belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Koczor Tamás

Kárt okozó iskolák?

A kötelezőnek nincs varázsa…

„Ha valaki egyházi iskolába jár, attól a gyülekezet elbúcsúzhat!” Gyakran hallom az egyházban ezt a véleményt. Szívesen küzdök ez ellen a csúnya sztereotípia ellen, de magam is tapasztaltam már, hogy lelkes ifjúsági tagunk, beiratkozva az evangélikus gimnáziumba, nem járt többet, mondván: én ott egész nap az egyházban élek.

Bár gyülekezeti lelkész vagyok, néhány éve taníthatok a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban is. Nagyszerű élmények részese lettem ez alatt az idő alatt.
A hitoktatás és az iskolalelkészi munka, a hétfő reggeli áhítatok és a félévenkénti csendesnapok a legjobb evangélikus hagyományokat hordozzák. A Deák tér a legszebb értelemben egyházias. A nap kezdetén és végén a tanárok igét olvasnak, és imádkoznak az osztályokkal. A hitoktatás színvonala minden bizonnyal az ország élvonalába tartozik. Az iskola életében közössé vált gondokat, félelmeket, aggodalmakat a tanárok Isten előtti közös csendben is hordozzák.
Mondhatnánk: ez az iskola maga az egyház!

Ugyanakkor fontos vonása ennek az egyházhoz tartozásnak a szabályozottság.
A protestáns gyülekezeti stílus szerint nem kötelezünk senkit az istentiszteletre, a programokon való részvételre, ezeket csak felkínáljuk. Az iskola nem engedheti meg ezt magának. Egy jó iskolában rendek vannak. Jó, ha a rendek nem válnak kényszerré, hanem önként vállalt, örömmel teljesített szabályokká, mégis be kell tartani őket.

Ebben a párosításban igaza van annak a tanulónak, aki azt mondja, egész héten egyházban élek, örömmel vállalt kötelezettségként, de nem kelljen máshol is teljesítenem ebben. 

Másik komoly kérdésünk az intézmény-arcú egyházhoz kapcsolódik. Jelenkori, szekularizált egyházunk hajlamos arra, hogy az egyház valódi életét kiemelje a gyülekezetekből, és látványos, rendezett intézményi keretek közé terelje.

A kezdeti formákat nem ez jellemezte. Pünkösd után sokszínű közösségek alakultak. Ezekbe a közösségekbe több nemzedék, többféle kultúra, szegények és gazdagok, előkelők és rabszolgák tartozhattak. Minden bizonnyal a kezdeti egyház is formált különböző feladatokra intézményeket, de nem ebben látta a keresztyén élet színterét. Elfogadható torzulás-e az egyház intézményekre való orientációja? Ha az eredeti formát nézzük, semmiképpen.

Az iskola az egyház egy korosztályi rétege. Ugyanúgy azonban, mint ahogy az ifjúsági kört nem nevezzük az egész gyülekezetnek, úgy az iskolát sem tarthatjuk az egész egyháznak. Feladatunknak látszik, hogy a fiataloktól elvárjuk a gyülekezeti jelenlétet is. Sokuk számára ez túlzásnak tűnik. 

Ennek a sok kérdést felvető témának újabb területe a fiatalok vallásos formálódása. Az egyházi iskolák hitoktatása – felekezetisége ellenére – színes képet ad a keresztyénségről. Ugyanakkor a sokrétű tanítás nem kínál valódi, soknemzedékű, sokkultúrájú gyülekezeti hátteret. Ez a melegágya annak, hogy a fiatalok a maguk vallásos életét sajátos módon, mindenféle gyülekezeti, sőt felekezeti kötődés nélkül éljék meg. Ma ez Magyarországon nem szokatlan. Az utóbbi évek statisztikai felmérései szerint a válaszadók 50%-a a „maga módján vallásos”. Lehet, hogy ebben az egyházi iskolák is szerepet kapnak éppen a nagyszerű, szerteágazó, de gyülekezeti közösségből – indirekt módon – kiragadó intézményiségükkel?   

