Korábbi számok Elküld Nyomtat Riport

 
Ami az idősebb generációnak a Daráló, a kabarécsütörtökvagy a vízállásjelentés, az a fiatalabb generációnak az Akusztik, a Bombafilm vagy a Kultúrfitnesz. Az MR2 Petőfi rádió 2007 nyara óta immár a „nagyon zene” mottó alatt működik. Mégis akad, aki a zenék között megszólal, no de ki lehet a hullámhossz másik végén?

Horváth Gergely, a pergő nyelvű kultúrszövegelő élőben halk szavú fiatalember. A szerkesztő-műsorvezetőre azért figyeltem fel rádiózás közben, mert meglepően felkészülten beszélt keresztyén témákról. A megérzésem helyes volt, már a forrócsokizás közben kiderül: Gergely református gyülekezeti tag. Persze nem volt ez mindig így, a története messzebbről indul. Arról beszél, hogy milyen sokan kijönnek a templomból. Kijött ő is több templomból is az életében, azért, mert mint mondja, nem volt ott élet. 

Hova lehet tenni a változást az életedben? 

Hat évvel ezelőttre. Addig azt gondoltam, hogy a hit mankó, és az embernek kell tudni járni mankó nélkül a világban. Akkor jöttem rá, hogy igen, de az embernek valójában három lába kellene hogy legyen. Enélkül, amit én mankónak hittem, nem is tudunk valójában lépni. Sok minden lenullázódott vagy lebénult az életemben. 

Egyszer megfigyeltem apukámat és azt láttam, hogy ugyanakkor vacsorázik, mint ahogy nagyapám tette, ugyanúgy ül a konyhaasztalnál a társával, mint a nagypapám, már ugyanolyan a feje is, mint a nagypapámé, ugyanazt a nyolc gyógyszer szedi, ugyanarra a három betegségre. Végiggondoltam, hogy ez akkor velem is így lesz? És ez a „velem is így lesz?”, ez ottragadt bennem. Ijesztő volt. A bátyám adott akkor egy karizmatikus könyvet, amit Dereck Prince írt, és azt mondta, hogy szerinte ez fogalmazza meg most legjobban azt, amit érzek. Így is volt. Ez a könyv hihetetlen gyorsan katalizált mindent. Átváltott bennem egy világnézeti kapcsolót. Kiderült az, hogy igazából nem én vagyok ufó, hanem a világ az. És vannak még ufók rajtam kívül. Akkor ez a hihetetlen világnézeti magány az őrlődéssel, hogy mi jó, meg mi nem, értelmet nyert. 

Volt abban a könyvben egy megtérő ima. Elmondtam, és ott ültem az albérletemben, hogy most mi jön? Ott voltam a legelején az útnak. Mindent az Úrtól vártam, hogy most mondja meg, hogy mit olvassak, hova menjek? Milyen közösségbe kéne menni, mi lesz az én szellemi fejlődésemmel? Amikor beállt a változás pillanata, akkor  hihetetlen szellemi éhséget éltem meg az ige iránt, meg mindenre, ami Istennel kapcsolatos. A magyarázatok és az ima iránt, és nagyon aktívan imádkoztam azért, hogy mindent Istentől kapjak.

Ráadásul a társkérdés… Felkészültem arra, hogy ne legyen több barátnő, hanem jöjjön a feleségem. Elég hamar jött is, két-három hónapra ezután.

Visszanézve milyen jó lett volna, ha ez tíz évvel ezelőtt történik így, milyen jó lett volna, ha így növök föl… De az ember hálás azért, amit kap, és már csak az ügyben tud intézkedni, hogy a saját gyerekei így nőjenek föl. 

Sokszor elcsíphetjük, hogy keresztény témákról szólsz a rádióban, például Kálvin születésnapja vagy a húsvét apropóján. Hogyan alakult ki, hogy te foglalkozz ezzel? 

Megtaláltuk egymást a feladat meg én. Az nagyobb kérdés, hogy hogyan lehet egy popkulturális környezetben folytatni ezt, ahol nem ritka az olyan szellemi mozzanat, amitől az ember menekülne. Eltartott egy ideig, amíg ebben kerestem a helyemet, mígnem arra kaptam indíttatást, hogy itt van a helyem. Aki hisz, azt ilyen közegbe is állíthatja az Úr. Nem a környezetnek a milyensége, hanem a szolgálatnak a milyensége a lényeg. Megtérésem előtt erősen popkultúra-fogyasztó voltam. Kellett barátkozás, újra megismerés, csak már hívőként. Amikor ez megtörtént, onnantól tudom megközelíteni a saját szolgálatomat. Fél éve, amióta új vezetősége van a Petőfinek, fontos lett, hogyan számolunk be a nemzeti és vallási ünnepekről. Ez az igény és az én igényem, hogy valahogy hidat lehessen képezni a hit és a popkultúra között, az időben és személyemben egybe esett.

