Nyomtat Elküld Olvasási nézet

"Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat." Zsolt 40,2

Jézus Krisztus eljövetelének ünnepére való készülés a Géza Fejedelem Református Általános Iskola Óvoda és Bölcsőde növendékei számára már 2019. november 28-án elkezdődött, amikor az iskola aulájában szorgos diákkezek adventi koszorúkat készítettek. Az adventi ünnepkör 2019. november 29-én a Református Tanintézetek Országos Zsoltáréneklő Versenyén folytatódott, ahonnan diákjaink négy aranyminősítést, köztük egy különdíjat és egy harmadik helyezettet, valamint három ezüst minősítést hoztak el. Advent első vasárnapján a délelőtti Istentisztelet után 16. 00 órakor óvodásaink közreműködésével a falu főterén volt megemlékezés, és az első adventi gyertya meggyújtása. Református intézményünkben, az iskola aulájában, 2019. december 02-án hétfőn reggel a becsöngetés előtt szintén sor került az első adventi gyertya meggyújtására.

A 2019. december 01-én megtartott Úrvacsorás ünnepi adventi Istentiszteleten – ahol gyülekezetünk énekkara is szolgált - Böttger Antal református lelkész, gyülekezetünk lelkipásztora a Zsolt 40, 2-3 alapján hirdette az igét. Az adventi időszak teljes neve - mondta többek között - „Adventus Domini, az Úr érkezése.” Majd így folytatta: Ez az az időszak, amikor erre várunk. Az Úr érkezésére! Készülünk és várjuk, hogy ő megjöjjön. Ebben a várakozásban és készülődésben egyáltalán nem mindegy hogy hogyan vagyunk, és hogyan van a lelkünk az életünkben…! Az Istentisztelet, benne az igehirdetés és az énekkar szolgálata teljes terjedelemben meghallgatható a képek alatti „Csatolt dokumentumok”-ban. Az alábbi fotók az adventi Istentiszteletről, koszorúk készítéséről, az országos zsoltáréneklő versenyről, a községi ünnepi gyertyagyújtásról készültek. /szk/

 

Csatolt dokumentumok:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 405, összesen: 484712

  • 2025. július 18., péntek

    Csillagpont tizenegyedszer – a reménység és a kapcsolatok szigete. Istenközpontú fesztivál a fiatalokért.
  • 2025. július 16., szerda

    „Szolgáljatok az Úrnak örömmel” – hangzik az idei dunamelléki kántorképző tanfolyam igei mottója. Ennek az örömnek lehettünk tanúi a Ráday Házban zajl...
  • 2025. július 15., kedd

    A sportban és a túrázásban is jelen lévő Istenről, a hétköznapokban megnyilvánuló hitről beszélgettünk dr. Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanács...
  • 2025. július 15., kedd

    Megkezdődött Közép-Európa legnagyobb keresztyén fesztiválja, a Csillagpont.
  • 2025. július 14., hétfő

    Az ignáci lelkigyakorlatnak bibliai gyökerei és egyetemes imaformái is vannak. Akik biztosak református identitásukban, képesek a más felekezetektől e...
  • 2025. július 13., vasárnap

    Sport, művészet, angol nyelv - református gyülekezeteink gyerektáborai biztos pontok a nyári szünet kihívásai között. Offline alternatívák, hosszútávú...
  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...