami megadja a látást azoknak, akiknek „szemük van". A „látás" felelősséggel jár. Azzal a felelősséggel, hogy „sálóm-gazdák" leszünk mi magunk is. Isten törvényének uralmáé. Felelősek azért, hogy ez minél több emberre kiterjedjen, minél több ember akarjon önként uralma alatt élni. Ehhez mindenképp tovább kell adnunk minél többeknek a jó hírt: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3, 16)

 

Az új egyházi év - és hamarosan egy új naptári év - kezdetén imádságos szívvel, nyitott szemmel járva kérdezzük a mi Urunkat: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

Ha ez a gondolat lesz következő esztendőnk vezérfonala is, bátran remélhetjük, hogy a „látók között" kapunk helyet.