Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Református intézményünk

 

„Emberé a munka, Istené az áldás" (127. zsoltár)

Iskolánk, óvodánk, bölcsődénk egy közös egységben, magas színvonalon gondoskodik a gyermekekről.

A 2004 óta református fenntartásban működő intézmény eredményeire, azt gondolom, joggal lehetünk büszkék. A keresztyén, szeretetteljes hangulat, a jól értelmezett gyermekközpontúság, a valódi odafigyelés különböztet meg minket másoktól.

Nagy előnye intézményünknek, hogy a tagintézmények pedagógusai egyre jobban törekszenek egymás munkájának megismerésére. Ebből következően a gyermekek óvodai-iskolai átmenete mára már zökkenőmentesnek mondható. Az osztályok kialakításakor figyelünk a kialakult baráti viszonyok lehetőség szerinti megtartására, az egyenlő képességű csoportok kialakítására, a nemek megfelelő arányára. Munkánk minőségének elismeréseként értékeljük, hogy a környező településekről is szívesen hozzák hozzánk a gyermekeket.

Eredményesen, jól dolgozni persze csak megfelelő körülmények között lehet. Ennek érdekében igyekszünk intézményi feltételeinket folyamatosan fejleszteni. 2010 óta használhatjuk a megszépült és kibővült óvodát, valamint az új tornacsarnokot, 2014 szeptemberére pedig megszépült iskola várta a beiratkozókat. A 2014/2015 tanévben a nyelvi laborunkat újítottuk fel, médiatermet, könyvtárat fejlesztettünk. 2015 nyarán az udvar megújítása, megszépítése, valamint a diákok kényelmét és anyagi biztonságát is szolgáló zárható fém öltözőszekrények beszerzése történt meg. Intézményünk köztereit - gyermekeink anyagi és testi biztonságának megőrzése érdekében - kamerarendszer figyeli. Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni mindazon szülőknek, akik akár önkéntes munkával, akár tárgyi eszközök adományozásával, kedvezményes beszerzési lehetőségek biztosításával támogattak minket!

Óvodánk munkáját az egyházi elköteleződésen túl két fő terület jellemzi. Egyik a néphagyomány-éltetés, másik a környezetvédelem. Mindkét területen bátran mondhatom országos hírnévre tettünk szert. 2011-ben mi szerveztük a Néphagyomány Őrző Óvodák Országos Találkozóját több mint 250 vendég jelenlétében, a természetvédelmi munkaközösségünk pedig 2014 őszén szervezett országos találkozót. Óvodánk évek óta a Zöld Óvoda cím büszke tulajdonosa. Iskolánk is pályázik a Zöld Iskola kitüntető címre. Tagintézményeink elnyerték a Madárbarát Óvoda, Madárbarát Iskola címet.

Iskolánk erre a jó alapra építve szervezi munkáját. Pedagógiai Programunk részeként a szabadon felhasználható órakeretből alsó tagozatban az olvasás, írás és a matematika, míg felső tagozatban az idegen nyelv, valamint a természettudományos tantárgyak kaptak plusz óraszámokat. Iskolánk egyházi jellegét pedagógusaink krisztusi szeretetre való törekvésén túl egyházi ünnepeink megünneplése, a tananyagba integrált tanítások, példák adják. Tapasztalataink szerint ez a többlet hozzáállásban, jólneveltségben, tájékozottságban többszörösen megtérülő tudást ad diákjainknak.

Bátran kijelenthetem, hogy a nálunk dolgozó pedagógusok felkészültsége, emberséges hozzáállása messze átlagon felüli. Ennek eredményeképpen mind az Országos Kompetenciaméréseken, mind a továbbtanulási statisztikákban igen jók intézményünk mutatói. A Kompetenciamérések eredményei jóval a kistelepülési iskolák fölött, a városi iskolák felső szintjén találhatóak. A visszajelzések alapján volt diákjaink tartják a nálunk mutatott átlagaikat, eredményesek, szívesen látott tanulói a középiskoláknak.

Bár tudnék, de nem szeretnék statisztikákat, versenyeredményeket felsorolni. Diákjaink számos tanulmányi versenyen, sportversenyen szereznek országos, regionális dobogós helyeket.

Bátran kijelenthetem, hogy példaértékű az az összefogás és az az eredményesség, amely intézményünket jellemzi. Büszke vagyok arra, hogy a verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde igazgatója lehetek.

Továbbra is sok szeretettel hívogatjuk Önöket, gyermekeiket intézményünkbe!

2015. március

Szanyó István igazgató

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 76, összesen: 540561

  • 2025. október 23., csütörtök

    A jobbára halk szavú költő szinte kiált a bűn és a gyász felett; a halál árnyékában pedig hangot ad félelmének, megtört hitének is.
  • 2025. október 22., szerda

    Egy dunamelléki református lelkész fia, akit vélhetőleg egy szovjet katona lőtt fejbe 1956-ban. Ismerjék meg Okos Pál eddig fel nem dolgozott történet...
  • 2025. október 21., kedd

    Hálaadó istentiszteleten ünnepelték a váchartyáni reformátusok templomuk 240 éves fennállását.
  • 2025. október 19., vasárnap

    Megjelent Visky András friss regénye, az Illegalisták. Újabb lehetőség, hogy gyógyuljon a közösségi emlékezetünk. Légszomjregény. Visky Andrással besz...
  • 2025. október 17., péntek

    A szegénység elleni küzdelem világnapján, október 17-én indítja el hatodszor a Magyar Református Szeretetszolgálat a Karácsonyi álom programot.
  • 2025. október 16., csütörtök

    Templom, istálló, iskola – hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Erre kerestük a választ Dunavecsén, ahol lóasszisztált fejlesztés indult idén szeptemberben ...
  • 2025. október 16., csütörtök

    Egy képzés, ahol a támogató közösség megtapasztalása legalább annyira fontos, mint a tanultak – mondták gyülekezetplántáló lelkipásztorok a City to Ci...
  • 2025. október 15., szerda

    November 10-ig várja a jelentkezéseket a Dunamelléki Református Egyházkerület Beruházási Főigazgatósága.
  • 2025. október 15., szerda

    A Református Pedagógiai Intézet október 11-én, szombaton tartotta Országos Katechetikai Konferenciáját a Ráday Házban.
  • 2025. október 14., kedd

    Református egyetemi misszió indult Pécsen október 1-jén. Az alapokat már a tavalyi évben letették, de teljes állásban most áll szolgálatba Szabó Leven...