Bethánia,  ahol Jézus a virágvasárnap előtti hetet töltötte, a Jerikó - Jeruzsálem útvonalon feküdt. Az út első fele meredek sziklák közt halad. Olyan magas a szurdok oldala, hogy a nap csak ritkán süti be az egész utat. Arra járva az embernek az az érzése, amit a 22. zsoltárban olvasunk: „Ha a halál völgyén járok is, nem félek a gonosztól, mert te ott vagy velem"(22:4).  Ez a kép a böjtre emlékeztet bennünket, amikor az ember meg kell járja az utat lelkileg a sötétségből a világosságig, fekete vasárnaptól virágvasárnapig. A mi életünk is hasonlít ehhez a völgyhöz, csak ritkán süt be igazán a Nap, de ilyenkor tavaszban, ha mégis ránk ragyog a Nap, akkor vakító, sugárzó erővel éltet bennünket.

 

Végigjártad-e a böjt útját? Végiggondoltad-e, ahogy mi az, amit el kell vetni az életünkből, és mi az , amit meg kell tartani, mi az a nyom, amelyet követnünk kell, ami a fény, a megtisztulás, a megerősödés, az újjászületés felé vezet....

 

Amikor Jézus Jerikóból Bethánián át Jeruzsálembe ment, nagyon sokan voltak a kíséretében: a 12 tanítvány, akik fellépésétől fogva egész életében követték, vagy mások, akik csak egy rövidebb útszakaszon kísérték, mint Zákeus, a vakok és a bénák, akiket Jézus meggyógyított, és felfogták, hogy mi is történt velük. Ahogy azóta is, mindig vannak Jézusnak hűséges, elválaszthatatlan követői, akik nem fordulnak el tőle. Sőt, azt mondhatjuk, hogy sokan vannak, akik születésüknél fogva, amióta csak az eszüket tudják (gyárilag), mindig is Jézus követői voltak, s vannak, akik időről időre, rövidebb-hosszabb ideig csatlakoznak hozzá, mint ezen a képletes és valóságos úton is, Jerikóból Jeruzsálembe.

 

Jézus elindul Jeruzsálem felé,s azoknak, akik követték öt, bátoran vállalniuk kellett az utat. Vállalod-e, vállaljuk-e, hogy Jézussal együtt mutatkozzunk. Vállaljuk-e, hogy meglássanak bennünket mások Krisztus társaságában?

 

Jerikó mindig is papi város volt, és sokaknak kellett Jeruzsálembe zarándokolniuk a léviták közül, ezért ez az az út, amit az irgalmas samaritánus történetéhez kötnek. Az út nagyon is vad, sziklás, szeles, poros, még most is, kétezer év elteltével. Még Bethánia előtt áll ma is egy fogadó „Az irgalmas samaritánushoz" címezve. Így hát ezen az úton, miután az ember felkapaszkodott a vad völgyből a hegyre s körülnéz Bethánia és Jeruzsálem felé, mindenki a sokszor hallott történetre gondol, ahogy az irgalmas samaritánus még az esküdt ellenségén is segített. Még mielőtt elindulnánk együtt Jézussal Jeruzsálembe, jusson eszünkbe, hogy a legfontosabb dolog, amiért Jézus erre a világra jött, a szeretet meghirdetése és megcselekvése volt.

 

Tovább Bethánia felé ereszkedve, egy forrás van az út mellett, amelyet a mai napig használnak. Napforrás a neve: „En-Semes". S talán ez a név számunkra és Jézus számára is kiindulópont lehet. A napból származik a meleg, a fény, az élet.  A „Napforrás"-tól haladt tovább Jézus Bethánia felé, ahol Lévit támasztotta fel egyes leírások szerint; és Márta és Mária miatt is hazaérkezett. Biztonságba, az övéi közé.  Együtt voltak egy vacsorán: Jézus, a 12 tanítvány, a „leprás Simeon" és Lázár, a feltámasztott. Mária a vacsora befejeztével egy alabástrom edényben tiszta nárdus olajat hozott, amivel megkente Jézus lábát, majd pedig a hajával megtörölte. Nincs ennél nagyobb elismerés, s nincs ennél döbbenetesebb kép sem. Jézus, aki a halál völgyén át felkapaszkodott a hágóra, majd a Napforráson keresztül megérkezett Bethániába, most fogadja Márián keresztül mindenkinek a szeretetét, aki felismerte benne a Megváltót.

