Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Köszönetnyílvánítás

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS


Mottó: "Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről, aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.- (Zsoltár 103,2-3.)

2005 adventjében kettős várakozással szívemben érkeztem Budapestre a Szent-Rókus Kórházba:
1. Advent Nagy Királya őrizze és pásztorolja a máramarosi hegyek lábainál hátrahagyott gyülekezetemet.
2. Hangszálműtétem közben az Áldott Orvos vezérelje operáló orvos-professzor testvérem kezét, s adjon gyógyulást minden betegnek, akár itt Budapesten, akár Erdélyben, vagy bárhol a világon.

Egy évvel a szomorú végű népszavazás után kétszeres "IGEN--ben volt részem. Két alapítvány is segítségemre sietett.
Testi-lelki sebeinkre nézve bárcsak sokunknak lenne ilyen megtapasztalása!

A sürgős műtétet végző dr.Lichtenberger György főorvos-professzor úr és munkatársai felé,
a "Segítő Jobb- valamint az " Erdély és Szent-Rókus Kórház betegeiért és orvosainak továbbképzéséért- alapítványok felé ezúton is küldöm köszönetnyilvánításomat.

Isten adjon ebben az előttünk álló új esztendőben bölcsességet, erőt és szeretetet, hogy ily módon is sokan együttmunkálkodhassunk Erdély betegeiért, az által a Fiú által, Akiben Isten igéretei Igenné és Ámenné lettek

Sebestyén László Ede
hosszúmezői református lelkipásztor


U.i. A fényképen még a hangszálműtét előtt az énekkart vezettem.
Remélem nem kell abbahagyjam ezt a szolgálatot!!!





















Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 12, összesen: 158128

  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A Mindenki Születésnapja életvédő séta szervezői pozitív üzenetekkel és az érdemi segítségnyújtási lehetőségek megismertetésével szeretnének szemlélet...
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági napnak Budapest és több vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont a 2026. október 1. cs...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...
  • 2026. augusztus 24., hétfő

    Ha a félelemkeltés egyéni sportág lenne, sokan átvehetnék a különböző ágazatokban az aranyérmet. De mi a mi feladatunk megpróbáltatások idején?