Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülekezeti értesítő

A Hosszúmezői Református Egyházközség
Lelkipásztori Hivatalától
Ikt.szám: 45/2005

Gyülekezeti értesítő

Kedves Testvéreink!

Szeretettel értesítünk arról Titeket, hogy ez esztendőben ki szeretnénk cserélni templomunk tetőlemezeit. A horgonyzott lemezt (300 négyzetméter) már a télen megvásároltuk. A munkálat elvégzéséhez szükséges engedélyeket is beszereztük a műemlékvédelmi hatóságtól.
Az idén 103 éves tetőbádog lecserélése 75 millió lejbe (régi lej) kerül. Ebből az összegből még 50 millió lej hiányzik.
Ismételten felkérünk minden református testvérünket, hogy lehetőségeink szerint járuljunk hozzá a tetőjavításhoz, hogy még szeptemberben a munkát elvégeztethessük !!!
Istennek nagy kegyelme legyen rajtunk, amit egykor Pál apostol a macedóni-ai gyülekezetek életében így látott meg:
" A nyomorúság sok próbái közt is bőséges az ő örömük, és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett. Mert, bizonyság vagyok rá, erejök szerint, sőt erejük felett is adakoznak. ... És nem amiképpen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nékünk is az Isten akaratjából.- (2 Korinthus 8, 2.3.5.)

Az adományokat át lehet adni a körzetekbe kilátogató presbitereknek vagy be lehet hozni a lelkipásztori hivatalba.
Az eddigi adományokat ezúton is megköszönjük.

Áldáskérő szeretettel:

2005.VIII.14.-én


SebestyénLászlóEde lelkipásztor





















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 45, összesen: 152329

  • 2026. április 09., csütörtök

    Hortus Conclusus – A legbelső kert címmel indított koncertszínházi előadás-sorozatával Kárpát-medencei romtemplomokat tenne újra találkozóhellyé...
  • 2026. április 08., szerda

    Harmincegy lelkész, két teológus és négy hittanár szakra jelentkező tesz alkalmassági vizsgát a budapesti református teológián.
  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.