Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2017. évi Gyülekezeti Nyári Tábor

GYÜLEKEZETI NYÁRI TÁBOR



2017. július utolsó hetére a tavalyi táborhoz hasonlóan, idén is a tahi Sion Hegye Református Konferencia-központban találtunk helyet gyülekezetünk táborának. A gyermekes testvérek mellett örömmel fogadtuk gyülekezetünk többi tagját is. Az Úr kegyelméből mintegy ötvenen gyűlhettünk össze, melynek közel a fele gyermek volt.

A Reformáció 500-ik évfordulója alkalmából lelki programunk során a reformátorok életét tekintettük át. Az önként jelentkezők előzetesen felkészültek és tablót készítettek egy-egy reformátor életéről és munkásságáról. A reformátorokról készült tablók - amelyek a gyülekezetünk előterében megtekinthetők - bemutatása a délelőtti és délutáni áhitatok előtt történt. Reggeli előtt és lefekvés előtt imaközösséget tartottunk a templomban, ahol hálát adhattunk az Úrnak végtelen szeretetéért és kegyelméért. A gyermekek foglalkozását Ölvediné Virág Enikő hittanoktató végezte, a felnőtt testvérekkel lelkészünk, Bagi László vezetésével beszélgettünk a napi igei témákról.

A délutáni együttléteket keresztyén film vetítése, sportolási lehetőségek (foci és ping-pong) színesítették. Hálát adunk az Úrnak a csodálatos időjárásért is; a​z egyik délelőtt közös kirándulást tettünk Vöröskőre, egy másik délután pedig a gyermekes családok a leányfalui strandon tudtak pihenni. Külön köszönetet Ölvediné Virág Enikő testvérünknek, aki megszervezte, hogy az egyik délután vendégül láthattuk Kovács Gábor muzsikust, aki egy minden korosztálynak élvezetes hangszerbemutatót és hangszerkészítést tartott. Megtanulhattuk, hogyan működik többek között a szájorgona PET palackból, a szívószálsíp, a mankó fuvola, biciklipumpa-furulya és a portörlő klarinét. A reggeli közös alkalmainkon majd az esti zenés áhítatokon az énekléseket furulya- és gitárzene kísérte ​Dobos Sándor vezetésével.​

2018-ben tartandó nyári táborunk is ezen a csodálatos helyszínen lesz július 23-a és 28-a között, amelyre ​s​zeretettel hívunk minden​kit!

Köszönet a táborban szolgálatot vállaló​knak, segítőknek​​, és az adományt adóknak, imádkozóknak!
​​


Száday László​

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 54, összesen: 344459

  • 2026. november 03., kedd

    Kényszerű válaszutak, forradalom, megtorlások és egy zongorába rejtett visszaemlékezés – a református múltfeltárás kapcsán még sok mindennel adósok va...
  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására