János. 9,39 És monda [Ésa. 6,9. 10.  Mát. 13,14. 15.] Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy a kik nem látnak, lássanak; és a kik látnak, vakok legyenek. (40) És hallák ezeket némely farizeusok, a kik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é? (41) Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.

Az első komoly ítélet a Bibliában a teremtéstörténetben olvasható. A teremtést elmondó, leíró szöveg minden nap végére odabiggyesztette: És látá Isten, hogy jó. ..., tehát az, amit megteremtett az Isten, az jó volt, vagy másképpen mondva, ami a világmindenségből származott az ember számára, az a mi gondolatunk szerint is megfelelő, jó volt !  Az egész teremtéstörténet egy olyan időszakot mutat be, olyan világidőszakra emlékezik, amikor még rend volt, jó volt a föld, az élet, amikor még nem volt pusztulással terhes. Ezt az időszakot megőrizte az emberiség közös tudása, és lassanként a nyomára is lehet bukkanni a különböző régészeti emlékek alapján. Az volt a paradicsomi állapot a földön, amikor az ember életével, jelenlétével nem okozott visszafordíthatatlan bajt a természetben és az ember-isten kapcsolatban; a lent és a fent a maga helyén volt. Mai természettudatos kifejezéssel úgy mondhatjuk, hogy ekkor az ember életének (láb)nyoma nem okozott kárt, hanem együtt élt mindavval, amibe beleteremtetett. Ez volt az ítélet előtti állapot, s az ítélet, ahogy olvassuk, jóváhagyta ezt a rendet azzal a szóval, hogy JÓ! A magyar ítélet szó az IT-tőből származik, s azt jelenti, hogy ésszel mérlegel, belát valamit az ember. Megítéli, felméri a helyzetet. De ebben az időben minden jó volt, ezért az ítélet tudást jelentett, tapasztalatot, belátást, előremutatást -  nem pedig valamiféle büntetést.

A következő nagy ítélet az özönvíz volt. A régi magyar nyelvészek szerint az ÍTÉLET szó IT gyöke sokszor INT - ként fordul elő. Ezt a változatot alighanem a leginkább az iskolások ismerik intő alakjában. Az „int"szó párja az „önt", például az „intő"helyett „öntő" alakban, az „ítél" helyett „ötöl"(hat-ol)alakban.  S valóban, az első nagy ítélet ezen a világon az özönvíz volt, amikor mindent elöntött a víz. Csaknem minden elpusztult a bibliai és más ókori népek emlékezetében vagy leírásaiban megmaradt tudósítások szerint. Ekkor már nem volt megfelelő a kapcsolat sem a természettel, sem pedig az Istennel. Az özönvíz idején már rendkívül fontos és fejlett társadalmak voltak, amelyek képesek voltak befolyásolni a természetet, s a maguk érdekei szerint átalakítani mindent, így az Istenhez fűződő kapcsolatokat is. Az özönvíz idején a tudósok szerint az egész világon mintegy 100 méterrel megemelkedett a tengerek szintje amiatt, hogy hatalmas mennyiségű jég olvadt el a föld éghajlatának változása miatt. Az akkori emberek azt gondolták, hogy az emberek bűne miatt történt mindez, Isten természeti jelenségek által bünteti meg, téríti észre az embert. Tehát ez az ítélet természeti katasztrófákban nyilvánult meg, bár ma azt mondjuk, hogy nem lehetett olyan erős az összefüggés az emberek bűnei és a természeti jelenségek közt, hiszen akkor még az emberi tevékenység erősen hatott ugyan a földre, de nem voltak visszafordíthatatlan változások.

Az özönvízre visszaemlékezve nagy irodalma lett - most már előre tekintve - az ítélet napjának az egész Ószövetségben, az ókorban, s ennek alapján mind a mai napig. Eszerint MAJD egyszer jön egy utolsó ítélet, amikor is Isten megítéli az embereket, és a jókat jobb keze felől, a rosszakat balkeze felől helyezi el. Az összes próféta figyelmeztette az embereket, népeket, királyokat, hogy tetteiknek következményük lesz valamikor. Az utolsó ítéletet s a hozzá vezető utat János is leírja látomásai alapján. Félelmetes képek, események, amelyeket azóta is csak óvatosan merünk magyarázni. Talán éppen az ítélkezés gondolata miatt alakult ki az erős ragaszkodás a törvényekhez évszázadokon keresztül. Mintegy védelmet jelentett: ha jó törvényeket hozunk és azt betartatjuk az emberekkel, akkor elkerülhetjük Isten haragját. Jézus egy ilyen törvényes Jeruzsálemben hirdette Isten igéjét a hivatásos törvényhozó, és törvénykező farizeusok és írástudók legnagyobb megrökönyödésére.

Ugyanis Jézus Krisztus maga volt Isten ítélete. Akkor mindenki azt várta, hogy Isten haraggal és büntetéssel fordul a világ felé. Mindenki azt várta, hogy valamely bűnük miatt jogszerűen bűnhődniük kell. Nem idegen ez a gondolat nekünk magyaroknak, hiszen majd ötszáz éve állandóan azt halljuk, hogy bűneink miatt jogosan büntet bennünket az Isten ... Csakhogy ezt a világot Isten csodálatosképpen úgy ítélte meg, hogy nem a bűneink szerint bánik velünk,  nem a magunk által felállított törvények szerint válaszol a kérdéseinkre, hogy nem elpusztít valakit is, hanem Jézust küldte, hogy megtisztuljunk már itt ezen a világon. Nem elvesz ebből a világból, hanem hozzáad, nem elpusztítja, hanem újra életet küld, nem gyengíti, hanem megerősíti, nem lenyom bennünket, hanem magához fölemel. Ezt testesítette meg Jézus urunk, amikor megjelent Jeruzsálemben a templomban és prédikálni kezdett. Akik nem láttak addig a törvényektől és a szigortól, azonnal észrevették, hogy Jézus maga a fény, maga az élet, és őbenne érkezett meg erre a földre Isten szeretetének teljessége.

Van egy szép mennyezetkazetta, amelyen a Napból, Isten izzó szeretetének valóságából felénk nyíló virágokban perzselő lángokat látunk, amelyek megtisztítják életünket és világunkat. Az egyik ilyen virágban egy szív van, amely azt mutatja, hogy élettel és szeretettel tisztítja meg, ítéli meg világunkat a mindenható Atya.

Most, ádvent negyedik vasárnapján vizsgáljuk meg életünket. Lássuk be, hogy önmagunk erejéből nem sokra juthatunk, hanem kérnünk kell, hogy érjen el bennünket is Isten felénk ható szeretete. S egyben fogadjuk el, hogy arra ítéltettünk ezen a világon, hogy MI hordozzuk Isten szeretetét és kegyelmét, és éppen mi legyünk azok, akik átadjuk a világnak gondolatainkkal, tetteinkkel, imáinkkal mindazt, amit az Atya a most is annyira várt Jézusban küldött erre a földre. Arra ítéltettünk, hogy Isten szeretetével magunk is megerősödjünk, és segítsünk mindenkit az ádventben felkészülni, hogy boldog karácsonyuk lehessen az embereknek. Hogy a boldog karácsony azt jelenthesse sokaknak, hogy találkozhattak Isten lángoló szentségével, az örök világossággal.