Az általam kínált megoldás túlságosan is banális: legyen jó az iskola, és legyen jó
a gyülekezet!

Az iskolák nagy figyelmet fordítanak a szülőkkel való kapcsolatra. Nekünk, hitoktatóknak ugyanilyen figyelmet kell fordítanunk a küldő gyülekezetekre. A felvételnél nagy szerepet kap a lelkészi ajánlás. Ha nincs gyülekezet, legalább van küldő lelkész. A fiatalok keresztyén kötődésének záloga lehet, hogy hogyan tartják számon őket „otthon”.

A másik legalább ennyire fontos. Az iskolai hitoktatás jó, magas színvonalú, színes. Egy keresztyén iskola hitélete izgalmas, ráadásul a fiatalok számára rétegzett. Az ehhez szokott, amúgy is jó kritikai érzékkel rendelkező, jó képességű tanulók készek elutasítani a gyenge, unalmas gyülekezeti életet. Láttam olyat, hogy az egyházi iskolába járó gyülekezeti tag miatt pezsdült meg a gyülekezeti élet, mert a lelkész érezte, hogy neki az addig megszokott szint már nem elegendő. 

Végül a legfontosabb: a keresztyénségben nem az egyházi kötődés az elsődleges, hanem a hit. Iskolának és gyülekezetnek egyaránt mindent meg kell tennie azért, hogy az eleven, gondolkodó, cselekvő hit felé mozdítsa a fiatalokat. Ez a hit kelti majd fel a vágyat, hogy gyülekezethez kapcsolódjanak, különösen,
ha kijárták már az iskolát.

Hozzászólások

1. Miskolczy József - 2011-11-05 11:58:55

Egy kis, falusi református általános iskola "fenntartójaként" érdekes tapasztalatokról tudok beszámolni annak a 6 évnek alapján, amelyet ezzel töltöttem.
Először is egy olyan "gyülekezeti" környezet veszi körül az iskolát, ahol néhány igazán elkötelezett, mert hitben járó, s az iskola felől is a hit nézőpontja szerint gondolkodó testvérünktől eltekintve csak kevesen látják, és még kevesebben kívánják belátni felelősségüket az iskola, illetve az ott tanuló gyermekek iránt.
Másodszor többségükben olyan fiatal szülők (az egykori gyülekezeti tagok, sőt presbiterek, gyermekei, unokái!) hozzák ide gyermeküket, akiknek szinte már semmi egyházi kötődésük nincsen! És nem is kívánkoznak utána! Szélmalomharcnak tűnik annak elfogadtatása, hogy ha ide íratják gyermeküket, akkor a református egyház rendjéből bizonyos dolgok gyermekeikre, sőt még őrájuk, szülőkre nézve is érvénybe kellene lépjenek.

Ha kijárták már az iskolát - a helyi gyülekezethez soha nem kapcsolódván igazán - nem nagyon óhajtanak "visszakanyarodni" (megtérni még kevésbé...).
A gyermekek, mivel nem ilyen családi közegből jönnek - alapvetően elutasítóak tudnak lenni az iskola minden "egyházias" jellegű kezdeményezése iránt: mintha "veszélyt"(!) szagolnának benne. Különösen az egyes osztályokat leuraló "kiskirály" gyermekek esetében feltűnő ez a viselkedésmód (amire ugyan mondhatnám, hogy fél az ördög a tömjénfüsttől - de most nem a poénkodás a lényeg: hanem olyan gyermekek élete, akiken még formálni kellene valamit azt követőem, hogy a legfontosabb 1-6 évük már letelt Isten nélkül való szülők között). A pedagógusok jó lelkiismerettel, tiszta szívvel próbálják hitüket is képviselni - bár amikor az iskolai szabályok betartása/be-nem-tartása a kérdés egy-egy lázadó szellemű gyermekkel szemben, nehéz a határokat jól betartani.

