Jónás

És lőn az Úrnak szava Jónáshoz: azt gondoljuk, hogy ez egy nagyon régi irodalmi fordulat, hogy az Élő Isten, aki kiábrázolhatatlan, s akiről azt írják le mindenütt, hogy soha senki sem látta, aki egyszerre az őserő, amely teremtette az eget és a földet és ez van benne a magyar Isten névben is: Is=ős, ten= végtelenség, tehát az Isten egyszer csak megszólal és Jónáshoz beszél, ahogy korábban Ábráhámhoz. Jézus idejében már nincsen ilyen isteni megszólalás, hanem előbb Gábriel arkangyal, azaz Istennek követe, küldötte szólal meg az Atyaisten nevében, majd pedig Jézus Krisztus, akiben ott van a teljes kijelentés szólal meg és hirdeti az evangéliumot. Azt gondoljuk, hogy Jónás csak a tudatalatti érzékeivel gondolta, hogy szól hozzá az Isten és Biblia ilyen képesen írta le az egészet, csakhogy az, hogy olyan feladatot kapott Jónás, ami emberei ésszel nem volt teljesíthető, az mutatja, hogy mennyire valóságos is volt az, hogy az Istn megszólította őt.

Szokott téged szólintgatni az Isten? Megszólított már Jézus Krisztuson keresztül? Eljut hozzád a Bibliának az üzenete és megszólít? Megérintett már a magyarság művészetében a sok szép hímzésben, mennyezetkazettának rajzaiban?

Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe! Hát ez volt a feladat. Ninive akkortájt ugyanis a világ egyik legfontosabb városa volt. Gazdagságukat úgy érték el, hogy árasztásos földművelést folytattak, minden következtében nagyon sok embert el tudtak tartani, s a szabad munkaerő pedig kész volt várost építeni, katonáskodni. Tehát ez a város lényegesen fejlettebb, gazdagabb, hatalmasabb volt, mint az a terület, ahol Jónás élt II. Jeroboám királysága alatt, amikor is Jeroboám nem csak erősítette az országát, de rossz dolgokat is cselekedett, ugy hogy az Isten szeme előtt nem volt kedves. Tehát Jónás egy szegényes területről kellett induljon a világ legnagyaszerübb városába, hogy ítéletet hirdessen nekik. Persze, hogy nem mert még el sem indulni.

A kelj fel szó eredeti jelentése: guggolásból pattanj fel ! Hiszen a régi időkben guggolva pihentek az emberek. És Jónás fel is kelt és el is indult az ellenkező irányba, a tenger felé Joppéba, hogy hajóra szálljon és elmenjen Tarsisba. Jónás menekült, meg akarta menteni az életét. Ma is iylen az életünk: tudjuk, hogy a vesztébe rohan ez a világ és minél gazdagabb, minél fényesebb, minél emberibb valami, annál jobban érezzük, hogy véges, ahogy ennek a világnak is a végére érhetünk…., pedig mi is, és Jónás is menekülünk, keressük a megmaradás lehetőségét. Amikor Noé bement abba bizonyos hajóba, akkor azt a parancsot kapta, hogy : Es minden testnek élő állatyából, mindenből felest vigy be a’ Bárkába, hogy veled együtt életben tartassanak meg: tudniillik hímet és nőstényt. 1 Mós. 6.19 Tehát, ha van is valamilyen lehetőségünk arra, hogy megmeneküljünk, akkor azt csak úgy tehetjük meg, hogy magunkkal viszünk mindent, megmentünk mindent, ami csak ránk van bízva. HA meg akarunk menekülni, akkor MINDENT, ami csak ránk van bízva magunkkal kell vinni. Jónás csak a tagadást és az önmentegetést vitte magával.

Ha jegyed van a megmenekülés Noé bárkájára, kit viszel magaddal? A füveket, fákat, erdőket? A szeretteidet? vagy megkísérled az egész világot magaddal vinni, vagy csak te magadra gondolsz, mint Jónás?

Az Úr azonban nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. Félelem fogta el a hajósokat; mindegyik a maga istenéhez kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyebbé tegyék azt. Jónás pedig lement a hajó mélyébe, és ott feküdt mély álomba merülve. De odament hozzá a hajóskapitány, és így szólt hozzá: Mi van veled, hogy ilyen mélyen alszol? Kelj föl, kiálts Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el! Az emberek meg ezt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk sorsot, és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett. Akkor így beszéltek hozzá: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Mi a foglalkozásod, és honnan jössz? Hol a hazád, és melyik népből való vagy? Ő így felelt nekik: Héber vagyok. Az Urat, a menny Istenét félem, aki a tengert és a szárazföldet alkotta. Az embereket nagy félelem fogta el, amikor megtudták, hogy az Úr elől menekül - mert Jónás elmondta nekik -, és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! Majd ezt kérdezték tőle: Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjék körülöttünk a tenger? Mert a tenger egyre viharosabb lett. Ő pedig így válaszolt nekik: Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam támadt ez a nagy vihar rátok. Az emberek azonban igyekeztek visszaevezni a szárazföldre, de nem tudtak, mert a tenger egyre viharosabb lett körülöttük. Ekkor így kiáltottak az Úrhoz: Jaj, Uram, ne vesszünk el emiatt az ember miatt, ne terheljen bennünket ártatlan vér! Mert te, Uram, azt teszed, amit akarsz! Azzal fogták Jónást, beledobták a tengerbe; a tenger háborgása pedig megszűnt. Ezért az emberek nagy félelemmel félték az Urat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az Úrnak.

Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lõn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel.

Jónást kitették a hajóból. Hosszú út vezetett addig, hogy kidobják, sőt voltak pillanatok, amíg úgy tűnt, megkímélik az életét, de nem volt más választás, ki kellett őt tenni a hajóból. Már az is érdekes volt, ahogyan a hajósok megtalálták, ahogy rájöttek, hogy miatta került nehéz helyzetbe a hajó: hogy van valaki, aki miatt a biztonságot jelentő hajó, az emberi élet kerete, a biztonság végveszélybe került. Ráadásul, akik veszedelembe kerültek, ártatlanok voltak, fogalmuk sem volt arról, hogy miért is kerültek veszedelembe - ezért tudni akarták: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Megvan még a képességünk arra, hogy kitegyük azt a hajóból, akit i kell tenni?

A kérdés, hogy kinek köszönhetjük, hogy baj van, hogy alig maradt meg bármi is, ami igazán érték lenne. Mi vagyunk azok, akik a hajóban ülünk Jónással és most már lassan érezzük, hogy baj van, nagyon nagy baj van, mert nem csak a templomaink üresek, hanem s nem csak a mindennapi életünk vált esetlegessé és nehézzé, hanem olyan világ köszöntött ránk, amelyben alig tudjuk, hogyan is legyünk úrrá a nehézségeken. Jónáshoz, mielőtt kidobták volna a hajóból, odamentek az emberek és arra biztatták: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem?

Jónás pontosan tudta, mi a baj, nem is titkolódzott, nem tett úgy, mint aki nem tud semmit. Elmondta, hogy nem jó útra tért és menekül az Isten, a mindenség elől, s még mondott mást is - amit Babits Mihály gyönyörű művében is előhoz -, elkezdi mentegetni magát, hogy ez az egész világ lehet, hogy tönkremegy, lehet, hogy minden elvész, de hát ő egyedül semmit sem tehet. Jónás azzal menti magát, hogy egyedül nem képes megváltoztatni ezt a világot. Igen, ez a helyzet, hogy éppen azoknak köszönhetjük, hogy ilyen a világ, akik azt gondolják, hogy semmit sem tehetnek a világért és hagyják őket végre békén.

Mi is azt gondoljuk, hogy tényleg vannak olyan emberek, akik tehetnének valamit ezért a világért, de óvatosságból, hanyagságból, gyávaságból nem teszik. Azt is gondoljuk, hogy nem mi vagyunk azok, mi aztán nem vagyunk olyan fontos személyek, akik bármit is tehetnének. Igen. Éppen úgy, mint Jónás. Ezért dobták ki a hajóból, de előbb be kellett számoljon arról, hogy mit is csinált: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem?

Ez után az események felgyorsulnak és a következő mozzanatban már Jónással a cethal gyomrában találkozunk. Persze az egész képes beszéd, mert bár a cethalak elég nagyok ahhoz, hogy mondjuk a hátukon vagy a szájukban? elvigyenek egy embert, akár három napig is, illetve még kitalálhatunk sokféle módszert, hogy valahogy igazolni tudjuk a történetet, de itt egy képről van szó. S sokkal inkább ezt a képet, ezt a helyzetet mondja el Jónás könyve, amikor Jónás imájában az Istenhez fordul. Végre elkezdett imádkozni.

S most éppen itt vagyunk mi is ebben a helyzetben: nagyon súlyos minden körülöttünk, szinte ránk dőlnek a hegyek, néha azt érezzük, hogy semmi kilátásunk nincsen a jövőre nézve, és ami még tetézi a bajt, a gondokat, hogy fogalmunk sincsen, hogyan lehetne megoldani a kérdést. Ez a legnagyobb baj, hogy semmiféle ötletünk nincsen arra, hogy hogyan is lehetne megoldani a köteleket, hogyan lehetne megolvasztani a jégbe fagyott kapcsolatokat, hogyan is lehetne letörni a láncokat, hogyan lehetne felrepeszteni a burkokat, hiszen az eddigi próbálkozásaink is kudarcba fulladtak, s közben még a helyzet is sokat változott. Sokat romlott. Ez a mai világ a megoldatlan kérdések világa és ráadásul az a terhe, hogy tudjuk, hogy semmit sem tehetünk ezért a világért, de mégis nekünk kell tenni valamit.

A hánykódó hajóból a háborgó vízbe vetett Jónás, aki kegyelmesen mégis egy hal gyomrába jutott, végre imádkozni kezdett. Igen, ez hiányzik a mai világból. De nem csak a világnak az istentelennek mondott részéből hiányzik, hanem mindenütt hiányzik a mélységből felhangzó imádság, amelyben elmondanánk, hogy Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hínár szövődött fejemre. A hegyek alapjáig süllyedtem alá; bezáródtak a föld závárjai felettem örökre!

Hogy a mélységek mélységéig értünk már le és ezt meg kell osztani Istennel. Azt hiszem, a világ gondját a legnehezebb megosztani az Istennel. Azt hiszem, másokért, a közösségünkért, a munkahelyünkön dolgozókért, a nemzetért és a világért sokkal nehezebb imádkoznunk, mint magunkért. S csak akkor sikerül, amikor mi magunk is az egész világgal együtt a tenger fenekére kerülünk. Sokszor előfordul, hogy éppen akik nap mint nap imádkoznak, amikor tényleg imádkozni kell, akkor megnémulnak.

Végre Jónás megszólalt és imádkozott és még mielőtt valami végzetes történt volna, megszólította Istent. Az utolsó pillanatban. És akkor: És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.