...szeressétek ti is egymást." (János 13: 21-34.)

 

Mindannyian jól ismerjük a felolvasott részt. Jézus előre jelzi, hogy ki fog ellene fordulni, ki fogja elárulni. Maga az esemény megelőzi a szenvedéstörténetet, ezért ennek keretében szokták tárgyalni méghozzá sokkal inkább Júdásról, árulásának okairól, részleteiről, semmint Jézusról beszélve. Ha a leírás minden részletét alaposan megvizsgáljuk, akkor van néhány olyan pont, ami a mai életünk szempontjából is figyelemre méltó.

 

A történet úgy kezdődik, hogy Krisztus egy erős mondattal: „Bizony, bizony mondom néktek ..." kijelenti, hogy el fogják árulni. Minden olyan kijelentést, megállapítást, amely „Bizony, bizony mondom néktek ..." szavakkal kezdődik, legszívesebben vastagon írnám a Bibliában. A Biblia minden szava igaz számunkra, de ezek a mondatok világítótoronyként kiemelkednek a többi közül. Az akkori emberek számára azért, mert minden törvénymagyarázat ezzel kezdődött, és így az Isten örök törvényének tartalmát világította meg vissza az időben. Számunkra pedig az a jelentőségük ezeknek a mondatoknak, hogy megmutatják, milyen is a világ, amelyben járnunk kell.

 

A tanítványok ezen az estén Jézussal, a Mesterrel voltak együtt, méghozzá egy nagyon ünnepélyes alkalomból: együtt vacsoráztak egy ház felső szobájában. Egy ilyen közös vacsora abban az időben nagyon fontos, különleges alkalom volt. A vacsora tartalma az volt, hogy együtt voltak a mesterrel. Ahogy egy-egy nagycsalád, vagy egy gyülekezet tagjai néha együtt tudnak lenni, egymásnak örülni, ünnepelni. Jézus és a tanítványok végre nem valahol vándoroltak, nem vitatkoztak komoly vallási vezetőkkel, tudósokkal, hanem együtt voltak és feltöltekeztek az együttlét minden örömével. Ebbe a nyugalomba, együttlétbe, bizakodásba csattan bele ostorként Jézus szava: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy tiközületek elárul  engem."

 

A mondatot, a kijelentést Jézus mondja, aki Isten Fia, aki a világmindenség, a szentség megtestesüléseként jött a világba, s így hívhatjuk őt az Élet Fiának is. Sőt Jézus Krisztusban az élet teljességének kiábrázolását, megvalósulását láthatjuk. Igaz, minden egyes virágban, minden élőlényben, minden kicsi gyermekben, minden személyben ott van az élet, de Jézus minden életnek a teljességeként járt itt az emberek között. Aki Jézust elárulta, az a teljes életet elárulta. Nem véletlen, hogy nem is maradhatott meg, hanem tette után nagyon hamar, amikor rádöbbent arra, hogy mit is tett, önmagát is elpusztította. Tehát azt olvashatjuk, hogy a világban nem csak az Élet van benne Jézus Krisztus személyén keresztül a teljesség szerint, a mi életünkön keresztül pedig a mindennapokban, hanem azt is olvashatjuk, hogy benne van ebben a világban az élet szüntelen elárulása, a halál is. S mi egy ilyen elárult, kiárult, szüntelenül becsapott, védtelenné tett világban élünk.

 

Sokszor halljuk, hogy nem szabad kárognunk, hiszen soha nem volt ilyen gazdag az élet, mint manapság. Soha nem voltak ilyen kényelmes otthonok, finom ruhák, célszerű eszközök az emberek kezében, mint manapság, és soha nem volt ilyen fejlett a világ, mint manapság, legalább is technikai értelemben - persze csak a világ kisebbik felén... Persze tudjuk, hogy a világ gazdagsága nem minden, nem ad gyógyírt a nehézségeinkre, betegségeinkre, csak éppen a puszta életet biztosítja, s teszi kényelmessé számunkra ideig-óráig. Csakhogy ebben a hihetetlenül felpörgetett életben ma mindenki  önmaga érdekei szerint cselekszik, s a társadalmak is az egyéni érdekek szerint épülnek fel. Az önző én pedig nem engedi , hogy bármilyen közösségi elv érvényesülhessen, így az emberi élet alapjai: a család, a gyülekezet, a nemzet értékei csorbultak, azaz ezek elárulásának állapotában éljük az életünket.

 

Jézus nem akadályozta meg az árulást, hanem hagyta, hogy megtegye ellene a kísértő. „A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem." ( Zsoltárok. 41,10.) A világban ugyanis benne van az élet mellett a halál. Benne van az életre igent mondás és benne a pusztítás, benne van Istennek kegyelme, az igazság és a gazság is. Jézus úgy győzi le a kísértőt, a rosszat, hogy megmutatja mindenkinek, hogy az legyőzhető. De elmondja és megmutatja Jézus azt is, hogyan is lehet legyőzni a gonoszt. Ezért jött a világba, hogy erőt adjon mindannyiunknak, mert az életet meg tudjuk őrizni  nyomorúságaink közepette a családunkban, keresztény közösségünkben ebben a templomban és a világhálón egyaránt, s nemzetünkben is, hogy megmaradhassunk.

 

Jézus a saját személyét érő árulásra és egyben az élet elárulására, a folyamatos gaz árulásokra megadja a választ. Ez a válasz az ő életének, s az egész kereszténységnek a válasza arra, hogy miképpen lehet egyedül megtartani az életet: Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást  szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

 

Lehet, hogy néha dühítő ez a megoldás, de nincs mit tenni, ez az egyetlen válaszunk lehet csak erre a világra. Ahogy Péter is dühödten, azonnal fegyverrel védelmére kelt Jézusnak, mi is sokszor puszta kézzel nekimennénk a gonosznak és legszívesebben elpusztítanánk mindenkit, akiben a gonoszt felfedezzük, de Jézus magának tartja fenn a gonosz elpusztításának a jogát. Mi a világ gonoszságára csak szeretettel válaszolhatunk. Igaz, benne kell legyen a szeretetünkben mindannak a védelme is, amit ránk bízott az Isten, a szeretteink, a családunk, gyülekezetünk és a nemzetünk, határon innen és túl.

 

Ahogy Jézus egy erős mondattal kezdi a történetet: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul  engem - megdöbbentve a tanítványokat és minket is, a befejezés is hasonlóan erőteljes. Tanítását azzal a mindenek feletti erősségű törvénnyel fejezi be, ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy teljes életet élhessünk:  Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást  szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Ez persze nagyon nehéz feladat, lehetetlennek gondoljuk. Nehéz volt 2000 évvel ezelőtt is szeretettel gyógyítani, és most is nagyon nehéz harag és jogos felindulás nélkül CSAK szeretettel kisimítani az ökölbe szorult kezeket, bosszú helyett letörölni a könnyeket s csak úgy Isten szeretetét a Lélek által megcselekedni.

 

 

 

 

Ján. 13.21 Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodék lelkében, s bizonyságot tőn, és monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul  engem.

22. A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kiről szól.

23. Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén  nyugszik vala, a kit szeret vala Jézus.

24. Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, a kiről szól?

25. Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az?

26. Felele Jézus: Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának.

27. És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: A mit cselekszel, hamar cselekedjed.

28. Ezt pedig senki sem érté a leültek közül, miért mondta néki.

29. Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, a mikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek.

30. Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala pedig éjszaka.

31. Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték ő benne.

32. Ha megdicsőítteték ő benne az Isten, az Isten is megdicsőíti őt ő magában, és ezennel megdicsőíti őt.

33. Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem; de a miként a zsidóknak mondám, hogy: A hová én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom.

34. Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.