Ezen a kazettán egy kétfejű madár van. A feltámadás időszakát jelőli, még akkor is, ha néha összetévesztették a Habsburg cimerrel.

"Krisztus feltámadott, kit halál elragadott, örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk! Alleluja!

Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta. (Máté 28:6)

Mielőtt Jézus feltámadásáról beszélünk, legelébb is gondolkodnunk kell rendkívüli életútjáról és különleges haláláról. Még mielőtt megszületett volna, már évszázadok óta várták a megérkezését, mai szemmel elképzelhetetlen vágyakozással. Nem csak egy népcsoport vagy csak egy kegyességi irányzat, hanem az egész ókori világ áhította a megérkezését. Hihetetlen igény volt, hogy az Élő Isten mutassa meg magát, személyesen jelenjen meg a világban. Ennek hozta hírét Gábriel arkangyal, mikor Máriához látogatott. Olyan erősen él ennek a tudata, hogy az élő Isten földi, emberi minőségében megjelenik az emberiség javára, hogy benne van minden nép, minden kultúrcsoport gondolkodásában ez a jelenet, talán még a magyar "Emese álma" történetben is erre ismerhetünk rá.

Az elmúlt böjti hetek alatt megfogalmazódott-e benned, hogy tulajdonképpen egész életünkben Jézusra várunk, arra, hogy az Élő Isten megérintsen bennünket, személyesen, legbelsőbb életünkben?

Jézus születését is különös dolgok kísérték: királyként köszöntötték őt a közelben éjszakázó pásztorok is, de a messzi földről érkező tudósok is, és mindenki tudta, hogy megszületett az, akit már oly régen vártak: Jézus Krisztus, Istennek Fia, a közvetítő az ég és a föld között. Mert ez volt mindig is ez volt az emberek legnagyobb reménysége, hogy eljön és velünk marad az a Valaki, aki e világi, mindennapi életen túlra, a teljességre képes elvezetni mindenkit. Minden emberben erős a sóvárgás a tisztaság, a szentség, a teljesség iránt, és ezt a vágyat Jézus Krisztus személye teljesítette be mindazok számára, akik felismerték és befogadták őt.

Felismerted-e a böjti hetek alatt, nem csak a gondjaink-bajaink, megoldhatatlan kérdéseink kerültek elő, hanem valamilyen csodálatos módon újra beleszületett Jézus, s vele együtt a reménység az életünkbe? A böjt reménységre tanít !

Amikor Jézus tanított és gyógyított, az emberek boldogok voltak. Hiszen nem csak holmi tanító, akár tudós volt, nem csak orvosként működött, hanem életének minden eseményében megnyilvánult a Mindenség, a teljesség, a szentség, a teljes kijelentés, az Atyával való teljes kapcsolat. Ez azt jelentette, hogy az emberek Jézussal találkozván megnyílhattak, kiléphettek életük meghatározottságaiból, amire saját maguktól képtelenek lettek volna. Azt még könnyű volt meglátni és elismerni, hogy a bénák járni, a némák beszélni kezdtek, a vak látóvá lett, akiben rossz lélek volt, megszabadult, de azt már csak az tudta, akivel megtörtént, hogy az élete új célt és értelmet nyert Jézus szeretetteljes közelségétől.

Mivel Jézus fellépése és működése elfogadhatatlan, és hamarosan elviselhetetlen is lett a hivatalosság számára, összefogtak ellene és megölték. A kérdés máig az, mielőtt befogadnánk a feltámadás üzenetét, hogy képesek vagyunk-e megbocsátani nagypéntekért.  Most, kétezer év múltán az is kérdés, meg tudjuk-e bocsátani mindazt, amit Jézussal és az ő testével, a keresztény egyházzal szemben eddig tettek - olykor még azok is, akiknek hivatalból építeni, éltetni kellett volna. És az is nagyon nagy kérdés, hogy képesek vagyunk-e megbocsájtani mindazoknak, akik a mi életünkre törtek. Mert hiszen voltak és vannak sokan, akik ártanak az életnek, akik miatt végveszélybe került a Föld. Lehet, hogy mi magunk is közöttük vagyunk...?! És meg tudunk-e bocsátani azoknak, akik tudatosan, vagy tudtukon kívül tönkre akarták tenni a nemzetünket? És azoknak, akik az életünket rövidítették meg szeretetlenségükkel, árulásukkal, gyengeségükkel, mulasztásaikkal?

Meg tudsz bocsájtani a világnak mindazért, amit ellened elkövetett? Meg tudsz bocsájtani a hozzád legközelebb állóknak is?

A tanítványok tehetetlenül nézték, mi folyik körülöttük, és rémülten fogadták Jézus keresztre feszítésének hírét. Megbocsátásuk nem változtatott volna semmin sem: Jézus meghalt, s a halálból az életre senki sem jött még vissza. Minden lezárult, minden elveszett, minden szétfeszíttetett... Hasonló ehhez a mi helyzetünk: mintha semmit sem számítana a törekvésünk, hogy megbocsátanánk annak, aki tőlünk végre bocsánatot kér; és érezzük, hogy semmit sem segít vagy változtat a helyzetünkön azon törekvésünk, hogy  igazságban szeretnénk élni, Istennek teljességében és szeretetében.

Csakhogy a krisztusi életút soha nem látott fordulatot vett, amit legkorábbi énekünk így mond el egyszerű szavakkal: Krisztus feltámadott, kit halál elragadott! S ezzel minden megváltozott, mert megnyílt a menny, és ami előbb lezárult, most felnyílt, ami elveszett, megkerült, akiről előbb azt kellett mondani, hogy "nincs itt", az most már mindig "itt van"!   A tanítványok Krisztus feltámadásával csodálatosan részesülhettek Isten feléjük áramló szeretetében. Megtestesült újra az üzenet, az ige most a tanítványokban vált testté.   Ma a helyzet ugyanez. Állandósult az egyházban Jézus jelenléte, s ez azt jelenti, hogy Jézus most az egyházon keresztül újra összeköti a megszakadt kapcsolatot az ég és föld között.     Az egyház mi magunk vagyunk, akik hordozzuk magunkban Jézus feltámadásának emlékét és valóságát. Körülöttünk sokan most húsvétkor csak a szép napos, hosszú hétvégének örülnek, de mi is sokan vagyunk, akik abban bízunk, arra várunk, hogy tisztuljon a világ, a gazdaság, a politika, javuljon nemzetünk sorsa. S ehhez a reményt, sőt erőt Jézusból merítjük, akiről egykor az a ragyogó alak azt mondta: Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta.

A kapu kulcsa most a te kezedben van. El tudod-e mondani az embereknek, hogy minden körülöttünk lévő jó és rossz esemény ellenére Isten szeretete valóságos? Át tudod-e adni a családod, a gyülekezetünk, a nemzetünk életébe a reményt? Mert most erre van szükség: Jézus életéből és feltámadásából áradó hittel, reménnyel és szeretettel biztatni, erősíteni mindenkit szavainkkal, tetteinkkel, tartásunkkal,  hogy van élet a földi vegetáláson túl, és a mi Atyánk most is árasztja áldását szüntelenül. Az ő ereje által képesek leszünk magunk is újrakezdeni az életet itt, most ebben az időben!