A verőcei református egyház története

Ennek a helyi egyháztörténeti összeállításnak a túlnyomó részét szóbeli tájékozódásom szerint Nagy Lajos református lelkész készítette az 1960-1970-es években. Az általam megismert anyagot időrendi sorrendben átdolgoztam, és az időközben tudomásomra jutott eseményekkel, adatokkal kiegészítettem.

Verőce, 1997. február hó.

†Kovács László

Verőce régi templomáról keveset tudunk. Némelyek úgy vélik, hogy a Magyarkút felett levő és a tatárok által 1241-ben elpusztított „Pusztatemplom" romjai helyén volt a község első temploma. Ez azonban téves elgondolás, mert Verőce, vagy ahogyan régen nevezték Verenecca, Vetisza, Verovics mindig a jelenlegi helyén volt.

A Verenecca patak telepítvényéről Anonymus, III. Béla királyunk névtelen jegyzője is megemlékezik.

Régi írások szerint „ékes temploma" volt Verőcének. A napjainkban ismert első írásbeli adat, az 1332-1337 közötti pápai tizedjegyzék, amely szerint Vetisza (Verőce) kiváltságos, nagy jövedelmű plébánia, plébánosa Máté pap.

A XVI. század közepén, de főként második felében, protestáns hittérítők tűntek fel az országban. A török, az uralma alá tartozó országrészeken, nem gátolja tevékenységüket. A protestantizmus gyorsan terjed, amihez hozzájárultak az erdélyi fejedelmek felvidéki hadjáratai is. A Bocskai szabadságharc alatt kialakult olyan nézet, hogy csak a törökökkel szövetkező erdélyi fejedelem képviseli az ország érdekeit és a protestánsok vallásszabadságát.

Amikor a törökök 1544-ben Vác városát és Nógrád várát elfoglalták, környékünkön is elterjedt a reformáció, eleinte annak lutheri irányzata. Miután a községünk lakossága protestáns lett, a régi templomot vették át, és használták a reformátusok.

Az bizonyos, hogy 1552-ben, sem az esztergomi, sem a váci püspökség adóösszeírási jegyzékében nem szerepelt Verőce, mivel a lakosság akkor már protestáns volt.

Pázmány Péter 1629-ben a nagyszombati zsinat történetéhez írt I. Függelékében azt írja Verőcéről, hogy az érsekség licentiátusok és misszionáriusok által gondoskodik az itteni hívekről, ami azt mutatja, hogy plébánia községünkben nem volt.

Viszont Földvári László: Adalékok a Dunamelléki ev.ref.egyházkerület történetéhez című műve első kötetében (Budapest, 1898/127,139) azt olvassuk, hogy Verőce prédikátora 1629-ben és 1631-ben, a Dunamelléki kerület zsinatán volt jelen. A prédikátor neve: Tótfalui Péter. Tehát ebben az időben már volt községünkben református irányzathoz tartozó gyülekezet.

Verőce 1643-ban a drégelypalánki egyházmegyéhez tartozott, melynek lakosai ekkor már régen a kálvinista irányzatot követték. Verőce református papja 1650-ben Szenczi András volt.

Egy 1655-ben kelt tizedjegyzék szerint a községnek helvét hitvallású lelkésze van, és van egy-egy romos temploma (az egyik magyarkúti) Pongrác váci püspök 1673. évi információja szerint is Verőce lakossága kálvinista volt.

A garamszentbenedeki apátság monostorába 1675 május elsejére összehívott gyűlésen a templomos helyek sorában szerepelt Verőce is, amelyről azonban megállapították, hogy az a kálvinistáké.

Dvomikovics Mihály váci püspök 1700-ban az esztergomi érsekhez küldött jelentésében már azt írja, hogy Verőce ékes temploma romokban hever és a kálvinista prédikátor barlangba gyűjti össze híveit istentiszteletre. (Ez a „barlang" valószínűleg a „török pince" lekerekített része.) A régi templom, a török megszállás alatti zűrzavaros, háborús időkben, fokozatosan ment tönkre.  Községünk és környéke azokban az időkben többször is volt háborús cselekmények, csaták színhelye.

Miksa főherceg csapatai Mohamed pasa seregét 1597 november 6-án Verőcénél megverték. Bécs eredménytelen török ostroma után Lotharingiai Károly csapatai 1686-ban Visegrádot elfoglalva átkeltek a Dunán, s az azóta is Törökpataknak nevezett helyen szintén megverték a törököt. A győztes sereg ezután Vácot is felszabadítva Pest felé vonult.

A hegyekből visszatérő bosszús török hadak aztán a védtelenül maradt Vácot és Verőcét is elpusztították. Ekkor történt, hogy a reformátusok által kb. 145 évig használt volt kat. templomot még inkább lerombolták.

A református egyház azonban továbbra is megmaradt, amit bizonyít az, hogy 1704-ben egy kis pecsétet, 1713-ban pedig egy nagy pecsétet készíttetett a verőcei eklézsia. A kis pecsét jelenleg is megvan a lelkészi hivatalban.

A református hívők az egyre nehezülő körülmények miatt is megpróbálták, hogy vallásukat gyakorolhassák, és 1722-ben egy egyszerű, terem alakú imaházat építettek. Ezt az imaházat Althan Frigyes váci püspök elvette tőlük, így a további évtizedekben nem volt templomuk.

A helyi kálvinisták kb. 70 esztendőn át, sok-sok szenvedésnek, megaláztatásnak, kísértésnek voltak kitéve. Istentiszteletet nem tarthattak, gyermekeiket katolikus iskolába kellett járatni, keresztelést, esketést, temetést, r.kat. plébános végzett. És mégis kibírták, nem semmisültek meg, sőt hitükben erősödtek, és reménységüket el nem vesztették.

Reményeik hosszú évtizedek múltán váltak valóra, amikor 1781-ben megjelent „Türelmi rendelet" megengedte, hogy ahol kellő számú református él, építhetnek templomot, torony, harang és utcára nyíló ajtó nélkül. A megkötéseiben is örvendetes rendelkezés valóra váltásakor így ír az egyházunk újjáalakulásáról felvett jegyzőkönyv:

„Minek után a Verőtzén lakozó Helvécziai vallástételt tartók mintegy 70 esztendő alatt vallások szerént való szabados isteni tisztelet nélkül keserves árvaságban voltak volna, 1784-ben szabados isteni tiszteletet nyertek"

Amíg a templom tervezésével foglalkoztak, 1784-ben papot hívtak Szilvási Gábor személyében, aki éppen akkor jött haza külföldről. Kántornak Ungvári Gábort hívták Losoncról, és megtartották az első szabados istentiszteletet, 1784 december 22-én, a mostani Tanos-féle (ám az elmúlt években lebontott) házban, amely akkor Gelányi-ház volt. Van olyan forrásanyag is mely szerint az istentisztelet helyszíne „Pécsi István csűrében jelöltetett ki" A szájhagyomány szerint, a ház előtt egy magas pózna állott, amelyre mint a hajók árbocára, egy kosarat vontak fel akkor, amikor istentiszteletet tartottak. Ezek így meglévén - mondja a jegyzőkönyv - eklézsiai elöljárók is tétettek a következőkből: Tokodi Mihály templomgazdának, Kiss János, Kristóf Márton, és Kristóf István presbitereknek, öreg Tóth András, Verebes András, Kovács Péter, Pécsi István, kerülő presbitereknek, hogy a munkásokat kiparancsolják, és azokkal legyenek. A nagymarosiakat pedig öreg Horváth András, Szobonya Mihály, és Molnár Sámuel gondozta.

A templomépítés előkészítése során igen sok probléma, gáncsoskodás, nehézség merült fel. Nemes és Nemzetes Tokodi Mihály uramnak - kinek a nevét a verőcei református sohasem felejtse el - mily sokat kellett járni Kovács Mihály és Pécsi András egyháztagokkal és másokkal Szügyiben, az akkori megyeházára, továbbá Budára és Pozsonyba, azután Vanyarcra a szolgabíróhoz, amíg engedélyt kaptak az építkezéshez. Ekkor a püspöki tiszttartóság állott ellen, azt mondva, hogy nincsenek Verőcén ötszázan a kálvinisták. Ekkor a verőcei hívek egyesültek a Nagymarosiakkal. Majd az volt a kérdés, hová építsenek. Hely nem volt, a szabad területek a püspökség tulajdonát képezték. Innen nem kaphattak, és nem is vehettek. Ekkor ugyanis a reformátusoknak itt új telket venni, nem volt szabad.

Sok aggodalom után aztán megvették a református Kovács Mihálytól a kertje végét 50 forintért, és a Csinos testvérektől szintén a kertjük végét - akik a mostani Kristóf-féle házban laktak - 30 forintért, a templom és a parókia számára.  Aztán ismét a püspökség tiszttartói állottak ellent azzal, hogy a híveknek nincsen elég pénzük az építkezéshez.

A szájhagyomány úgy tudja, hogy akkor Kovács Péter bement Vácra a tiszttartóhoz, és felmutatott egy süveg pénzt kijelentvén azt, hogyha pedig ez nem lenne elég a templomra, van még otthon több is. Így minden akadályt leküzdve kezdhették meg a templom tényleges tervezését.

A gyűjtések a templomra egyébként már 1781-ben megkezdődtek. Elöl járt Tokodi Mihály 100 Ft-al, a híveken kívül a drégelypalánki egyházmegye 10 Ft-al, a szokolyai egyházközség 8 Ft-al. Szokolyán ezen kívül Verebes

József gyűjtött 43 Ft 10 krajcárt. Diósjenő küldött 10 Ft-ot, a tótfalusi eklézsia 2 Ft-ot, a gödi árendás társaság 5 Ft-ot, a nagymarosi egyház 1 Ft-ot, a nagymarosiak külön gyűjtöttek 72 korona 28 krajcárt. Ismét a nagymarosiak, mégpedig az ottani legények - 3 Ft 30 krajcárt adományoztak. Ezen kívül Tereskéről, Kisvácról, Tótfaluról és még Szokolyáról jött adomány. Végül, amint be van jegyezve a pénztárkönyvbe:

„Egy becsületes tótfalui ember 20 Kr-t adott."

Ezen kívül Tokodi Mihály, Tokodi József és Tokodi András testvérek, továbbá Kovács Mihály és Pécsi András több száz forintkölcsönt adtak az egyháznak, úgyhogy a templom építését megkezdhették.

A templom alapkövét Isten kegyelméből 1785 május 3-án tették le, és már augusztus 14-én itt tartották az istentiszteletet. Micsoda lelkesedéssel dolgozhattak itt, a most már porladó hívek áldott kezei, mily buzgóság hevíthette őket, és mily szent vágyakozással epekedtek a templom, mint Isten háza után, hogy 3 hónap és 10 nap alatt úgy felépítették, hogy már istentiszteletet is lehetett benne tartani.

Az első istentisztelet alkalmával az új templomban, tiszteletes szenior Széplaki Pál uram, losonci első prédikátor tartotta a bibliamagyarázatot, XCLII. zsoltár 5. verse alapján. Az istentiszteleten rajta kívül még 23 prédikátor vett részt.

Az ünnepélyes alkalomról készült jegyzőkönyv megjegyzi:

„Midőn ez szabados istentisztelet felállott közöttünk, 246 lélekből állott az eklézsiánk, akik már mind éltek az úrnak szent vacsorájával. Nagymaroson megvoltak ilyenek 112-en".

A templomszentelési ünnepélyen költött az egyház - mint a pénztárkönyv mondja - mészárszékben 4 Ft 30 krajcárt, 2 akó serért 3 Ft-ot, és a tiszteletes szenior úrnak Losoncról és vissza két alkalmatosságért 2 Ft 18 krajcárt.

Templomunk, a mai formájában volt akkor is, csak a mennyezet volt stukatúr, amely kék színnel volt festve, és csillagok voltak rajta. 1871-ben gerendákat raktak fel, és így szilárddá tették a mennyezetet. Eleinte csak egy karzat volt, a másik később épült.

A szájhagyomány szerint templomunk alapkövébe egy süveg pénz van betéve, amelyre a tallérokat a Tokodiak adták. Van adatunk arról, hogy községünkben akkor 60 protestáns család élt. (59 református és 1 evangélikus) amely számadat természetesen csupán az adózó családfőket jelenti. A reformátusok egyébként valamennyien magyar nemzetiségűek voltak.Eleinte torony nem volt, helyén cinterem állott, mellette fa harangláb. A toronyra 1790-től gyűjtöttek, de csak 1802 május 2-án kezdték építeni, és a következő évben 1803 júliusában fejezték be. Megépítése 1200 Ft-ba került. A templom melletti parókia az 1797-1798 években épült.

A harangra 1787 óta gyűjtöttek, erre a célra Kiss András és társai adakoztak először 15 Ft 10 krajcárt. 1790 május 8-án kész volt a harang, amelyet Besztercén öntöttek, súlya 3 mázsa 12 font volt, ára 187 Ft 12 krajcár. Négy lovas kocsival mentek a harangért Besztercére, és egy hétig tartó út után hozták haza. Harangjukkal nem voltak szerencsések, mert az 1820 után megrepedt. Ujjá öntötték, és az új harang 1856-ben szintén megrepedt. Most újat készítettek.

Ez a harang meg 1890 szeptember 25-én repedt meg. A két régi harangot ezután beadták, és csináltattak két újat: egy kisharangot, amely 185 kg és egy nagyharangot, amely 300 kg-os volt. Azt az új nagyharangot háborús körülmények között 1917-ben elrekvirálták, ezután 4 évig harang nélkül volt az egyház, amíg 1921-ben adakozásból készítettek egy 340 kg-os harangot.

Jelen történelmi áttekintésünk tárgya elsősorban a verőcei református templom, mégis meg kell említenünk egy fontos eseményt, amely az 1848/49-es magyar szabadságharccal kapcsolatos.

Verőce református lelkésze akkoriban Csuthy Zsigmond volt, aki 1849-ben a függetlenségi nyilatkozatot a kisváci templomban kihirdette és a híveket az oroszok elleni keresztes háborúra buzdította. Emiatt a szabadságharc bukása után haditörvényszék elé állították. 15 havi fogság után kötél általi halálra ítélték, amelyet másodfokon 6 év várfogságra és javai elkobzására változtattak. Ezután 1852 június 3-án harminchét társával együtt Josephstadtba deportálták.

Térjünk vissza templomunk történetéhez. A mostani cinterem 1850-ben épült adakozásból. A templom ajtaja feletti márványlapot Pécsi András készítette 1859-ben. A torony új csillagot kapott 1881-ben, majd 1906-ban bádoggal fedték be. 1926-ban pedig villámhárítót tettek fel.

Az orgona 1911-ben készült. Az I. világháború során elrekvirált sípjait 1920-ban újakkal pótolta az egyház adakozásból.  A villanyvilágítást 1932-ben vezették be, ugyanakkor történt a templom átfestése is. Az úrasztala régen egyszerű négyszögletes asztal volt, amelyet először oválisra cseréltek, majd 1887-ben adakozásból elkészült a vörös márvány máig is használatos úrasztala.

Templomunkat 1935-ben - megépítésének150 éves évfordulója alkalmából - kívül és belül is kifestették.

Az évfordulóhoz kapcsolódó ünnepély 1935 július 29-én volt.

A II. világháború idején, templomunk szerencsére jelentősebben nem sérült meg. Az 1970-es években, mégis sort kellett keríteni a régi tetőszerkezet kijavítására, és új cseréppel történő befedésére.

A templom 200 éves fennállását 1985-ben, ünnepélyes keretek között élte meg a gyülekezet.

A korábbi református iskolához kapcsolódó tanítói lakásból kialakított gyülekezeti terem kibővítésére, felújítására és berendezésére 1993-ban került sor. Ez fontos feladat volt azért, mert ez a fűthető terem nemcsak különféle egyházi rendezvények, hanem hideg téli idő esetén istentiszteletek megtartására is alkalmas.

A templom külső felújítására - jelentős mértékben közadakozásból - 1994-ben került sor. Ez alkalommal nemcsak a torony, a külső falfelületek és az esőcsatorna került felújításra, hanem a templom körüli tereprendezéssel a szigetelés nélküli falak vizesedési hajlama is jelentősen csökkentve lett.

A felújítás utáni ünnepélyes istentiszteletre 1994 december 11-én került sor- Az ünnepi megemlékezést dr. Hegedűs Lóránt püspökünk tartotta. A felemelő ünnepség a gyülekezeti teremben tartott állófogadással zárult.

Sor került a parókia felújítására is. A régi ajtók és ablakok helyett újak kerültek beépítésre. Úgy a parókia, mint a gyülekezeti terem gázfűtésének vezetékei és fűtőberendezései megépültek, azok a vezetékes gáz tervezett községbeli kiépítéséig gáztartályból üzemeltetik.

Sajnos, gyülekezetünk választott lelkésze, Köpeczi Bócz Tibor nagytiszteletű urunk 1996 novemberében elhunyt. Nagy részvétnyilvánítás mellett az alsógödi temetőben helyeztük végső nyugalomra.

A verőcei református templom története című helytörténeti összeállításban szereplő papok, prédikátorok, egyházi tisztségviselők és egyháztagok, a templomépítés időszakában:

 

Lelkipásztorok, prédikátorok:

Tótfalui Péter    (1631)

Szenczi András  (1650)

Szilvási Gábor   (1784-1796)

 

Kántor: Ungvári János (1784)

 

Egyházi tisztviselők, egyháztagok:

Gelányi család

Horváth András

Kiss András

Kiss János

Kovács Mihály

Kovács Péter

Kristóf István

Kristóf Márton

Molnár Sámuel

Pécsi András

Pécsi István

Szobonya Mihály

Tokodi András

Tokodi József

Tokodi Mihály

Tóth András

Verebes András

 

Verőcei Református lelkészek

Tótfalui Péter            (1631)

Szenczi András          (1650)

Szilvási Gábor           (1784-1796)

Kulifay Pál               (1796-1799)

Molnár Ferenc           (1799-1809)

Bökényi Gábor          (1809-1814)

Tóth Pál                   (1814-1820)

Szalay József            (1820-1849)

Csuthy Zsigmond       (1849-1851)

Petróczi Lajos sk.       (1851-1853)

Nagy Mihály              (1853-1884)

Oroszi Jenő hb.          (1884)

Hollósy Károly hb.      (1884-1885)

Oroszy Jenő              (1885-1916)

Horváth Zoltán hl.      (1916-1918)

dr. Makai Sándor        (1916-1948)

Nagy Lajos                (1948-1979)

Németh Győző           (1979-1989)

Karla Tamás              (1989-1992)

Köpeczi Bócz Tibor      (1992-1996)

Márkus Gábor             (1996-