Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Krisztus király

Krisztus király Krisztus földi hatalma….

I. Mózes 6:1-13. , János evangéliuma. 18,36

Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.

 

 

Nagyon keveset tudunk azokról a történetekről, amelyek az Ószövetség őstörténeti részében maradtak meg. A bibliamagyarázók mindannyian mitológiai morzsának tekintik ezt a részt, hiszen nem a teljes szöveg maradt meg, csak töredéke az eredeti mítosznak.

A Bibliának kevés része van, amely felöl mindenki megegyezne, hogy ez bizony valamilyen korábbi anyag átvétele töredékes formában. Az Ószövetség az egyistenhit könyve, ezért a korábbi szövegek, amikor belekerültek, sérülhettek. Az ilyen szövegváltoztatások nem az eredeti szöveg átírását jelentették, csak a megkurtítását, részletek kihagyását. Az evangéliumot ma sem írhatjuk át, hanem meg kell keresnünk az eredeti jelentését.

 

Van olyan magyarázat, amely szerint az „istenfiak” az istenfélő Sétnek az utódai, az „emberek lányai” pedig Kain leszármazottai. De ez a magyarázat azért nem állja meg a helyét, mert nem kétféle emberről van szó a történetben, hanem háromféléről: Isten fiai, óriások és az ember fiai. A legkevesebbet az óriásokról tudunk, bár a régészek, antropológusok nyomára akadtak minden korban rendkívül magas embereknek. A magyar néphit óriása is nagyon elterjedt volt. Egyébként az Árpád- házban voltak rendkívül magas emberek, és tudjuk pl. Dzsingisz kánról, de Nagy Lajos királyról is, hogy feltűnően nagy termetűek voltak. De itt mégis talán nem embertani értelemben vett óriásokról van szó, inkább egy olyan embertípusról, amely azóta talán még nyomaiban is nehezen fellelhető.

 

Mit tudunk az Isten fiairól és az ember fiairól, a kifejezésekről? Talán az történt, hogy az óriásokat és Isten fiait az ember fiai kipusztították? Az Isten gyermekei kifejezést a régi időkben valóban úgy értették, hogy ők az istenektől származtak, az ókorban erre sok példát találunk. Meglehet, éppen azt a változást, felismerést rögzíti ez a szövegtöredék, hogy az emberek nem genetikailag származnak istenüktől, vagy az istenektől, vagy angyaloktól, hanem gondolkodásuk, viselkedésük, Istenhez kötődésük, egész életük alapján nevezhetők Isten fiainak. Ők lehettek azok, akik tudatosan éltek és keresték az igazságot, Isten kegyelmével akartak boldogulni a földön. Ezzel szemben az embernek fiai megnevezés

azt jelenti, hogy ők pusztán az emberi kívánságok szerint, a testi, a társadalmi érdekeik szerint éltek. Te magad élete mihez igazodik inkább? A társadalom kívánalmaihoz és a te kívánságaidhoz, vagy inkább Istenhez?

És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. De Noé kegyelmet talála az Úr előtt.

 

Az ember tehát már Noé története szerint is minden alkotásában gonosz volt, amint ma is látjuk, hiszen a mai embervilág, a mai emberfiak is önmagukat és világukat pusztító életet élnek, s ez alól mi sem vagyunk kivételek. Mindennek a következménye nem lehet más, csak pusztulás, akárhogy is mentegetjük a dolgokat. A mai ember már tudatos kíméletlenséggel irtja maga körül a teremtett világot, szennyezi a fennmaradó természetet, maga köré pedig újmódi bárkaként saját világot épít, abba azonban esze ágában sem lesz a növény- és állatvilágot menekíteni egy esedékes özönvíz elől…Mindez a pusztítás akkor érvényes, ha mi válogatva gyűjtjük a háztartási hulladékot, mert az ipari tevékenység ennek nagyon sokszorosa…

 

