belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Réz-Nagy Zoltán

Ki/-be/ kapcsolódni - kalandozás a kapcsolóktól a lelki megnyugvásig

„Balzac sétapálcáján ez állt: minden akadályt összetörök. Az enyémen ez: minden akadály összetör." /Franz Kafka/

Jól emlékszem az érzésre: tizenévesen ott ülök a „nagyok" társaságában. Még a legfiatalabb is idősebb öt évvel, de van, aki hússzal. Hallgatom őket, és számomra csak részben ismerős, vagy teljesen ismeretlen élményekről, tapasztalatokról beszélnek. Bekapcsolódnom a beszélgetésbe elég bajos. Egészen sokáig így ment ez, míg egy - nálam mindössze két évvel idősebb is megjelent a klubban.

Azóta eltelt harminc év. Ma már könnyen bekapcsolódok egy-egy beszélgetésbe. Persze a közben eltelt évtizedek alatt az ember számtalan technikáját kitanulta a ki-be kapcsolódás művészetének.

Miközben élem a hétköznapokat, sorra ki-be kapcsolódok beszélgetésekbe, történésekbe, és hozzám hasonlóan mások is hol kikapcsolódnak a munkából, a megbeszélésekből, hogy bekapcsolódjanak játékokba, buliba, szórakozásokba... vagy éppen fordítva.

Talán az életnek ez a sajátos látásmódja hozta létre a gépeknek és eszközöknek azt a sokaságát, mely ki-be kapcsolható. Lehet, hogy azért léteznek ki-be kapcsolható eszközeink, mert mi magunkat és világunkat is ki-be kapcsolhatónak látjuk...

Roman Polanski „Puszta formalitás" című filmjének főhősét, aki öngyilkosságot követett el, és erre a hosszú kihallgatás alatt jön rá: ON-Off-nak hívják. Angol nyelven ez a ki-be, pontosabban a „be-ki" kapcsolást jelenti: Az élet, mely végső pontig egyszerűsítve nem más, mint egy be- majd egy kikapcsolás...

Amikor kikapcsolódunk, kicsit meghalunk, mert eltűnünk, kivonjuk magunkat a folyamatokból, a feladatokból. Mégsem szoktunk erre így tekinteni, mert a kiesés csak időleges.

Ezekre az időleges kiesésekre, szünetekre szükség van.  Amikor egyszer nyári munkára elmentem a Baromfifeldolgozó Vállalathoz dolgozni, és futószalag mellett kellett - többedmagammal - rakni a lezacskózott, fagyasztott csirkéket a kartondobozokba, ott megtapasztaltam, hogy akik ezt csinálták már hosszú évek óta, azok félórás-órás időközönként rendszeresen eltűntek néhány percre.

A kikapcsolódás tehát szükséges, de vajon hogyan lehet tényleg kikapcsolódni?  Attól, hogy kilépek a munkahely kapuján, még előfordulhat, hogy a fejemben viszem magammal haza a munkát.

Jézusnak az a mondata, hogy „minden napnak elég a maga baja", az elvi alapot megteremti ahhoz, hogy a keresztyén ember alkalomról alkalomra letegye válláról a terhet.

Nossrat Peseschkian ad közre egyik könyvében egy példázatot a vándorról, aki irtózatos terhekkel megrakva vánszorog a forró sivatagban. Az emberek, akikkel találkozik, ráirányítják a figyelmét egy-egy feleslegesen cipelt teherre, mint például a malomkőre, mely ott himbálózik a nyakában, vagy a nehéz vizestömlőre, amelyben már rég megposhadt a víz. A vándor sorra szabadul terheitől és a végén „felszabadultan" folytatja vándorlását.

De lehetséges ez?

Ennek a példázatnak éles ellentéte Cseh Tamás és Bereményi Géza „Antoine és Desiré" immár klasszikusnak számító lemeze, amelyen az egyik dal arról szól, hogy Desiré áll az esőben, és nem kevesebbet remél, mint hogy: lemossa majd környezetét és családját, szociális körülményeit, és mások múltját, mit ráraktak. Majd felteszi a kérdést Antione-nak: - Csak nem gondolod, hogy ez mind rajtam marad, csak nem gondolod! Erre Antoine csupán csak annyit mond: - De igen.

