200 éve született a "haza bölcse-, Deák Ferenc

A XIX. század magyar történelmének egyik legkiemelkedőbb alakja 1803. október 17-én született a Zala megyei Söjtörön. Deák születése édesanyja életébe került, ötéves korától édesapja halála után testvérei nevelték az elárvult gyereket. Tanulmányait Nagykanizsán, majd a bencések pápai gimnáziumában kezdte. Jogot Győrött tanult, az ügyvédi vizsgát 1823 decemberében Pesten a Királyi Tábla előtt tette le, de hivatásos ügyvédi gyakorlatot, - mint megfogadta - soha nem folytatott. Először Zala megyében táblabíróvá nevezték ki, majd 1833 áprilisában - bátyja, Antal helyébe - a vármegye követévé választották.
Törvényismerete, érvelő készsége, a már elismert jogtudósokkal egyenrangúvá tette. Hihetetlen energiával és sebességgel dolgozott. Csendes komolyság, nyugalom, megfontoltság jellemezte. Semmiféle cifraság nem érdekelte, nem sokat törődött ruházatával. Kitűnő szónoki képességekkel rendelkezett, beszédeiben alig találni fölösleges szót. Mestere volt a taktikának, a megfelelő pillanat kiválasztásának. Tudta, mikor kell álláspontjához ragaszkodnia, de azt is, mikor lehet és kell visszavonulnia.
A reformkori országgyűléseken, ahol közvetítő szerepet vállalt a reformerek és az udvar között, mindig annyit engedett, hogy a haza javára a legtöbbet nyerhesse. 1848-ban a Batthyány-kormányban elvállalta az igazságügyi tárcát, de a forradalom túlnőtt rajta, és Buda elfoglalása után birtokára, Kehidára vonult vissza. 1854-ben eladta birtokait, és Pestre költözött az Angol Királynő Szállodába, ahol sűrű szivarfüstben, anekdotázva fejtette ki nézeteit. Magatartása iránymutatás volt, a passzív ellenállás jelképe lett. Így vált ő a nemzet prókátorává, inkább tanácsadójává, mint vezérévé a magyar nemességnek.
1861-ben nyílt először lehetőség az aktív ellenállásra. Deák azt javasolta, hogy az országgyűlés feliratban kérje Ferenc Józsefet az 1848-as törvényes alap helyreállítására. Az uralkodó azonban visszautasította a javaslatot, és az országgyűlést feloszlatta. De ő megingathatatlan makacssággal jelenti ki: "Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de miről a nemzet - félve a szenvedésektől - önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges."
1865-ben megjelent Húsvéti cikke indította el a kiegyezési tárgyalásokat. Ebben a megegyezés lehetőségét vetette fel, a birodalom határain belül, de Magyarország önállóságát követelve. A haza bölcsének ez az ajánlata lett az 1867-es kiegyezés alapja. Tekintélye minden korábbinál nagyobb volt, de kormányzati feladatokat nem vállalt, mindenfajta kitüntetést, címet visszautasított.
1873-tól nem vett részt a politikában. Életének utolsó hónapjait gyámleánya pesti házában töltötte, itt érte a halál 1876. január 28-án.
A nemzet saját halottjának tekintette, a végtiszteletadást az országgyűlés rendezte. Ravatalánál Erzsébet királyné is imádkozott, és Kossuth Lajos cipruslombot küldött sírjára Turinból, száműzetésének helyéről.
Az első független magyar kormány igazságügy-minisztere, a "haza bölcse- a Kerepesi temető egyik mauzóleumában alussza örök álmát.
/PPL/