Karácsonyeste. Hangulatok szállnak...

Fehér hópelyhek...Fehér angyalszárnyak...
Szelíd meleggel van szívünk tele.
Aztán - megyünk tovább, sötét lesz újra,
Csillag nem ég, utunk hóval befújja
Bús életünknek dermesztő szele.

Karácsony este...Ó, csak gyermekemlék!
Szívünk kérdezve ver: Emlékezel még?
És éled, újul sok csodás mese.
Aztán megyünk tovább. Ránk tipornak
Szürkén a gondok, hogy mit hoz a holnap,
És nem kísér már az emléke se.

Karácsonyeste. Csoda! Vég és kezdet.
Világosság és élet született meg,
Hol halál volt csak, naptalan sötét.
Élet, aki az életét letette,
S szent szeretettel fel magára vette
A megváltásnak emberköntösét.

Karácsonyeste! Csoda! Új teremtés!
A kegyelem, az élet megjelent és
Kincseivel, lelkem, feléd siet.
Egyedül, árván tovább mért haladnál?
Van Megtartód, akit ha megragadnál,
Kegyelem, élet, minden a tied.

/Túrmezei Erzsébet/