belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Turcsik Ferenc

Elégjó

Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen

Amikor az élet kisebb-nagyobb dolgairól szoktunk elgondolkodni, akkor sokszor használunk viszonylag jól körülhatárolható kis fiókokat, kategóriákat annak megértésére és megértetésére, hogy akkor most min mit is értünk. Ilyen a létező-nemlétező, a van-nincs, szép-csúnya vagy a jó-rossz fogalma. Ezekkel viszonylag jól le tudjuk írni a valóságot. Beleértve ebbe az érzékeinkkel nem tapasztalhatót is.

Ezekkel a kategóriákkal, mindaddig, amíg egy viszonylag idealisztikus platformon próbáljuk meg használni őket, azaz filozófiai vagy teológiai intellektuális belső sétáink során, nincs is semmi baj. Azonban amikor elérjük a gyakorlati szintet, akkor adódnak problémáink. Problémák, amelyeket az okoz, hogy ezekkel a kategóriákkal operálva a valóságban megjelenő – mondjuk így: dolgokat nem tudjuk hova tenni. Ebből általában két dolog szokott következni:

1.  Hagyjuk a csudába az egészet, és inkább valami mást kezdünk el keresni, hogy akkor így közelebb kerüljünk a saját életünkhöz és a valóságunkhoz.

2.  Folyamatos frusztrációval küzdve éljük az életünket, hogy oda nem tudunk elérni, ahova szeretnénk, és így valahogy mindig a rosszabbnak titulált kategóriába sorolódunk.

Pedig ennek nem kellene így lennie. Mert bár lehet, hogy azzal van a baj, ahogyan a világot látjuk, de attól még nem biztos, hogy az egészet el kell dobnunk – mondjuk a keresztyénséget –, hanem akár némi gondolkodásbeli változtatással közelebb is kerülhetünk az életünkhöz, anélkül, hogy különösebben depressziósakká válnánk a sok sikertelenségtől és kudarctól.

Erre jó az ’elégjó’ kategóriája. Bár úgy néz ki, hogy tökéletességre törekvő világunk nem ismeri ezt a kifejezést, mégis ez a világ és ez a valóság hívja életre. Mindennek tökéletesnek kell lennie. A házamnak/lakásomnak, a bútoraimnak, a munkámnak, a családomnak, az egyházamnak, még akkor is, ha ez lehetetlen. Minden csak bizonyos szempontból lehet tökéletes. És mivel érezzük a képtelenségünket, ezért érezzük azt is, hogy ez lehetetlen. És noha sokszor mi rontunk el valamit, mégis visszafordíthatatlan, irreverzibilis folyamatban találjuk magunkat, melynek részeként az életünkbe berobbant változásokat örülünk, ha valahogy egyáltalán kezelni tudjuk.

No és itt jön segítségül az ’elégjó’.

Pfú, de sokat küzdöttem érte, hogy jó keresztyén legyek! Annyira akartam tökéletes lenni, hogy el sem tudom mondani. Az el tudja képzelni, akiben ez a törekvés szintén megvolt. Elmondhatatlan szenvedéssel járt. Hajt, de… mégis micsoda? És persze hova? Minek? És hasonló kérdések sorozata volt bennem egy idő után. Vagy mondhatnám azt is, hogy sokat erőlködtem azon, hogy jó apa legyek. Ebben a témában van néhány nehezítő körülmény az életemben, amelyekkel rendesen birkóztam és birkózom mind a mai napig. És frusztrálódtam.
Vagy amikor a tükörbe nézünk, és elgondolkozunk azon, hogy jó pasi/nő néz-e vissza ránk, és hogy az a nő/pasi jó-e vagy sem, akivel éppen összebonyolódni látszunk.

Aztán rájöttem valamire. Ennyi frusztrációból elegem lett. Lehet, hogy filozófiailag, teológiailag és még pszichológiailag is megalapozott az a kijelentésem, hogy ha elégjó vagyok, akkor az nekem elég. Elégjó keresztyén, elégjó apa, elégjó pasi/nő, és a világ is elégjó számomra. Hogyan lesz hirtelen minden elégjó? Egyszerűen. Elkezdem a világot máshonnan szemlélni. Ahogy az Isten is máshogyan szemlél bennünket, embereket: Jézus keresztjén keresztül. Kegyelmesen. Nem változtunk meg. Isten sem. Egyúttal mégis minden megváltozott… Az egész valóságunk. Többé nem alkalmatlanokként és inkompetensekként kezel bennünket Isten, hanem elégjóként. Elégjó a kegyelemre.

Ez nagyban hozzásegített és hozzásegít ma is ahhoz, hogy másként lássam a világot. Másként lássam magamat és másokat. Mert hiszen: szeresd felebarátodat, mint magadat. Hogy szerethetnék bárkit is, ha nem fogtam még fel, hogy az bőven elég, ha elégjó vagyok? Amikor megértettem, hogy elégjó vagyok Istennek, megértettem azt is, hogy a viág elégjó nekem. Megértettem, hogy én is elégjó vagyok. Nem hibátlan, vagy olyan valaki, akinek ne lenne min javítania, de ezzel együtt is elégjó. Milyen felszabadító is ez! Megérteni, hogy Isten szeret, és én is szerethetem magam minden tökéletlenségemmel együtt, és a másikat, a világot is. Mert túl hamar ítélkezünk, hamarabb meg is kövülünk. S hogy ez miért nagyon veszélyes, erre itt egy tanmese:

Egy öreg kínainak olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország leggazdagabbjai irigykedtek rá. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember csak a fejét rázta.

- Nem, nem. Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább barát, nem adhatom el.

Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok máris
ítélkeztek:
- Látod, milyen bolond vagy!? Sejthetted, hogy el fogják lopni tőled ezt a csodás állatot. Ha eladtad volna, most legalább a pénzed meglenne.

A paraszt megint a fejét rázta.
- Ne túlozzunk! Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban. Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Honnan lehetne tudni, hogy ez szerencse, vagy szerencsétlenség? A történetnek csak a töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?

Az emberek kinevették. Jó ideje már bolondnak tartották.
Két hét múlva visszajött a fehér ló. Meghálálta a szeretetet. Nem lopták el,
csak kiszabadult, és tizenkét vadlóval együtt tért vissza szabad portyázásáról.
A falusiak újra összegyűltek:

- Igazad volt, nem szerencsétlenség történt, hanem áldás!

- Én azért ezt nem mondanám még. Elégedjünk meg annyival, hogy a ló visszajött. Honnan tudhatnánk, hogy ez szerencse-e, vagy baj? Ez csak egy mondat. És vajon meg lehet-e ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?

A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az öreg össze-vissza beszél. Kap tizenkét gyönyörű lovat, szinte ajándékba, és nem örül neki.
A paraszt fia elkezdte betörni a vadlovakat. De az egyik ledobta a hátáról és összetaposta. A falubeliek megint összegyűltek, hogy elmondják véleményüket:

- Szegény öreg, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám, az egyetlen fiad nyomorékká lett. Ki segít majd neked idős napjaidban? Igazán sajnálatra méltó vagy.

- Ne szaladjatok ennyire előre - válaszolta nekik a paraszt. A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani egy cserép láttán, milyen is a váza maga.

Nemsokára kitört a háború, és a falu összes fiatal emberét besorozták, kivéve az öreg nyomorék fiát.
- Nahát, öreg, megint igazad volt. A fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad. A mi fiaink pedig mennek a halálba.

- Kérlek benneteket - válaszolta a paraszt -, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon maradt. Ennyit tudunk csupán. Isten tudja csak, hogy ez jó-e vagy rossz..

 

Azaz, ha türelmesek vagyunk, ha meg merjük látni azt is, amit kevesen, ha észre merjük venni azt, ami lehetőségként előttünk van, s majd kiszúrja a szemünket, akkor elégjók leszünk. Elégjók, hogy éljünk, boldogan és örömmel. Elégjók, hogy hajtson valami bennünket a magunk és mások boldogsága felé.  Lesznek pozitív kihívásaink, és mivel megtapasztaltuk a másként látás áldásait, ez mindig erőt fog adni egy-egy újabb helyzetben, hogy továbbmenjünk és haladjunk. Mert ez is elégjó. És, ha elégjó, akkor az már elég jó.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Zsuzsanna
Az egyház kritikája, a kritika egyháza
Átmenni a záróvonalon, vagy megölni a biciklistát?

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Kárt okozó iskolák?
A kötelezőnek nincs varázsa…

Felszín

Gueth Péter
Hajtógáz
az ötödik sípszó tizenkilenc órát jelent

B. Tóth Klára
Mr. Bean
Hétköznapi csetlés-botlásunk

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A holnap egyháza
tantételek és szabályok nélkül?

Tóth Sára
Ürítés
Szabadulás a halott anyagtól

Mélység

Szoták Orsolya
Egy tál leves
Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből

Nagy László
Lelki környezetszennyezés
Környezetbarát nap és panaszböjt

Szakács Gergely
Ópium, apafigura vagy erőforrás?
Hogy a vallás gyógyítson, és ne megbetegítsen

Teljesség

Bölcsföldi András
Hatba rát
Veled ki utazik?

Péter-Szarka Katalin
Közös felelősség a köztünk járókért
A hívő sincs mindig topon lelkileg

Üzenet

Pete Violetta
El ne jussunk a választalanságig…
Elhatárolódási kényszer

Turcsik Ferenc
Elégjó
Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Gyülekezeti gáder
Gázok és gőzök az Egyszeri gyülekezetben

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Amerikai história X
Gyilkos kipárolgásaink

Miklya Zsolt
Aranyfüst, kékfüst
Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve

Hancsók Barnabás
Lélektelen korszellem – Gondolatok a Zeitgeistról
Filmesített terrorista-támadás az egyházak ellen

Hancsók Barnabás
Szellemtelen jövőkép – Gondolatok a Zeitgeistról 2.
a jövőnk még 2012 előtt

Pete Violetta
Vizet az elefántnak, esélyt az újoncnak
Rendszerek és zöldfülűek szembenállása

Riport

Detzky Panni
„Soha nem voltam szabad”
Diagnózis: vallási neurózis

Kitekintés

Juhász Ábel
„Ahol a ti kincsetek...”
Aranyláz és etikai aspektusa Verespatakon

Horváth Dániel
KözösPont
Az emberekhez kell vinni az evangéliumot – akkor is ha fesztiváloznak éppen…

Látogatóink száma a mai napon: 6755
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57378965

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat