A szívig hatol...

Azt írja Bod Péter, magyarigeni prédikátor, hogy Krisztus második Ádventja az, hogy a szívbe beszáll, vagy másképpen mondva a szívig hatol! Mielőtt bármit is mondanánk, nézzük meg, hogy honnan jön Jézus, akinek a reménylete megjelenik adventkor. János 8,23-tól: És monda nékik: „Ti innét alól valók vagytok, én onnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való." Tehát ez az első gondolatunk, hogy Jézus nem ebből a világból való, hanem minden tapasztalható dolgon túlról. Hogy a magasságból megérkezzen valami is az életünkbe, minden évben csoda kell történjen, és ebben az évben is megtörtént a csoda. A fény, Jézus ígérete megérkezett a beláthatatlan és elképzelhetetlen messzeségből.

Tehozzád is megérkezett? Képes voltál rábízni a gondolataidat és a vágyaidat az Istenre?  Sikerült átadni az irányítást az ige teremtő erejének, vagy megmondtad mindenkinek, hogy milyen a világ és mit kell csináljon?  Készült arra, hogy ujra meglátogasson Istennek kegyelme, igéje?

Az advent minden egyes vasárnapja arról szól, hogy hogyan is látogatja meg a Teremtő Isten az embereket. Mindenek előtt az ige volt.  Az első látogatás, vagyis eljövetel maga a teremtés, amikor az Ige testté lett. Tehát az első látogatáskor a világmindenség, és benne a föld teremtésében ismerjük meg Isten szeretetét.

A második vasárnapon azon gondolkodhatunk, hogy már nem csak a teljes világhoz érkezik meg az Isten szeretete, hanem egyenként, az egyes emberekhez, mintegy megteremtve bennünket. S ezt egész életünkben személyesen át kell élnünk.  A világ teremtése időben egy rendkívül hosszú folyamat, úgyhogy nem is ért véget, hanem szüntelen változik minden körülöttünk. Ebben a mindenre kiterjedő változásban, forgásban az Élő Isten mindig ugyan úgy  látogat meg bennünket mégpedig Jézus Krisztusban, hogy nekünk - és minden embernek - lehetőségünk van arra, hogy elfogadja vagy elutasítsa a teremtő erőt, amely életünknek értelmet és vigasztalást adhat. Éppen erről szól a második adventi vasárnap, hogy fel kell ismernünk és be kell fogadnunk az Ige világosságát, és engednünk kell, hogy egészen a szívünkig hatoljon.

Meddig engeded meg, hogy az Élő Isten jelen legyen a mindennapjaidban? Csak úgy néha gondolsz rá, vagy minden szívdobbanásodban jelen van, ahogyan ez a régi magyaroknál megvolt?

S mindemellett tudnunk kell, hogy azoknak az embereknek is a szívéig hatol Istennek szeretete, akik nem vesznek erről tudomást. De nekünk éppen úgy, mint Máriának, ki kell mondanunk: - Legyen a Te akaratod szerint! Ennek a világnak, amiben élünk, még a nagyszerű, a figyelemre méltó teljesítményei is az alantasságból indulnak ki. És manapság ez az alantasság mintha egyre csak erősödne a  szentséggel, a tisztasággal szemben. Pontosan erre az alant való világra érkezik meg az angyalok által Isten végtelen szeretete. Nem hagy bennünket egyedül, hanem reménységgel tölt el, s ez a reménység Jézust ígéri.. Reméljük, várjuk, hogy megjelenjen, hogy eljöjjön, hogy hatással legyen az életünkre, hogy az alantasságból megragadjon és kiemeljen mindannyiunkat. Már maga a remény is nagyon is sokat jelent.

„Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe ..." Valakire szükség volt, aki előkészíti az utat . És ez a valaki Keresztelő János volt. Ezért Mária nagy sietséggel ment Erzsébethez, hogy összetalálkozhasson a remény és a beteljesedés. Igen, meg kell keresni a reményt. Nem elég csak tudni arról, hogy Jézus meg fog érkezni, hanem meg kell keresnünk őt. Elkeseredett öregedésünk, a munkában megfáradt idők, vagy betegségeink és csalódásaink ellenére, jól ismert alant-valóságunk ellenére keresnünk kell a reményt. Ahogy Mária is sietett, hogy megkezdődjék a legfontosabb idő, a reménység ideje.

A képen, amit a mai napra választottam, látható négy szép virág, a szárukon  két-két levéllel. A levelek mintha kilövellnék magukból a szárat és a magát a virágot. „És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel". Amikor összeért a reménység és a beteljesülés, akkor megjelent a Szentlélek ereje is. Akkor megsokszorozódott minden addigi erő. Most már nemcsak halvány reményről, nemcsak a testben megjelenő isteni erőről volt szó, hanem sokkal többről, mert már világraszóló dolog történt: a világosság virágba szökkent. Az alant való sötétség ellenére mégis győzedelmeskedett a világosság a Szentlélek ereje által, ahogy ezt a képen a négy gyönyörű fehér tulipán jelzi.

Nagyon egyszerű ez a szép történet. A fiatal édesanya, Mária elindul idős rokonához, Erzsébethez - miért is? Látni kívánja? El akarja újságolni a vele esett csodálatos történetet? Ennek ellene mond kissé az, hogy „sietséggel" ment, és hogy a hegységbe, tehát nem éppen veszélytelen, könnyen megközelíthető helyre indult Mária. Akárhogy is, a megérkező fiatalasszony köszöntését nem Erzsébet fogadja az evangélium szerint, hanem a benne élő magzat, a későbbi János. Ma, amikor annyian kétségbe vonják a magzat ember mvoltát, sose felejtsük el, hogy a Jézussal áldott Mária köszöntésére egy magzat „repesni" kezd, vagyis hallja és fölismeri Urát, Megváltóját. A magzat öröme vezeti rá Erzsébetet arra, hogy rendkívüli eseménynek lett részese, a történet szerint ezután megtelik Szentlélekkel és fogadja Máriát az olvasott szavakkal.

Most az a kérdés, hogy mennyire jut közel hozzánk, mennyire hat ránk a reménység és Krisztus közelsége. A rá várakozó remény, ami megelőzi őt, mennyire hatol be az életünkbe, mennyire ragad meg bennünket. Az a felelete erre Bod Péternek, hogy a szívig. Azaz teljesen belép a reménység az életünkbe. Ha eddig mindenféle keserűség, reménytelenség vagy kudarc ért is minket, most megvigasztalódhatunk, mert a Teremtő Isten most lehajol hozzánk elküldve angyalait, hogy magát megalázva emberré legyen, hogy megértsük, és be tudjuk fogadni a vele való találkozás lehetőségét. Miközben mindenki azt mondja és úgy is él, hogy nem lehetséges Istennel való találkozásunk, addig mi szüntelenül ennek a reménységében élünk, és a Szentlélek által ez a reménységünk nem szégyenít meg bennünket.

Drága testvéreim, nyíljatok meg és engedjétek be újra és újra a reményt, az ÉLET reménységét a szívetekbe, hogy Krisztus közelségével vigasztalódva magatok is vigasztalni tudjátok a világosság fiaiként a környező világot!

Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába; És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet. És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel; És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám? Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben. És boldog az, a ki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.

ERZSÉBET (héb: ELISÉBA) (Isten az én esküm, az eskü, a szövetség Istene; Isten megesküdött; akit Isten megtisztel; Istennek szentelt). Zakariás pap felesége (Lk 1,5-57), Keresztelő János anyja, Mária közeli rokona.

Szüz Mária: József (későbbi) felesége (Mt 1,18-25), közeli rokona Erzsébetnek, Keresztelő János anyjának (Lk 1,36), talán Dávid nemzetségéből származik (Csel 2,30; Róm 1,3; 2Tim 2,8); az Úr Jézus anyja (Mt 1,18.20; Lk 2,1-2 )

Erzsébet (héb. 'Isten a teljesség, a tökéletesség'): személynév. Jézus gyermekségtört.-ében Áron leszármazottja, Zakariás pap felesége,  Keresztelő János anyja. A Boldogságos Szűz Mária rokona, esetleg nagynénje.