Hogyan fogadják ezt a környezetedben? 

A munkahelyemen a kollégák között nincsen ezzel gond, nagyon szenvedélyesen tudunk vitatkozni dolgokról. Nagyon jók a munkatársak, mert jó emberek és a másként gondolkodásunk kijelöli, tapinthatóvá teszi azokat a határokat, amikre érzékenyek mások. Ha ezt munkába átfordítom, azt jelenti, hogy ha figyelek a barátaimra, munkatársaimra a szerkesztőségben, akkor azt is látom, hogy hol van az az érzékenységi pont, aminél tovább nem lehet menni hangvételben, dinamizmusban, forszírozásban. 

De hogy mennyire vállalom a nyilvánosság előtt a keresztyénségem, az sokkal lassabb fejlődési folyamat. A nyugati és a magyar könnyűzenészek között van egy nagy szocializációs különbség. Vannak kifejezetten keresztény zenekarok, akik dicsőítést, gospelt énekelnek, tematikájuk és szövegük is egyértelműen és direktben Istent dicsőíti. Vannak azok a zenekarok, amelyeknek a tagjai keresztények, de ők nem keresztény zenekarnak vallják magukat. Szocializációs különbség, mert nyugaton a kereszténység vállalása sokkal természetesebb dolog. Ennek bizonyára történelmi okai vannak. Lásd a Coldplay-es fiúk. Ők sem verik nagydobra, noha tudható róluk és nagyon erős gyökerük van. Megtartó erő. Vagy ott van a Paramore, akiknek ha megnézed a honlapját, láthatod a tagok profilján, hogy a követendő személy Jézus. Ez nyugaton normális és szabadabb. Itt nálunk pedig ránehezkedik valamilyen óvatosság. Egyrészt kulturális óvatosság, másrészt annak az óvatossága, hogy el ne zavarja a másikat. Valahogy úgy kéne ezt, mint ahogy Pál csinálta az athéniaknál…megtalálni azt a közöset, amin el lehet indulni. És ez első lépésben nem feltétlenül Isten neve vagy személye, vagy Jézus, hanem értékrend és attitűd. Ezekért az ünnepekért, például Kálvin születésnapjáért hálás vagyok, mert vannak ilyen apropók, amik mentén be lehet emelni.

Mikor csempészel be legközelebb keresztyén tartalmakat? 

Most éppen a pünkösdi műsoron dolgozunk. Azon, hogyan lehet a pünkösdről más formában szólni, mint korábban. Szerintem ez jobban meg is fogja osztani a hallgatókat. Hogyha átmegy a gondolat, amit tervezek, akkor tiszteletlennek fogják tartani néhányan. De majd meglátjuk, hogy mi lesz a vége! Az biztos, hogy a megszólalások végén keresztény zene fog szólni, ezúttal nem gospelek, hanem modern rock, alternatív rock felvételek, vagy olyan dalok, melyek a popkultúrában Istent keresték, vele polemizálnak vagy őt dicsőítik. Mint mondjuk egy-egy U2 vagy Johny Cash. Szóval szivárogtatok.

A közelmúltban díjra jelöltek téged… 

Igen, a Voltfolio. Nagyon kedvesek. Jelöltek engem mint műsorvezetőt, valamint a Kultúrfitneszt, az Akusztik című műsorunkat, Németh Robi kollegámat mint újságírót, aki a Heaven street seven basszusgitárosa. Szokatlan díjazottnak vagy jelöltnek lenni. Legutoljára általános iskolás koromban voltam díjazott, amikor szavalóversenyeket nyertem. Nagyon sokat számít, de igazából már másképp. Nagyon jól esik, az elismerés fontos, megerősít. Csak közben már más a motivációm, annyira más dolgok mozgatnak és más dolgokhoz mérem magam. Nem szeretnék ettől semmit függővé tenni. Régen nagyon sok mindent tettem függővé mások megítélésétől. Szóval örülök neki, és reménykedem hogy nyerünk minél többet, minél többen, de ha nem, akkor nem fog felfordulni a világ. 

Örülök, hogy „hangember” vagyok. Nagyon sokáig gondom volt a rádiózással, mert olyan elmúló formának gondoltam. Aztán megértettem, hogy a szó a munkaeszközöm: a teremtés eszköze!

"Pünkösdi jelenések" az MR2-Petőfi Rádióban