Családunktól elszakadva éljük hétköznapjainkat Kazincbarcikán, a Gondozóházban (Gyermekek útja). Gyermekeink a mai civilizált világ tempójában próbálnak a társadalmi elvárásoknak megfelelni. Mi idősek, amikor már segítségre szorulunk, - terhükre vagyunk. Hozzátartozóink rohannak állandóan, - "Kell a pénz!- - mondják.

Így, a Gondozóház lett a második otthonunk. A gondozónők pedig, - a mi "családtagjaink-.
Kellemes, szeretetteljes légkörben élünk itt, de nap mint nap vívódunk. Honvágyunk van, hiányoznak a szeretteink, a régi komód,...Ide csak az emlékeket hoztuk magunkkal. Lelkünkben gyakran van vihar. Van-e értelme így az életünknek? Szükség van-e ránk?
A csalódottság, szomorúság, s az emlékeink gyakran csalnak könnyeket a szemünkbe. De olyan jó, hogy mindig felcsillan egy reménysugár! A hitünk megélése és vallásunk rendszeres gyakorlása segít tartalommal megtölteni az életünket.
A Kazincbarcika-alsói Református Egyházközösség lelkipásztorai rendszeresen ellátogatnak hozzánk, - hiszen mi már nem tudunk az Isten házába elmenni.
Istentiszteletet tartanak, úrvacsorát osztanak, beszélgetnek velünk. Imádkozunk, énekelünk együtt.
Lelki békénkhez, nyugalmunkhoz istenszeretetünk erősítése és a vigasztalódás nélkülözhetetlen.
A hit nélkül, céltalanul bolyongó ember hamarabb elfárad, hamarabb megbetegszik, hamarabb feladja a küzdelmet. Kell, hogy szeressünk, s hogy viszont szeressenek. Hogy hátralévő utunkon méltósággal haladhassunk tovább, újra meg újra erőt merítve.
Imába foglaljuk reményeinket, szeretteinket. Imádkozunk lelkipásztoraink: Tóthné Magyar Ágota lelkipásztor és férje Tóth Sándor lelkipásztor egészségéért. Imádkozunk Vezetőnkért, s az itt dolgozókért, akikhez bármikor fordulhatunk segítségért.
Imádkozunk mindenki békességéért, csak így egyszerűen: "Remegő ujjainkat összekulcsolva...-

Szász Károly: Karácsony /részlet/

Jövel, családok ünnepe, karácsony!
Úgy várom, mint a gyermek jöttödet.
Pedig nincs ajándékra kilátásom,
S veled is egy esztendőm lesiet.
De én csak emlékszem már, nem remélek,
A múltban és nem a jövőben élek.

Emlékszem. Hullt nagy pelyhekben a hó,
Mintha szitálták volna ízibe.
De kandallónál édesebb a jó szó,
S több szék nem fért voln’ a sok közibe.
Oly jó meleg volt a tűz és az érzés,
Az édes szép családi egyetértés.

Mi körben ültünk, két öreg s hat apró,
Nem volt közöttünk idegen.
A kilencedik az öreg kandalló.
(Ennek szíve tartott oly melegen.)
Apa, anya gyermekek egy rakáson:
Ó szép karácsony, ó áldott karácsony!

Nehéz gubában, báránybőr süveggel,
Nagy bottal jártak a vén pásztorok.
Előbb csak néztük őket félelemmel,
Majd egyikük közelebb sompolyog,
S meglátja a borzas bajusz alatt
Az utcából ismerős arcokat.

Felbátrodánk mind s közelebb lépve
Kíváncsian nézzük a szép csudát.
Milyen szelíd a kis Jézuska képe!
Meg szabad fogni ezt a szép bubát?
Ó kicsi Jézus! Küldd az angyalt hozzánk!
Mi jók vagyunk,- s hiába várakoznánk?

Elzeng az ének. Viszik már a jászolt
És újra csönd van, ott künn s ide benn.
Lefekszünk, szemeinkre lenge fátyolt
Borít az álom, enyhén szelíden.
Szép álmot látunk, szíveink pihennek.
Jöjj fényes angyal, álmunknak jelenj meg!

Eljő a reggel. Nem kell költni minket,
Pedig máskor ébredni oly nehéz.
Most gyorsan kitöröljük szemeinket
S párnák alatt kutat-matat a kéz.
Ah, mily öröm! Szíveink mint repesnek!
Az angyal rólunk sem feledkezett meg!

Ó édes angyal! Mennyi adománya!
S hogy kitalálta: melyik, mit kívánt!
A gyermeköröm fogyhatatlan bánya,
És benne minden: arany s briliánt.
Egy semmiségen hogy el tud örülni,
S ha sír: könnyét oly könnyű letörülni!

Benyitnak aztán szülei vidáman,
S bámulnak, hogy az angyal mit hozott.
Vad zaj, kiáltás, öröm a szobában,
Minden egy tündérkertté változott.
Nincs bú, mosoly van minden pillantáson.
Ó, szép karácsony, ó áldott karácsony!