Nyomtat Elküld Olvasási nézet

„Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” Zsid 11,3

Együtt az úton

"Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákobbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. Hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért attól az egytől, méghozzá egy szinte már elhalttól származtak olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a tenger partján a föveny amely megszámlálhatatlan." Zsid 11,8-12

Hamar eltelt a hittantábor mind az öt napja, ahogy igyekeztünk elmélyülni Ábrahám kalandos életének lelki tanulságaiban Márkus Gábor lelkipásztorunk vezetésével. A Biblia történetei elénk tárták: hogyan hívta el őt Isten a szolgálatra; miért vált külön útja unokaöccsétől; hogy-hogy nevetett mikor Isten fiúgyermeket ígért neki és sok leszármazottat; volt-e aki megmenekülhetett Sodoma pusztulásakor; ill. hogy hogyan gondoskodott az Úr áldozatról, mikor próbára tette a hitét? Isten volt, aki igaznak nyilvánította, aki törvényszegéseit megbocsátotta, s bűneit elfedezte. Útravalóul elvihettük, hogy a mi mennyei Atyánk hit által, Krisztusért mindannyiunknak ezt az ajándékot ígéri. Kegyelem, hogy elfogadhatjuk.

Ábrahám hosszú vándorútjára utaltak Verőce környéki túráink is, amelyeket napközben a Lósi Majorba, Hegyes-tetőre, Vácra vagy Királyrétre tehettünk. Amíg a nagyobbak a hegyi szakaszokat is teljesítették, az apróbb gyermekekkel a gyülekezet területén külön foglalkoztunk. A parókia udvarán vízzel locsolt fóliacsúszdát senki sem szerette volna kihagyni, így a nagy hőséget is könnyebb volt elviselni. Ezen felül pedig közös énekléseket, szép időt, vidám gyermekzsivajt és tartalmas beszélgetéseket is kaphattunk. Istennek legyen hála a gyermekek közötti missziós munkáért és hogy a táborhoz minden szükséges rendelkezésünkre állhatott.

Badovszky Györgyi

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 55, összesen: 355106

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...