Nehéz hát megmondani: kárt okoz-e iskolánk: egy olyan közegben, ahol az egymással való konfliktusok mindennapossága, a csak az erősebb él meg kérlelhetetlensége, a te vedd el azt, ami kell az élethez leegyszerűsítő gondolkodás- és cselekvésmódja az uralkodó - ennek ellentmond, ezzel harcol, a gyermekeket olyasmire próbálja rávenni, ami ebben a közegben az elbukás biztosítéka?! Vagy éppen ez által tudhatnánk - az esetleg mégis erre odafigyelők számára - közvetíteni egy "másik világ" üzenetét arról, hogy még se ezt tegyétek?!


2. Cs K - 2011-11-22 20:48:40

 

Ismerem azt az evangélikus iskolát, amiről írsz, és a remek gyakorlatát is. Hajnalban kelünk minden hétfőn. Azért írattam ide a gyerekemet, mert ifjú korom legszebb éveit töltöttem evangélikus gyülekezetemben, ahol ma presbiter vagyok. Úgy láttam, a gyülekezetem és a szomszédos gyülekezetek fiataljai, felnőttei mások voltak, mint az iskoláimban megismert gyerekek és tanárok. Aki egyszer megélte Gyenes közösségét, tudja miről beszélek.

Úgy gondolom sok tekintetben szereptévesztés zajlik az iskolá(k)ban. Nem a formalitás szintjén kellene a tanároknak keresztyénnek lenni, hanem példaadásban,  a gyerekekkel való kapcsolatukban, a rájuk való odafigyelésben kellene "világítani" pedagógus társaik közül. Ehhez képest minimális az odafigyelés, van viszont örök panasz, hogy milyen, rosszak, és nem elég igyekvőek. Ugyanakkor hosszabb kiányzás után sem kérdezik meg a gyereketől, hogy van, és sikerült-e pótolnia. (Viszont a következő héten felel a hiányzó anyagrészből...) A felvett sok tehetséges, okos gyerekből úgy tűnik, néhány év múlva már csak pár nagyon tehetséges és okos, a többekből lesz az "átlag" és az alatti. Legalábbis az én négy évig kitűnő, kerületi versenyeket nyert  gyerekem itt már csak az átlagosok között van, és úgy tűnik senki sem lát benne fantáziát. Vannak viszont büntető dolgozatok, direkt kiszúrások (énnekari bentlakós hétvége másnapján legalább két dolgozat..) Utána természetesen lehet igét olvasni és imádkozni. Úgy gondolom elsősorban értük kellene imádkozni, és nem csak őket imádkoztatni, kevesebbet beszélni a hitről, inkább élni, és sokféle funkciót meghagyni a gyülekezeteknek.

Kriszta


3. Koczor Tamás - 2011-11-23 17:53:04

Kedves Kriszta! Ez persze nagyon szomorú, és nem is akarom menteni a helyzetet azzal, hogy minden iskolában vannak rossz élmények. Én a saját tapasztalataimból tudom, hogy olykor teljes szüneteket végig beszélgetünk a tanáriban valakinek a megmentéséért, küzdünk, hogy senki ne maradjon ki a jóból.

A vallásosság. Igaz, nem minden tanár vadkeresztyén. Ugyanakkor voltam együtt velük csendesnapon. Hívtam őket, hogy jöjjenek imádkozni egy-egy nyomorult helyzetért. Ilyenkor váratlan élményként olyanok is eljöttek, akikről éppen azt hittem, hogy semmi közük a hithez. Mint ahogya gyerekek vallásosságának kérdésében, úgy a tanárokéban sem vagyunk erőszakosak.

Próbálunk jók lenni. Rossz, hogy néha nem sikerül.

 


4. Cs K - 2011-11-24 21:25:56

Kedves Tamás!

