Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A szeretet...

A szeretet (János 13,31-35)

 

 

 

Akkor régen, azokban a régi időkben, amikor Március 15-én mindig  szikrázva sütött a nap, s az arcunkba csapott a kemény szél, s amikor mindig mindenütt borult volt minden arc, akkor a  A Trabival felmentünk Pestre és leparkoltunk valahol a rakparton, a gyerekek egyenként kiszálltak a műanyag autóból, megfogtam a kezüket és a Petőfi szoborhoz sétáltunk, ahol már elég nagy tömeg volt csak úgy, meg titkos rendőrökből, akik a kabátjuk hajtókájába beszéltek,  meg igazi rendőrökből, akik igazi kagylós telefonnal telefonáltak a motorbicigli tankjához erősített dróton.  Ahogy a szoborhoz közeledtünk szétnyílt  előttünk a tömeg, hiszen a fiúk egy-egy virágszállal hadonásztak, amelyeket el is helyeztünk a szobor talapzatához. Nehéz volt minden lépés, mert a szobor és környéke akkor, azokban az időkben szent hely volt számunkra.

 

Minden nemzetnek és népnek vannak szent helyei, amelyhez körömszakadtáig ragaszkodik. Ilyen a zsidók sirató fala is, s el is ismerte minden hatalom a jogukat ahhoz, hogy oda menjenek és imádkozzanak és a kövek közé kívánság papír galacsinokat tegyenek. Persze, minden régi és újabb népnek van néhány nagyon is szent, megszentelt, megdicsőített helye, ahova el-elzarándokolnak, dicsőséget mondani a maguk Istenének. Így, hát mi minden évben a Petőfi szoborhoz mentünk el, s csak leraktunk egy szál virágot. Aztán elmentünk a nagyszülőkhöz, hogy valamelyik nagyapa elmondja mi is a helyzet

 

„Dicsőült helyeken mennyei paradicsomban, akik vigadoztok véghetetlen boldogságban..." A református énekeskönyvben csak kevés gyülekezet által használt énekünk tanúsága szerint (meg)dicsőült helyek a mennyei paradicsomban találhatóak. Ez azt mutatja számunkra, hogy ezek a helyek nem voltak mindig szent helyek, hanem megdicsőíttettek. És hogy ki által dicsőíttettek meg, arra a sor második feléből következtethetünk - mennyei paradicsomban - tehát az élő Isten az, aki megdicsőíti ezeket a helyeket. Neked vannak szent helyeid? Van olyan hely, ahol megérzed a magyarság erejét? Tudod, hogy a székelyek számára a Hargita szent hegy? Vannak még helyek, amelyek szentek számunkra?

 

            Persze mostanában nehéz a szívünk. Vannak még sokan, azokon az esztelen és pusztító határokon túl, akik holnap el fognak menni a maguk szent helyére. Nem lehet tudni, hogy elég lesz-e mondjuk három kicsi gyermek kezében lévő virágszálak, ahhoz, hogy szétnyíljon a tömeg. Nem lehet előre megjósolni, hogy az ünneplőkre, s szent helyeket keresőkre fenekedett ellenséges tömegtől egyáltalán az ünneplő magyarok épségben megúszhatják a holnapi napot. Manapság nem könnyű ünnepelni a határokon túl, némi áldozatot kell vállalni azért, hogy valaki egyáltalán nekifogjon az ünnepnek.  

 

Talán ezért, mert veszélyes dolog ma kiállni a nemzetért, s a nyelvünkért és a kultúránkért, s talán még veszélyesebb kiállni és azt mondani, hogy nem csak magyarok, hanem keresztények is vagyunk, talán ezért , mert mindkettőért, hogy magyar, vagy keresztény lehessen az ember áldozatot kell hozni, úgy látszik egyre kevesebben vállalják. Hiszen olyan világban élünk, hogy azt tanultuk, hogy az, hogy bárkiért, bármiért áldozatot hozunk, az a gyengeség jele. S erősnek kell lenni, nem pedig gyengének. Tudom, sokat vársz az egyháztól, Krisztustól és a nemzettől is. Te mit tettél értük? Te mivel járult hozzá a nemzet, a közösségek, s a saját családtagjaid életéhez ? Adtál annyit, ami jár hivatalosan? Vagy kifizettél már mindenkit? Vagy talán sikerült a hivatalos szeretetnél valamivel többet adni?  

 

Akkor, több, mint másfél évszázada volt egy fontos dolog, amit mindenki tudott, aki csak magyar volt és aki csak tett valamit is a magyar nemzet fennmaradásáért: s ez a valmi az volt, hogy képesek voltak egymást szeretni az emberek. Mert szeretet nélkül nem tudtak volna semmit sem csinálni. Aki nem szereti a családját, gyülekezeti közösségét, nemzetét, aki képtelen a másik embert szeretni, az nem fog semmit sem tenni sem a nemzetéért, sem senkiért. Persze jog szerint rendezve van minden ebben a világban, ahogy jog szerint tökéletesen rendezve volt a világ Jézus idejében is, hiszen volt olyan közösség, akik nem várták a messiást, hiszen a törvényeik tökéletesen lefedtek mindent.  Szereted-e a nemzetedet, a magyar nemzetet? Szereted-e azokat, akik a testvéreid: székelyek, kunok, jászok, palócok...., szereted-e, ismered-e a keresztény közösségeket? S szereted a családod? Vagy ami a legnehezebb kérdés: Szereted saját magadat?

 

Mégis Jézus éppen akkor, amikor ellene megindult az árulás, és ármánykodás, amikor úgy tűnt, hogy megkezdődik egy nagy csata, egy nagy harc, aminek a vége a kereszt lett, éppen akkor, amikor keményen, jogosan harcolni és küzdeni kellett volna, amikor a tanítványokat fel kellett volna készíteni az önvédelmi harcra, amikor fegyvert kellett volna fognia, s amikor hadsereget kellett volna maga köré csoportosítania, akkor  azt mondta: Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.  Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok."  Igen, ennyi az egész. A magunk életébe be kell engedni másokat. Leges legelőször azokat, akik a legközelebb vannak hozzánk, akiket hivatalból, s eskü szerint is szeretünk, de most újra és újra, minden évben meg kell újítani a szeretetünket, úgy, hogy valamit adunk magunkból a szeretteinknek, s az egész nemzetnek.

 

Mennyit adjunk? Amennyit szoktunk, vagy talán egy kicsit többet? Mennyit adjunk magunkból, mennyit áldozzunk fel önmagunk védelméből, mennyit mutassunk meg a gondolatainkból, mennyit áldozzunk anyagilag erre a világra, s a másikra, s a nemzetre?  Akkor azokban a nagy csatákban az emberek egyre többet, végül még az életüket is feláldozták, hogy megmaradhassunk.  Jézus még az életénél is többet adott értünk, feláldozta a titkot, ami elválasztotta az Istennek és az embert, kinyitotta a mennyet, hogy Istennek  dicsősége megérintsen bennünket.

 

Hát nekünk is tennünk kell most valamit. Megfogni egy-egy szál virágot és elvinni a szent helyekre, s közben meg kell érintenünk egymást a szeretetünkkel. Látva remélve, hogy a fák már megszínesedtek, s a tavasz itt van egészen közel, s megint csak újra lehet kezdeni az életet. Hiszen a szeretet az, amely annyi éven át megtartotta közösségeinket, s megtartotta szent helyeinket, s Istennel való kapcsolatunkat.

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 119, összesen: 334495

  • 2021. október 21., csütörtök

    „Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el”!
  • 2021. október 20., szerda

    „A keresztyén ember tudja, az élet nem vele kezdődött és nem is vele ér véget, hálásak vagyunk, hogy a következő nemzedék tanulmányokat, hitet, ...
  • 2021. október 19., kedd

    Lelkészbeiktatás a Cegléd-Felszegi Református Egyházközségben
  • 2021. október 19., kedd

    Százharminc évvel ezelőtt, 1891 októberében született Palló Imre, Kossuth-díjas operaénekes, akit 90 éve kértek fel a pándi református gyülekezet pres...
  • 2021. október 18., hétfő

    Azok is Isten népéhez tartoznak, akikért még imádkozni, munkálkodni kell – hangzott el a Megbékélés Templomában Bartha Attila lelkészi beiktatásán.
  • 2021. október 17., vasárnap

    Gyülekezetük önállóságának 400. évfordulóján ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottak a makádi reformátusok október 17-én, vasárnap.
  • 2021. október 15., péntek

    A Magyar Bibliatársulat Alapítvány online bibliaismereti versenyt hirdet A kicsinyek országa címmel, amely a Biblia Projekt Lukács evangéliuma című an...
  • 2021. október 15., péntek

    Idén is szeretettel várják azokat a 18-30 év közötti fiatalokat, akik szeretetszolgálati és oktatási intézményekben, gyülekezetekben és különböző miss...
  • 2021. október 13., szerda

    Hálával és örömmel adjuk hírül, hogy a teremtésvédelem iránt elkötelezett közösségek száma idén is gyarapodott.
  • 2021. október 12., kedd

    Református társadalmi reflexiók a cigánymissziótól az oktatásinformatikán át az egyháztörténetig.