 

Aztán másnap Jézus továbbment Jeruzsálembe. Az Olajfák hegyén át az első állomás Betfágé volt. Ez a rövid út Jézussal összefonódott, hiszen utolsó napjait is itt töltötte, napjában többször is végigsétálva rajta. Már korábban is itt beszélt, itt prédikált, szemben a templommal. Ahogy beértek Betfágéba, elküldött a szamárért, majd szamárháton folytatta az utat Jeruzsálem kapujáig, a Jeruzsálem ostromakor leomlott Szusza kapuig. A kapu igen nagy volt, olyan, mint egy hatalmas, magas alagút, amelynek hűs belsejében történtek az igazán fontos dolgok, tehát nem csupán katonai célokat szolgált. Ezen a kapun özönlött ki Jeruzsálem népe Jézus elé, és fogadták a kapu előtti úton olajágakkal és dicsőítették őt. Csodálatos jelenet lehetett, ahogy Jézus lassan haladt a szamáron a kapu felé. Feltartóztathatatlanul közeledett, ahogy most már közeledik a meleg, a fény, a tavasz, a bimbók kipattanása,a virágok kibomlása a hideg ellenére,  az új élet.

 

Jézus ugyanis ezen a földön minden tettével és mozdulatával szüntelenül az életet hirdette. Annak ellenére, hogy rendkívül nehéz társadalmi, politikai, nemzeti gondok közepette élt, mégis mindig az életről beszélt, sőt ő maga volt az élet megújulása. Megtestesítette a megújuló életet. Ezért mi most, annyi év után a mai napot tegyük a reménység napjává! Ne soroljuk most a bánatainkat, veszteségeinket, gondjainkat, hanem minden erőtlenség helyett keressük meg a tavaszban, a virágzásban is a megújuló életet. Emellett pedig szüntelenül gondoljunk arra, hogy Jézus minden egyes tettével nemcsak az élet erejét mutatta meg és adta át mindenkinek, hanem arra is buzdított mindenkit, hogy a megkapott erőt szeretetben adja tovább másoknak: a gyengéknek, betegeknek, megfáradtaknak, elkeseredetteknek.

 

S akkor Jézus leszállván a szamárról, áthaladt a kapun, mint egy diadalív alatt, s lassan felsétált a lépcsőkön egészen a templomig. A tömeg előtte szétnyílt, majd minden lépésénél követte és szinte elviselhetetlen volt a hangzavar, hiszen sokan tudták, hogy ha Jézus tovább megy, akkor az beláthatatlan következményekkel járhat. Forradalomtól, szabadságharctól féltek. Akinek volt része forradalomban, az tudja mit is jelent ez. A farizeusok riadóztatták a templomőrséget, de a templomőrség nem tudott Jézushoz nyúlni. Képtelenség volt akkor az élet ellen bármit is tenni. Ahogy képtelenség volt ellenállni Jézusnak, amikor kikergette a kufárokat a templomból, hát még, amikor ránézett egy-egy emberre és azt mondta, hogy kövess engem. Képtelenség az élet megújuló ereje ellen bármit is tenni, s ezt fejezte ki Jézus minden lépése a templom felé, és bent a templomban. Mert bement a templomba és a farizeusok legnagyobb döbbenetére a vakok, a sánták és mindenki, akit csak meggyógyított, odasereglett hozzá. Mert ő maga volt az élet. Most, virágvasárnapon, emlékezzünk tehát Jézus útjára a templom felé, s engedjük, hogy a Lélek ereje beköltözzön a szívünkbe és feltöltsön szeretettel, erővel

 

Luk. 19,28

És ezeket mondván, megy vala elől, felmenvén Jeruzsálembe. 29 És lőn, mikor közelgetett Béthságéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák hegyének hívatik, elkülde kettőt az ő tanítványai közül, 30. Mondván: Menjetek el az átellenben levő faluba; melybe  bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide.31.És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.32.És elmenvén a küldöttek, úgy találák, [rész 22,13.] a mint nékik mondotta. 33 És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet?34 Ők pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá. 35 Elvivék azért azt Jézushoz: és az ő felsőruháikat a vemhére vetvén, Jézust reá helyhezteték. 36 És mikor ő méne, az ő felsőruháikat az útra teríték. 37Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fennszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak; 38 Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnaknevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!