Nagyon köszönöm a válaszod, igen el voltam akkor keseredve, és éppen iskolaváltáson törtük a fejünket. (Nincs még vége.) Látom az igyekezetet is, és volt jó beszélgetésem kiváló tanárokkal. Látok igyekezetet, de azt is, hogy a gyerekekkel való napi munkába sokminden "nem tud átmenni". Másokkal  is beszélgettem arról, hiába ábrándoztunk együtt a nyolcvanas évek végén, hogy majd mi,  ifiben felnőttek olyan egyházi iskolát hozunk létre egyszer, ha lehet, ahol diák-diáknak-tanárnak testvére, ahol úgy szólhatnak a gyerekek a tanárokhoz, mint mi a vezetőinkhez, lelkészeinkhez. Tudom, illúzió volt, Gyenes, az Gyenes, az iskola, iskola, és mindez lehetetlen. Látom másrészt, hogy terhelik az iskolát azok az elvárások, amelyeket  a szülők is táplálnak, hogy "erős" "húzós" legyen. (Milyen büszkeség benne lenni a top?-ban egyháziként, közben bizonytalan vagyok, feltétlenül ezt kell-e az egyháznak megcélozni). Közben sokszor szomorkodom az eszközökön (ld. kollektív büntetés) amik már a jól működő  "világi iskolák" eszköztárából is ki kell(ene) hogy kopjanak. Annak idején sok igazságtalanságot elviseltem az iskoláimban (azt is, hogy a keresztyénségért pellengérre állítottak) a fejemben az egy másik világ volt, amit utána a gyülekezetben el tudtam felejteni. Lehetséges, hogy ma nem kellett volna összekötnöm a kettőt. Akkor talán nem érezné úgy, neki elég annyi, amennyit hét közben kötelezően hallgat.

K.


5. Koczor Tamás - 2011-11-24 21:56:46

Nekem sokat jelentett, amit írtál. Mindez nagyon fontos. Az ábrándjaidról - amik amúgy az enyémek is - ne mondj le! (Meg vagyok hatva ezen a Gyeneses párhuzamon. Komoly!) Szóval: köszönöm.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 18., csütörtök,
Andrea , Ilma napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Zsuzsanna
Az egyház kritikája, a kritika egyháza
Átmenni a záróvonalon, vagy megölni a biciklistát?

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Kárt okozó iskolák?
A kötelezőnek nincs varázsa…

Felszín

Gueth Péter
Hajtógáz
az ötödik sípszó tizenkilenc órát jelent

B. Tóth Klára
Mr. Bean
Hétköznapi csetlés-botlásunk

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A holnap egyháza
tantételek és szabályok nélkül?

Tóth Sára
Ürítés
Szabadulás a halott anyagtól

Mélység

Szoták Orsolya
Egy tál leves
Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből

Nagy László
Lelki környezetszennyezés
Környezetbarát nap és panaszböjt

Szakács Gergely
Ópium, apafigura vagy erőforrás?
Hogy a vallás gyógyítson, és ne megbetegítsen

Teljesség

Bölcsföldi András
Hatba rát
Veled ki utazik?

Péter-Szarka Katalin
Közös felelősség a köztünk járókért
A hívő sincs mindig topon lelkileg

Üzenet

Pete Violetta
El ne jussunk a választalanságig…
Elhatárolódási kényszer

Turcsik Ferenc
Elégjó
Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Gyülekezeti gáder
Gázok és gőzök az Egyszeri gyülekezetben

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Amerikai história X
Gyilkos kipárolgásaink

Miklya Zsolt
Aranyfüst, kékfüst
Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve

Hancsók Barnabás
Lélektelen korszellem – Gondolatok a Zeitgeistról
Filmesített terrorista-támadás az egyházak ellen

Hancsók Barnabás
Szellemtelen jövőkép – Gondolatok a Zeitgeistról 2.
a jövőnk még 2012 előtt

Pete Violetta
Vizet az elefántnak, esélyt az újoncnak
Rendszerek és zöldfülűek szembenállása

Riport

Detzky Panni
„Soha nem voltam szabad”
Diagnózis: vallási neurózis

Kitekintés

Juhász Ábel
„Ahol a ti kincsetek...”
Aranyláz és etikai aspektusa Verespatakon

Horváth Dániel
KözösPont
Az emberekhez kell vinni az evangéliumot – akkor is ha fesztiváloznak éppen…

Látogatóink száma a mai napon: 13603
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57786326

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat