Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

1. Miskolczy József - 2011-11-05 11:58:55

Egy kis, falusi református általános iskola "fenntartójaként" érdekes tapasztalatokról tudok beszámolni annak a 6 évnek alapján, amelyet ezzel töltöttem.
Először is egy olyan "gyülekezeti" környezet veszi körül az iskolát, ahol néhány igazán elkötelezett, mert hitben járó, s az iskola felől is a hit nézőpontja szerint gondolkodó testvérünktől eltekintve csak kevesen látják, és még kevesebben kívánják belátni felelősségüket az iskola, illetve az ott tanuló gyermekek iránt.
Másodszor többségükben olyan fiatal szülők (az egykori gyülekezeti tagok, sőt presbiterek, gyermekei, unokái!) hozzák ide gyermeküket, akiknek szinte már semmi egyházi kötődésük nincsen! És nem is kívánkoznak utána! Szélmalomharcnak tűnik annak elfogadtatása, hogy ha ide íratják gyermeküket, akkor a református egyház rendjéből bizonyos dolgok gyermekeikre, sőt még őrájuk, szülőkre nézve is érvénybe kellene lépjenek.

Ha kijárták már az iskolát - a helyi gyülekezethez soha nem kapcsolódván igazán - nem nagyon óhajtanak "visszakanyarodni" (megtérni még kevésbé...).
A gyermekek, mivel nem ilyen családi közegből jönnek - alapvetően elutasítóak tudnak lenni az iskola minden "egyházias" jellegű kezdeményezése iránt: mintha "veszélyt"(!) szagolnának benne. Különösen az egyes osztályokat leuraló "kiskirály" gyermekek esetében feltűnő ez a viselkedésmód (amire ugyan mondhatnám, hogy fél az ördög a tömjénfüsttől - de most nem a poénkodás a lényeg: hanem olyan gyermekek élete, akiken még formálni kellene valamit azt követőem, hogy a legfontosabb 1-6 évük már letelt Isten nélkül való szülők között). A pedagógusok jó lelkiismerettel, tiszta szívvel próbálják hitüket is képviselni - bár amikor az iskolai szabályok betartása/be-nem-tartása a kérdés egy-egy lázadó szellemű gyermekkel szemben, nehéz a határokat jól betartani.

Nehéz hát megmondani: kárt okoz-e iskolánk: egy olyan közegben, ahol az egymással való konfliktusok mindennapossága, a csak az erősebb él meg kérlelhetetlensége, a te vedd el azt, ami kell az élethez leegyszerűsítő gondolkodás- és cselekvésmódja az uralkodó - ennek ellentmond, ezzel harcol, a gyermekeket olyasmire próbálja rávenni, ami ebben a közegben az elbukás biztosítéka?! Vagy éppen ez által tudhatnánk - az esetleg mégis erre odafigyelők számára - közvetíteni egy "másik világ" üzenetét arról, hogy még se ezt tegyétek?!

2. Cs K - 2011-11-22 20:48:40

Ismerem azt az evangélikus iskolát, amiről írsz, és a remek gyakorlatát is. Hajnalban kelünk minden hétfőn. Azért írattam ide a gyerekemet, mert ifjú korom legszebb éveit töltöttem evangélikus gyülekezetemben, ahol ma presbiter vagyok. Úgy láttam, a gyülekezetem és a szomszédos gyülekezetek fiataljai, felnőttei mások voltak, mint az iskoláimban megismert gyerekek és tanárok. Aki egyszer megélte Gyenes közösségét, tudja miről beszélek.

Úgy gondolom sok tekintetben szereptévesztés zajlik az iskolá(k)ban. Nem a formalitás szintjén kellene a tanároknak keresztyénnek lenni, hanem példaadásban,  a gyerekekkel való kapcsolatukban, a rájuk való odafigyelésben kellene "világítani" pedagógus társaik közül. Ehhez képest minimális az odafigyelés, van viszont örök panasz, hogy milyen, rosszak, és nem elég igyekvőek. Ugyanakkor hosszabb kiányzás után sem kérdezik meg a gyereketől, hogy van, és sikerült-e pótolnia. (Viszont a következő héten felel a hiányzó anyagrészből...) A felvett sok tehetséges, okos gyerekből úgy tűnik, néhány év múlva már csak pár nagyon tehetséges és okos, a többekből lesz az "átlag" és az alatti. Legalábbis az én négy évig kitűnő, kerületi versenyeket nyert  gyerekem itt már csak az átlagosok között van, és úgy tűnik senki sem lát benne fantáziát. Vannak viszont büntető dolgozatok, direkt kiszúrások (énnekari bentlakós hétvége másnapján legalább két dolgozat..) Utána természetesen lehet igét olvasni és imádkozni. Úgy gondolom elsősorban értük kellene imádkozni, és nem csak őket imádkoztatni, kevesebbet beszélni a hitről, inkább élni, és sokféle funkciót meghagyni a gyülekezeteknek.

Kriszta

3. Koczor Tamás - 2011-11-23 17:53:04

Kedves Kriszta! Ez persze nagyon szomorú, és nem is akarom menteni a helyzetet azzal, hogy minden iskolában vannak rossz élmények. Én a saját tapasztalataimból tudom, hogy olykor teljes szüneteket végig beszélgetünk a tanáriban valakinek a megmentéséért, küzdünk, hogy senki ne maradjon ki a jóból.

A vallásosság. Igaz, nem minden tanár vadkeresztyén. Ugyanakkor voltam együtt velük csendesnapon. Hívtam őket, hogy jöjjenek imádkozni egy-egy nyomorult helyzetért. Ilyenkor váratlan élményként olyanok is eljöttek, akikről éppen azt hittem, hogy semmi közük a hithez. Mint ahogya gyerekek vallásosságának kérdésében, úgy a tanárokéban sem vagyunk erőszakosak.

Próbálunk jók lenni. Rossz, hogy néha nem sikerül.

4. Cs K - 2011-11-24 21:25:56

Kedves Tamás!

Nagyon köszönöm a válaszod, igen el voltam akkor keseredve, és éppen iskolaváltáson törtük a fejünket. (Nincs még vége.) Látom az igyekezetet is, és volt jó beszélgetésem kiváló tanárokkal. Látok igyekezetet, de azt is, hogy a gyerekekkel való napi munkába sokminden "nem tud átmenni". Másokkal  is beszélgettem arról, hiába ábrándoztunk együtt a nyolcvanas évek végén, hogy majd mi,  ifiben felnőttek olyan egyházi iskolát hozunk létre egyszer, ha lehet, ahol diák-diáknak-tanárnak testvére, ahol úgy szólhatnak a gyerekek a tanárokhoz, mint mi a vezetőinkhez, lelkészeinkhez. Tudom, illúzió volt, Gyenes, az Gyenes, az iskola, iskola, és mindez lehetetlen. Látom másrészt, hogy terhelik az iskolát azok az elvárások, amelyeket  a szülők is táplálnak, hogy "erős" "húzós" legyen. (Milyen büszkeség benne lenni a top?-ban egyháziként, közben bizonytalan vagyok, feltétlenül ezt kell-e az egyháznak megcélozni). Közben sokszor szomorkodom az eszközökön (ld. kollektív büntetés) amik már a jól működő  "világi iskolák" eszköztárából is ki kell(ene) hogy kopjanak. Annak idején sok igazságtalanságot elviseltem az iskoláimban (azt is, hogy a keresztyénségért pellengérre állítottak) a fejemben az egy másik világ volt, amit utána a gyülekezetben el tudtam felejteni. Lehetséges, hogy ma nem kellett volna összekötnöm a kettőt. Akkor talán nem érezné úgy, neki elég annyi, amennyit hét közben kötelezően hallgat.

K.

5. Koczor Tamás - 2011-11-24 21:56:46

Nekem sokat jelentett, amit írtál. Mindez nagyon fontos. Az ábrándjaidról - amik amúgy az enyémek is - ne mondj le! (Meg vagyok hatva ezen a Gyeneses párhuzamon. Komoly!) Szóval: köszönöm.

Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