Nyomtat Elküld Olvasási nézet

„Közülünk senki sem él önmagának… mert ha élünk, az Úrnak élünk..” Róm 14,7-8

Verőce legtágasabb, és legnagyobb befogadó képességű épülete az iskolai sportcsarnok, 2017. június 24-én, szombaton, a Géza Fejedelem Református Általános Iskola Óvoda és Bölcsőde évzáró ünnepsége alkalmából, kicsinek bizonyult.

A zsúfolásig megtelt csarnokban az Intézmény növendékei, tanulói, dolgozói, pedagógusi kara, a község vezetői, valamint a szülők, nagyszülők, keresztszülők, rokonok és érdeklődők, nagy izgalommal várták az Intézmény igazgatójának és zászlójának, valamint a nyolcadikos ballagó diákok bevonulását.

A himnusz közös eléneklése után az Intézmény fenntartója a Verőcei Református Egyházközség nevében, Márkus Gábor református lelkész, az Igazgatótanács elnöke tartott áhítatott. Az évzáró Istentisztelet igéjét Pál apostol Rómabeliekhez írott levele 14. rész 7-8 verseiből idézte: „Mert közülünk senki sem él önmagának"... mert ha élünk, az Úrnak élük.."

Nagytiszteletű úr elmondta, hogy ez az Ige nem csak arra az emberre vonatkozik, aki templomba jár és hisz az Istenben, hanem arra is, aki nem jár templomba, és Istennel lazább a kapcsolata.

Miért igaz Pál apostolnak az a gondolata, hogy közülünk senki sem él önmagának? Tette fel a kérdést.

Mert már a kicsiny gyermek is azért jár ebbe az Intézménybe, hogy megtanulja a közösségben való viselkedést. Befogadja mindazt az ismeretet, amit egy intézmény képes neki átadni. Hogy szeretettel és alázattal megtanuljon beilleszkedni, boldogulni, érvényesülni.

„Miért? Mert ha minél nagyobb az ismerete, minél több tudása van, annál jobban képes a közösségben élni, a közösség javát szolgálni."

„Közülünk senki sem él önmagának. Bizony kedves szülők, nagyszülők, keresztszülők, mi sem élünk önmagunknak." Mint mondta, van egy szép régi gondolat, mely szerint Isten azért ajándékozza, „kölcsön adja" a szülőknek, családnak gyermeküket, hogy mire felnevelik, Isten dicsőségére jó tudással, sok-sok ismerettel, készségekkel, társadalomba beilleszkedni, érvényesülni tudó képességgel tudjon boldogulni abban az országban ahol éppen mi élünk.

„Ezért a szülő sem él önmagának. Mert az a szülő, aki önző módon csak magának kíván élni, azt az Isten áldása el fogja kerülni"

Kedves tanárok, pedagógusok. Fordult az Intézmény pedagógusai felé. „A tanárok sem élhetnek önmaguknak, hanem egyedül a gyerekeknek. Ennek szigorú erkölcsi etikai szabályai vannak, amit nem csak az állam, hanem a keresztyénség is, már nagyon régen letett. Az, hogy tudjunk gyermekeink javára élni." Nagytiszteletű úr megállapította, hogy ebben a tanévben ezek a törekvések az Intézmény életében megvalósultak.

„És amikor az ember a szíve mélyére tekint, hogy hol kell még fejlődnöm, és az Isten Szentlelkét segítségül hívja, egyenként mindenki meg fogja kapni a válaszát."

Befejezésül, a maga és a presbitérium nevében, minden kedves ballagó diáknak minden gyereknek jó nyarat, további sok örömöt, jó előmenetelt, és sok áldást kívánt. A szülőknek pedig még több szeretetet, hogy még jobban tudják szeretni azokat, „akiket Isten ránk bízott."

Leírhatatlan lelki élmény volt, amikor az évzáró Istentiszteleti alkalom végén, a sportcsarnok népes gyülekezete felállva, közösen elmondta az Úri imádságot.

Az énekkar előadása, a hetedikes és nyolcadikos ballagó diákok részéről elhangzott búcsúbeszédek és egy szavalat után Szanyó István igazgató úr évértékelője következett.

Igazgató úr köszöntötte az évzáró ünnepség valamennyi résztvevőjét, köztük Ladányi Károly igazgatósági tagot, iskolaügyi gondnokot, Grauszmann György polgármestert, Fejérdy Áron atyát. Igazgató úr évértékelő beszédében a ballagó nyolcadikosoktól is elbúcsúzott. „Hiszem azt, hogy az az értékrend, amit iskolánk képvisel, egy olyan magocska, ami elültetődött bennetek. Ez a hit, a szeretet, a tudás, az igazságosság, a minőség. Ezek olyan értékek, melyekért érdemes küzdeni, dolgozni. Bízunk abban, hogy ez a kis magocska előbb utóbb szárba szökik, és életetekben majd sok gyümölcsöt fog teremni" mondta többek között.

A tudás és minőség jelenlétének, ékes bizonyítéka volt az a rengeteg jutalom, oklevél, és díj, amit a kimagasló tanulmányi eredményeik elismeréseképpen, a tanévzáró ünnepségen a diákok átvehettek.  /szk/

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 117, összesen: 361543

  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...
  • 2024. április 27., szombat

    Ígéretes akadémiai karriert cserélt a kákicsi lelkészi szolgálatra, majd élete nagy részét az Ormánság néprajzi kincseinek megőrzésére és társadalmi p...
  • 2024. április 25., csütörtök

    Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András...