„Jöjjetek Énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve..."

Jézus látása a mindennapi élet gyakorlatában egy határozott korlátot feltételez, és azt a készséget, hogy az ember időnként a feladatokat, terheket letéve képes legyen csak úgy élvezni a pillanat szépségét, mások szeretetét. Mint amikor a régi időkben téli estéken begyújtottunk a kályhába, és éreztük, ahogy a kályha melege kipirulttá tette az arcunkat és egy széken vagy egy fotelben elernyedve élveztük az egész testünket átjáró melegséget.

„... És megnyugvást találtok lelketeknek." Nem azt ígéri, hogy a megfáradtaknak és megterhelteknek segít megszabadulni a terhektől, hanem hogy a követők megnyugvást találnak lelküknek. Ez egy kicsit más, mint a terheket cipelő vándorról szóló példázat üzenete.

Az igazság valahol Antoine és Peseschkian példázata között van.

Bizonyos terhek letétele nem lehetséges, de a megnyugvás, a megbékélés a terhek továbbcipelése közepette is: ez igen.

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. május 09., csütörtök,
Gergely napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Dániel
Ki szórakozik kivel?

Botránkozások az istenkapcsolatunkban vica és versa

Gondolkorzó

Kutasy Zsolt
Savanyú a szőlő?
Miért nem mer, miért nem tud a keresztény ember szórakozni?

Felszín

Rusznák Emese
A tuti módszer

Éjszakai kaland négykeréken egy kis szórakozásért

Bálint Katalin
Keresztény-kompatibilis szórakozás
Embernek maradni a korpa között is

Kádár József
Holy Dance Club
Te elmennél egy keresztény diszkóba?

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Ki/-be/ kapcsolódni - kalandozás a kapcsolóktól a lelki megnyugvásig
„Balzac sétapálcáján ez állt: minden akadályt összetörök. Az enyémen ez: minden akadály összetör." /Franz Kafka/

Gueth Péter
Látványtechnika
Blaszfém istentisztelet a fesztiválok színpadján?

Mélység

Nagy László
A tékozló fiúk-lányok áldottsága
A különbség mulatozás és vigadozás között épp csak a kegyelem

Dobóczky László
Fél/ELEM
Őszinte önvizsgálat: mi vezet Istenhez?

Teljesség

Szerkesztő
Pál apostol nyoma - ahogy én beleléptem

Török és görög állomások, ahol valamikor régen megszólalt az ige

Sági Endre
Halleluja
Az istendicséret maga turnézik az ajkakon világszerte

Üzenet

Bagdán Zsuzsanna
A keresztyének hippik?
Békejel és kereszt, communio és kommuna…

Bölcsföldi András
Ne szórakozz!
Szórás helyett lehetne gyűjtés?

Rusznák Emese
Nem kell mindent agyonsózni!
Keresztény szórakozás az, ha keresztények szórakoznak

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Ha nyár, akkor fesztivál!
Woodstocktól a mai napig esőben és kánikulában is üvölt a hangfal és üvölt a fiatalság - csak a stílus változik

Kovách János
Újjászületés beatritmusban
A táncdalfesztiválos időkből a mába Kovács Katival

Kovách János
Szentlelkes rock
Amikor a gitárzúgás Isten erejét sugározza - Delirious?

Riport

Kádár József
Bolyki Brothers és a szórakoztató ipar
Négy férfihang egy komplett produkció

Bella Péter
Humorista és az egyház - Bödőcs Tibor parókiális poénjai
A főállású nevettetőt Ágoston olvasása közben értük utol

Kitekintés

Katona Viktor
Soli Deo Gloria üdülő
Ige és szórakozás kettősében töltött szabadidő

Miklya Luzsányi Mónika
Könnyű nyári olvasmány
Humoros keresztény könyvek az „erősen ajánlott" polcról

Pete Violetta
Öltözz kereszténybe!
Kiütközzék-e kívül a belső, avagy milyen divatot kövessen a hívő ember?

Látogatóink száma a mai napon: 5005
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 58092273

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat