2011. október
40. szám
Elhatárolódási kényszer
A közelmúltban 25 éves lettem. „Szemtelenül fiatal” – hangzik sok esetben előttem, mögöttem, és valóban, nem tagadom, még minden ízületem működni látszik és nincs gond a memóriámmal sem. Azonban ahhoz elég ez az idő már, hogy visszatekintsek. Mert utólag nézve a legérdekesebb az isteni rendezés, hogy mikor melyik kilincs lenyomása hozott fontos dolgokat az életembe, vagy éppen melyik találkozás, cikk, egyetemi óra, utazás. Vagy mi vitt éppen egy fölösleges vargabetűre.
Akkor, onnan közelről még nem látszott. Úgy érzem, fontos magamra nézni. Reflektálni. Sok újabb vargabetűtől óvhat meg, ha az ember tudatosítja az eddigi tapasztalatokat.
Éreztem én ezt a teológián is, ahol ha nem is az ember maga, de istenképe és saját lelkészi identitása nagyban átalakul. Emlékszem, egyik évben sok olyan könyvet kellett olvasnunk, amelyekben különböző teológiai felfogásokat sorolt fel és igyekezett bemutatni a szerző. Akkor, önmagam keresésében nagyon fontos lett nekem ez a sok irányzat. Egy vonatúton el is kezdtem ilyen mondatokat írni: fundamentalista vagyok, mert: ... és mégsem vagyok fundamentalista, mert:...
Liberális vagyok, mert, és nem vagyok liberális, mert. És így tovább a feministával, a történelmi szemlélettel, a felszabadulás-teológiával... Mert mindegyikben találtam olyat, ami tetszik, ami az én hitemben is hangsúlyos, és olyat, amit már nem tudok a magaménak érezni. Szemezgettem, mint a tyúk a magból. Élveztem is ezt a különcséget, sőt fel is állítottam egy teóriát. A kamaszkor arra való, hogy az ember beálljon rockernek, diszkósnak, entellektüelnek, csavargónak és sportolónak egyben – s mindezek végére a mozaikokból összerakosgassa önmagát. Ugyanígy képzeltem el a vallási szocializáció hitfejlődését. Sok mindent, végleteket és különlegességeket végigjár az ember, míg önmaga megérik. Ezzel eddig nem is lenne gond, de mély ítélet volt bennem azok iránt, akik viszont beleragadtak mégis egy-egy előre kitaposott útba és irányzatba. Ezt alá látszott támasztani, hogy két ismerősöm is a szemem láttára nőtte ki a maga vonalas irányzatát.
Talán vannak is részigazságok a teóriámban. De most egy igében rám köszönt egy másik aspektus. Lukács evangéliumának 20. része kezdődik azzal, hogy a farizeusok faggatják Jézust, honnan is van az ereje. Provokálni akarnak egy nagy coming outot. Jézus viszont visszakérdez és ők ott állnak meglőve: "Ha azt mondjuk: mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? Ha pedig azt mondjuk: emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt." Ezért azt mondják Jézusnak, hogy nem tudják. És ezért Jézus sem felel nekik. Néma harapható csönd.
Az jutott eszembe, mennyire szoktunk félni itt belül az egyházban attól, hogy milyen válaszokat adunk. Jaj, nehogy liberálisnak gondoljanak, vagy épp nagyon kegyesnek, karizmatikusnak és egyéb. Csak el ne jussunk odáig, hogy nem marad válaszunk. Ebben a történetben Jézus is megadja a lehetőséget a coming outra, de a gyávaság győz, hogy ki mit fog reagálni és gondolni. Ugyanabban a különutasságban – aminek valljuk be, van némi köze a sznobizmushoz –, amiben én kerestem magamat, ők választ keresnek. Csak az a baj, hogy egy efféle eldöntendő kérdésre nincs harmadik út. Kétválasztásos a történet. Nincs hova bonyolítani, különcködni. A posztmodern legaljára csúszunk akkor, amikor eljutunk ide, hogy nincsen válaszunk arra, honnan jön Jézus hatalma. Mondhatnám, megadtuk magunkat.
A kritika fontos. Egészen addig, amíg még a kritika felett is tudunk kritikát gyakorolni. Azaz nem tesszük életünk egyetlen igazságává. Ha maradnak pontok, tézisek, emberek, akikkel tudunk azonosulni anélkül is, hogy kritikát kellene gyakorolnunk.
Horváth Zsuzsanna
Az egyház kritikája, a kritika egyháza
Átmenni a záróvonalon, vagy megölni a biciklistát?
Koczor Tamás
Kárt okozó iskolák?
A kötelezőnek nincs varázsa…
Réz-Nagy Zoltán
A holnap egyháza
tantételek és szabályok nélkül?
Tóth Sára
Ürítés
Szabadulás a halott anyagtól
Szoták Orsolya
Egy tál leves
Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből
Nagy László
Lelki környezetszennyezés
Környezetbarát nap és panaszböjt
Szakács Gergely
Ópium, apafigura vagy erőforrás?
Hogy a vallás gyógyítson, és ne megbetegítsen
Bölcsföldi András
Hatba rát
Veled ki utazik?
Péter-Szarka Katalin
Közös felelősség a köztünk járókért
A hívő sincs mindig topon lelkileg
Pete Violetta
El ne jussunk a választalanságig…
Elhatárolódási kényszer
Turcsik Ferenc
Elégjó
Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen
Miklya Luzsányi Mónika
Gyülekezeti gáder
Gázok és gőzök az Egyszeri gyülekezetben
Miklya Luzsányi Mónika
Amerikai história X
Gyilkos kipárolgásaink
Miklya Zsolt
Aranyfüst, kékfüst
Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve
Hancsók Barnabás
Lélektelen korszellem – Gondolatok a Zeitgeistról
Filmesített terrorista-támadás az egyházak ellen
Hancsók Barnabás
Szellemtelen jövőkép – Gondolatok a Zeitgeistról 2.
a jövőnk még 2012 előtt
Pete Violetta
Vizet az elefántnak, esélyt az újoncnak
Rendszerek és zöldfülűek szembenállása
Detzky Panni
„Soha nem voltam szabad”
Diagnózis: vallási neurózis
Juhász Ábel
„Ahol a ti kincsetek...”
Aranyláz és etikai aspektusa Verespatakon
Horváth Dániel
KözösPont
Az emberekhez kell vinni az evangéliumot – akkor is ha fesztiváloznak éppen…
Látogatóink száma a mai napon: 6568
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57378778
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
1. Miskolczy József - 2011-11-05 11:30:38
Ha nem tudok eljutni a "választalanságig" - bizony, rossz utat jártam/járok!
- Vajon igazolható egy ilyen provokatív megszólalás?!
(Ha csupán a magam igazát keresem benne, akkor bizonyos, hogy egyáltalán nem ... ebben csupán annak az "ugrásnak" szabad valóra válnia, hogy Isten hív... oda hív, ahová nem látok előre ... annyira nem látok előre, hogy még a következő lépést se látom ... és mégis meglépem!)
Ez a "választalanság" persze annál beszédesebb - többet mondó. Elképzelhetetlen ugyanis szembesülés nélkül: de nem egyedül az önmagammal való, és nagyon is mellbevágó szembesülést kell érteni ez alatt. Azt az önmagammal való találkozást, amikor a Jézus szájából felhangzó kérdés "Hát ti kinek mondotok engem?" egyszercsak felveti azt is: hát ki vagy te, hogy azt hiszed, ismersz engem - ki vagy te, hogy azt hiszed magadról, ismered Istent - ki vagy te, hogy azt hiszed, ismered önmagad?!
Mindebben már benne van a még fontosabb szembesülés: Van-e olyan Istened, akire tekintve el tudsz igazodni az életben - aki segít, hogy (meg)tudd, ki vagy /és az Ő kezében kivé válhastsz/ te magad?
Mert ha egyedül Ő a fontos, Ő a fordulópont, a tengely - el annyira, hogy nem csupán a kereszt válik életed egyetlen és legfontosabb fordulópontjává - hanem a keresztet vállaló Úr az egyetlen fordító erő (forgatónyomaték) - megtérítő erő.
És akkor már nem baj, hogy ha válasz nélkül maradok... sőt ... akkor már jó, ha a Jézus-adta választ el tudom fogadni!