 

Bálint Sándor:

Virágvasárnap

Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje. A pécsi egyházmegyében is volt a középkorban körmenet: a hívek itt is ruhájukat terítették az útra.* Talán ennek a liturgikus hagyománynak elnépiesedett maradványa, hogy számos helyen vagy virágvasárnap, vagy nagypénteken kirakják a téli vastag ruhát az udvarra, utána pedig elteszik jövőre.

A szentelés középkori monasztikus szertartásáról a Pray-kódex tájékoztat bennünket. Archaizmusai közül említésre méltó, hogy az egész falut megjáró körmenetben az írás e szavainál: percutiam pastorem, a papot a barkaággal megveregették.* Általános hagyomány szerint Jézust vagy az evangéliumos könyv, pedig feszület jelképezte, amelyet zöldelő ágakkal díszítettek. Németországban és Ausztriában a körmeneten egy fából faragott, kerekeken járó szamarat (Palmesel) is körülvezettek. Ezt is virággal és zöld ággal ékesítették.* Van adatunk arra, hogy a német lakosságú Bártfa városában a XV. században a virágvasárnapi körmeneten szamárháton ülő Krisztus-szobrot is vezettek.*

Általánosnak tetsző régi hagyomány szerint már a virágszombati barkagyűjtés is paraliturgikus cselekmény volt. Van adatunk arra, hogy a vigílián körmenet indult a barátok sümegi templomából a barkahordozó gyermekek elé (1714).* A barkát Szabadkán a Rókus-kápolnában gyűjtötték össze.* A hívek körmenetben innen vitték át az ünnepen a közeli Teréz-templomba, ahol a szentelés történt. Majd liturgikus előírás szerint a templomi körmenetben is részt vettek vele.

A századfordulón a göcseji iskolásgyerekek szombaton mentek ki az ágakért a közeli erdőre vagy hegyre. Ez alkalommal a fiúk fekete cukorsüvegből készített zsákot tettek a fejükre. Fel is bokrétázták, felpántlikázták, oldalukra pedig fakardot kötöttek. A kislányok fejükön fehér koszorúval jelenek meg az iskolában. Innen a mester, vagyis tanító vezetésével párosan, nótázva mentek ágakat vágni. Miután ez megtörtént, a magukkal vitt ennivalót, többnyire tojást, elköltötték. Akadt gazda, aki a hegyen borral is megkínálta őket. A szentelésre szánt ágakat vállukon, most már valamelyik virágvasárnapi éneket énekelve, vitték hazafelé. A templomot háromszor megkerülték, majd az ágakat odaállították az oltárt környező falakhoz. A hívek másnap ebből vettek maguknak.*

 

A felsőnemesapáti kisdiákok apróbb testvéreikkel virágszombaton már húsvétra készült ünneplő ruhájukban jelentek meg az iskolában. Karonülő apróságaikat a menyecskék is elhozták. Az iskola udvarán szépen felsorakoztak, és tanítóik kíséretében hangos énekszóval vonultak a bíró házáig, ahol már várták őket:

Hej koszorú, koszorú, Szép színű és jószagú, Vannak benne virágok, Kis rövidke zöldágok, Cifra kicsiny levelek, Vannak benn üres helyek. Liliom a tisztaság, Szelídség a gyöngyvirág, Rózsa szeretet jele, Zöld a remény levele, Cifra kicsiny levelek, Vannak benn üres helyek.

A bíró virágzó barkát osztott ki a gyerekek között, akik éneküket az udvaron mégegyszer elénekelték. Innen a templomba menet már a liturgikus ünnepi himnusz, a Gloria, laus et honor magyar mását zengedezték: Dicsőség és dicséret Neked megváltó királyunk, kinek gyermeki szép sereg mond édességes éneket. Harangszóval fogadták őket. Bent a templomban lerakták a hozott barkát. Másnap ezt szentelték meg, és osztották ki.

 

A szegedi tájhoz tartozó Balástyán az ágakat szintén iskolásgyermekek szokták összegyűjteni Gergely napjától egészen az ünnepig. Fáradozásukért némi ajándék járt.

Hajós német faluban fiúgyermekek a barkacsomót söprű módjára lennel erősítik egy botra és úgy viszik a nagymisére. Ebből egy-egy jut a nagyanyjuknak, keresztanyjuknak, esetleg még más ismerősöknek is. Az ágakat délután hordják szét. Piros tojást kapnak érte. A megmaradt barkát a ház kerítésére tűzik és nagyszombatig otthagyják, amíg meg nem szólal a feltámadást jelző harangszó. Ezután tűzvész ellen fölviszik a padlásra. A régieket időnként elégetik, és a kert földjére szórják.*

A hagyományt céltudatos kutatással bizonyára még napjainkban is gyarapítani lehetne. Figyelmet érdemel benne a diákság, később fiúgyerekek rekordációs tevékenysége, amely még föltétlenül a középkorba nyúlik vissza, és idézi a pueri Hebraeorum hozsannázását. Az ábrázolás a hazai ikonográfiában egyébként ritkán fordul elő. Figyelmet érdemel azonban a Kálmáncsehi Breviárium egyik miniatúrája.*

A Bakonyvidéken a hívek olvasójukkal körülfogva tartják föl a barkát szentelésre.* Horvátzsidányban a legfiatalabb családtag viszi a barkát szenteltetni.*

Kömpöc tanyaközség szegedi eredetű népe - új temploma leányegyház lévén, ahol nincs barkaszentelés - úgy segít magán, hogy az előtte álló fűzfákról vág le egy-egy ágat. Szentelménynek tiszteli és hajlékában ezt tűzi ki.

 

A virágvasárnapi szentelt barka, más népi nevein bárka, cica, Kapnikbányán cicaberke, görögkatolikusoknál cicuska, Göcsejben cicamaca, cicemaca, cicabarka,* macuka, Bátyán cicaméce, Székelyföldön pimpó, Aranyosszéken, Torockón fűzfacicula, polinga,* a Borsavölgyében picus,* nagyrabecsült népi szentelmény: Krisztus királyi menetének tanúja és emlékjele.*

 

Mikes Kelemennek, a Fejedelem nagypénteken történt haláláról írt levelében olvassuk: virágvasárnap gyöngeség miatt nem mehetett templomba, hanem a közel való házból hallgatta a misét. A mise után amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térdenállva vette cl a kezéből, mondván, hogy talán több ágat nem fog venni.*

 

A virágvasárnapi szentelt barkát Somogyi Elek szerint* azért szentelik, hogy mindnyájan azon hívek, akik ájtatosan fogának vélek élni, minden testi s lelki veszedelmektől Istennek kegyelme által megőriztetnének. Mert abban áll azoknak megszentelések, hogy azok a lakosok, akiknek hajlékába találtatnak e megszentelt ágak, az ördögnek minden ártalmitól szabadok legyenek. Hogy azoknak mindennapi szemlélése minket arra integessen, miképpen kellessék a mi életünknek ártatlanságával, azaz a jóságos cselekedeteknek gyakorlásával virágzanunk.

 

A szentelt barkát használják orvosságul. A szegedi tájon a család mindegyik tagja hideglelés ellen elnyel belőle egy-egy szemet. Máshol torokfájásról nyelik. A hagyományt Csorna népe is ismeri.* Az Ipolyvidéken azt tartják, hogy a tavalyról megmaradt barka és húsvéti morzsa füstje fölött fejjel lefelé lóbált gyerek kigyógyul a szemverésből. Hercegszántón hasonlóképpen. Sándorfalván a barkával a haldokló fölött keresztet rajzolnak boldog kimúlásért. Tápén a halott koporsajába teszik.

A matyóknál az eladólányt megveregetik a szentelésről hazahozott barkával, hogy minél hamarabb férjhez menjen.* Nyírvasvári görögkatolikus családjaiban az édesapa szokta megveregetni a gyerekek hátát. Sarud gazdái a jószágot vesszőzték meg vele. E szokás az aprószenteki korbácsolással keveredett. A palóc Szék faluban, hogy a ló jól menjen: a barka között ostorhegyet is szenteltetnek a templomban.* Szíhalmon széna- és szalmakazalba szúrják. Egyes vidékeken, ha valaki a passió alatt a szentelt barkából keresztet csinál és odahaza felszögezi a pajta ajtajára, akkor a tehén tejét nem bírják majd elvenni. Máshol a szentelt barkát a mestergerenda mellé teszik, mert különben a gonoszok megrontanák a tehenet. Eger vidékén, ha a virágvasárnap szentelt barkával megvesszőzik a tehenet, nem fog véres tejet adni. Szegeden, hogy a sertésvészt távoltartsák, az ólküszöb alá szentelt barkát tesznek. Makón a hazahozott barkából kevernek a jószágok ételébe. Vastagabb ággal a disznók eledelét kavargatják. Hasonló gyakorlat él Deszken is. Kiszomborban egy barkaszemet a ló, tehén homlokán dörgölnek szét, hogy a nyila ne csapjon beléjük.

Az Alföldön a méhkasok elé teszik, amikor először viszik a szabadba. Azt hiszik, hogy akkor a méhek sok mézet gyűjtenek, és jól rajzanak. Néhol, így Németprónán (Slovenské Pravno) a szentelt barkát porrá égetik és a vetőmag közé vegyítik,* hogy jó termés legyen. Zirc németsége három szemet a kútba dob, hogy a családnak jó vize legyen. Bőven termő lesz az a gyümölcsfa, amely alá a templomból virágvasárnap kisöpört szemétből raknak. Nagymányokon egyebek között a padláson tartott gabonába szúrják.*

A bokortanyák evangélikus tirpák népe örül, ha ismerős katolikus családoktól szentelt barkát kap.* Oltalmazó célzattal az elsőház kommódjára vagy tükör mögé kerül.

Jellemző, hogy a torockóvidéki unitárius és református magyarok is igen kedvelik az Aranyosszéken fűzfacicula, Torockón polinga néven emlegetett virágvasárnapi barkát, amelyet Torockószentgyörgy katolikus templomában szentelnek. Kitűzik a padlás gerendájára és nyári vihar idején tűzbe vetik.

Több helyen ismeretes az a hiedelem is, hogy a szentelt barkát nem jó bevinni a házba, mert akkor sok légy lesz. Ezért vagy a pincébe, vagy a padlásra viszik, vagy pedig az ereszet alatt tűzik fel. Itt az eredeti funkció elhomályosult. Elfelejtették, hogy őseik azért tűzték ki az ágakat a szabadban, hogy a villámok mintegy meglássák őket és elkerüljék a házat.* Maga a szokás megmaradt ugyan, de most már új értelmezést adtak neki.

A barka égiháború idején országszerte használatos. A régi szabadkémények világában a szegedi tájon ilyenkor szentelt gyertya lángjánál meggyújtották. Kémény alá tartották, hogy füstje eloszlassa a rossz föllegeket. Sándorfalván vihar, jégverés esetén előveszik, apróra összevagdalják. A konyhában felfordítják az asztalt, négy lábára ráteszik az apróra vágott barkát és úgy imádkoznak mellette.

Szildágyságban égzengéskor szentelt barkával füstölik a szobát a veszedelem ellen.*

Hangonyi búcsúsok zarándokútjukra is elviszik a barkát, hogy az égiháború, villámcsapás elkerülje őket. Domoszló palóc faluban a gyerekek szentelt barkából formált négy keresztet ásnak el a szőlő négy sarkába.* Göcsejben szalmazsákba teszik, hogy a villám be ne csapjon a házba.* Kethelyen tűzre vetik, hogy füstje megakadályozza a villám becsapását. Másik részét húsvét napján a mezőre viszik, letűzdelik, hogy a jég elkerülje a vetéseket. Ilyenkor mindenfelé térdenállva ájtatoskodó embereket lehetett látni a múlt század végén a földek között.*

A pécsi Nagydeindol szőlőhegyen égiháború, jégeső ellen barkát vetnek az Atya, Fiú, Szentlélek nevében tűzre.

Mintha igazában csak korunkban bontakoznék - talán a hazai németség hatására, - az a szokás, hogy a virágvasárnapi barkát nagypénteken, húsvét napján kiviszik a temetőbe és a hozzátartozók sírjára szúrják. Ismeri Szabadka bunyevác népe is. Bátyán annyi barkaágat raknak a temetői nagykeresztre, ahány elhalt tagja van a családnak. Budaőrs és a környékbeli német faluk mintegy Emmaust járva, húsvéthétfőn kiviszik a temetőbe, de ki a mezőre, vetésekre is.* Erdősmárokon a barkát a gazda földjére, a gazdasszony pedig az elhalt hozzátartozók sírjára viszi.

Ha valakit virágvasárnap temetnek, az eleki németek a pap kis kézikeresztjére (pacificale) barkát kötnek.*

Privigye (Prievidza) és Garamvölgye szlovák anyái a barkaszentelésre és passióra elviszik gyermekeiket, akik még nem tudnak beszélni, hogy mielőbb oldódjék meg a nyelvük. Hasonló Pölöskefő, Balatonendréd magyar hiedelme is: a néma, nehezen beszélő gyereket el kell vinni passiómondásra.

Hangonyi szólás szerint: mondassuk rá a passiót. Zalaszentbalázson azért viszik őket, hogy majd ne féljenek a mennydörgéstől. Ebbe a hiedelembe nyilvánvalóan belejátszott a szentelt barka sajátos szentelményi alkalmazása is. A nógrádi Kálló faluban ez a nagypénteki passió alatt történik.

A hagyomány nyilvánvalóan a jeruzsálemi gyermekek hozsannázásából merített ösztönzést.

Virágvasárnaphoz itt-ott archaikus tavaszünneplő hagyományok is fűződtek.

Nagykörü alföldi faluban virágszombaton a gyerekek kolompot kötnek a nyakukba, és az utcákon szaladgálva kolompolnak. Este, amikor már az emberek fekvőre tértek, a legények befogtak egy lovat az ekébe, és a lányosházak udvarán vagy kertjében barázdát szántottak és virágmagot vetettek bele. Akadtak olyanok is, akik az ablak alá orgonatövet ültettek.

Otok szlavóniai horvát faluban virágvasárnap a kutakat virággal szokták a lányok díszíteni. A szombaton szedett virággal vasárnapra virradóra fölékesítik kedvesük kútját, kiskapuját, kerítését. A lány leendő napa a kút vödrébe tojást tesz jutalmul, húsvétra ezt festik meg. Mielőtt elmennének a kúttól, megtöltik a vályut vízzel, és anyanyelvükön ezt éneklik: én fölkeltem kora reggel, vizet merek jó napamnak. Édes napam, kegyes napam, nyisd meg nekem kiskapudat. Ha a lány már jegyese is a legénynek, akkor a kútgémre a virág mellé magaszőtte cifra törülközőt is tesz jövendő napa számára, aki fönthagyja, hogy a falu népe templombamenet lássa. Ebéd után hálából kalácsot is visz leendő menyének, hogy a házát megbecsülte.*

Virágvasárnap a Kiskárpátokban sok helyen apró szlovák lányok zöld fűzfaággal járnak házról házra. Az ágat teleaggatják szalagokkal, és üres kifújt, de sásbéllel, színes ruhadarabkákkal körülfogott tojáshéjjal. Ezt „Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére" teszik, miközben az ablakok alatt Jézus kínszenvedéséről énekelnek.* A szokás katolikus tirpákjaink között is él. A lányok az evangélikus családokat is fölkeresik.*

A hagyomány Litke palóc faluban húsvét vigiliájára került át. A legények nagyszombat reggel először tojást gyűjtöttek, majd az erdőből repkényszerű billinget hoztak, hogy a lányok koszorút kössenek belőle. Amíg a koszorúkötés megtörtént, a reggel kapott tojásból rántottát sütöttek, de úgy fújták ki, hogy héját utána cérnára fűzhessék. A rántottát megették, majd a lányok a koszorúval a templomi zászlókat, kereszteket díszítették. Ezt Márk napján búzakoszorúval cserélik ki. A legények a tojáshéjból készített füzért a templom falára vagy a közelben egy fára függesztették.*

A hagyomány bizonyára sokkal gazdagabb helyi változatokban élt, mint amennyire a kutatásból, gyűjtésből ismeretes.

A palócok körében számos faluban fekete-, de főleg virágvasárnap máig él a kiszejárás, kiszehajtás, máshol villőzés. Minthogy a játék nem szakrális, illetőleg liturgikus fogantatású, csak éppen utalunk rá. Egyébként Manga János kiváló kutatásai* a részletezést fölöslegessé is teszik.

A kisze-hagyomány az archaikus pogány téltemetésnek, tavaszvárásnak színes megnyilatkozása, amely a szlovákoknál, cseheknél, morváknál is a mienknél gazdagabb változatokban ismeretes. A kisze szalmával tömött, felöltöztetett és a falun keresztülhurcolt, végül elégetett vagy vízbe dobott fabáb. Lányok, menyecskék, gyerekek énekszóval kísérik.

A moldvai Klézse csángó legényei virágvasárnap belefújnak tilinka nevezetű fűzfasípjukba. Ez a habajgatás: Célja - mint mondják - hogy a halottak meghallják és várják a húsvéti feltámadást.* Eredeti célzata szerint nyilvánvalóan a tavaszt költögették vele.