Van azért a Bibliában megmaradt történet alapján egy közös emlékünk, hogy volt idő, amikor nem ilyen volt a világ és nem ilyen emberek uralkodtak, mint manapság. Nem az emberfiak, hanem az isten fiai voltak többségben, akik nem önmagukért éltek akár mások élete rovására, életüket nem az önös érdek irányította, hanem Istennek szüntelenül földre sugárzó szeretete. De éppen ez az élet látszott mindig is elpusztulni. Megvolt valamikor a kapcsolat az Istennel, megvolt valamikor a természetben élés rendje, szentsége, de az idők során isten nélkülivé vált a világ, Isten nélkül próbált életben maradni. Előbb a próféták, majd maga Jézus személyesen jelenti a világ istentelenségét, a megváltás szükségességét. Ezért Noé történetében Isten közbeavatkozik: elmossa a szennyet, de kiutat is mutat annak, aki engedelmes. S ez a kiút – a kegyelem - ránk is érvényes.

 

Sok minden megmaradt a régi világból: az óriásokra való emlékezet, az angyalokkal való kapcsolat lehetősége, s az a gondolat, hogy az isten fiai bármikor visszatérhetnek. Olvassuk, tudjuk is, milyen sóvárogva várja ez a mai világ Isten fiainak a visszatérését, mert szíve mélyén mindenki jobb és igazabb világot szeretne, sőt egy jó, éppen olyan jó világot szeretnénk, amilyen a teremtéskor volt, amikor Isten látta, hogy minden JÓ. Mindannyian IGAZ világban szeretnénk élni, még ha sokszor helytelen, hamis eszközökkel próbáljuk is elérni. Kérdéseinkre a felelet minden évben az advent előtti vasárnap, az egyházi év utolsó vasárnapja, amikor is Jézus földi királyságáról elmélkedünk, amikor minden évben feltesszük a kérdést, hogyan is uralkodik Jézus a mi földi világunkban. Hogyan van benne a te életedben?

 

Jézus földi hatalma, királysága elsősorban a szívünkben valósul meg azzal, hogy őt követve akarunk élni, nem a magunk önös kívánságai szerint. Jézus földi hatalmának jele az, hogy létezik a keresztyén egyház közösségeiben, egy-egy családban, szent helyeiben, régi és új emlékeiben. Nekünk, magyaroknak még jobban érthető ez, hiszen nemzeti kultúránk tanúskodik személyéről és a világban való folyamatos jelenlétéről. Végül Jézus hatalma megmutatkozik a mindennapi életben ott, ahol az embernek fiai visszatérnek őhozzá, hogy Isten szeretetét a Szentlélek erejével éljék meg a mindennapokban, de most már Isten fiaiként. Ezért mondja Jézus azt, hogy: Az én országom nem e világból való.

A mára választott képen egy úrasztali terítő szépséges hímzésén mintegy Isten kinyitott kezét ismerjük föl, amint a földre küldi az élet-virágot és mindjárt kétfelől oltalmazón közre is fogja. A kinyitott kézen érezzük a Nap erejét, de a virág belsejében a sűrű rács utal az ember fiainak önérdekére és pusztulására. Ki tudja, mi lenne az ígéretes, mégis veszélyben forgó virág sorsa, ha ott nem lenne a virágon túl a Jézus királyságát jelző három kis hajtás jeléül annak, hogy mindenek ellenére mégis megmarad és éltet mindannyiunkat látható és élhető módon az ő váltságából származó, életet megtartó ereje.

 

 

 

1 Móz. 6,1 Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének. 2 És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket [Máté 24,38. Luk. 17,27.] mind azok közűl, kiket megkedvelnek vala. 3 És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő. 4 Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak. 5 És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. 6 Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. 7 És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem. 8 De Noé kegyelmet talála az Úr előtt. 9 Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé. 10 És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet.11 A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással.12 Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön. 13. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe.

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 61, összesen: 403981

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...