Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyülés és adventi vásár

A Nőszövetség sikeres karácsonyi vására

Gyülekezetünk második nőszövetségi találkozóján -december 7-én, szerdán- újabb tagok érkezésének örülhettünk.

Az előttünk álló feladatok közül az adventi vasárnapi istentiszteletek utáni karácsonyi vásár volt a legfőbb témánk. Nagy lelkesedés, vidám, kellemes hangulat jellemezte összejövetelünket.  A közös karácsonyvárás meghitt hangulatát Váradiné Vajas Katalin vezette áhitat készítette elő, amit csak fokozott a közös éneklés, és a fehér asztalnál közösen elfogyasztott finom tea és sütemények.

11-én, Vasárnap - istentisztelet után - már ajándékokat vittünk az adventi vásárra, ami a vártnál is jobban sikerült!

Gazdára talált szövetségünk tagjainak és pártoló tagjainak sok-sok felajánlása: számos befőtt, lekvár, sült tök, játék, könyv, karácsonyi díszek, sütemények, ruhák, házi készítésű tészták, ajándéktárgyak.  A bevétellel elégedettek vagyunk, hiszen első alkalommal több, mint 20 000 Ft-ot sikerült árulnunk. A bevételből szeretnénk majd az általunk meghirdetett művészeti pályázat díjazott gyermekeit jutalmazni.

Nőtársaim lelkesen készülnek a jövő vasárnapi vásárra is!

Nagy szeretettel várjuk tehát gyülekezetünk tagjait és minden kedves érdeklődőt advent utolsó vasárnapján is a gyülekezeti terembe!

 

Somodiné Jánosi Klára

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 34, összesen: 761300

  • 2026. október 08., csütörtök

    Nyilas Zoltán a párbeszéd fontosságát, a gyülekezeti szolgálatok erősítését, valamint a szakterületek képviselőinek és az esperesek-főgondnokok bevoná...
  • 2026. október 08., csütörtök

    Lovas András dunamelléki püspökjelölt missziói megújulásra hívná a gyülekezeteket, erősítené a bizalom és a szolidaritás struktúráit, a vezetésben ped...
  • 2026. október 08., csütörtök

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református püspökjelöltet, Lovas Andrást és Nyilas...
  • 2026. október 07., szerda

    A következő egyházvezetői ciklusra vonatkozó elképzeléseikről kérdeztük a két hivatalos dunamelléki református főgondnokjelöltet, Szalai Zsoltot és Sz...
  • 2026. október 07., szerda

    Szathmáry Gergely dunamelléki főgondnokjelölt elősegítené a békességet, támogatná a revitalizálásra váró vidéki gyülekezeteket, megerősítené reformátu...
  • 2026. október 07., szerda

    Szalai Zsolt dunamelléki főgondnokjelölt erősítené a gyülekezetek közötti szolidaritást, hatékonyabbá tenné a tudásmegosztást, újragondolná a misszió ...
  • 2026. október 07., szerda

    Videónk a Ráday-napok Ifjúsági napjáról.
  • 2026. október 06., kedd

    Már hivatalos főgondnokjelöltként beszélgetett a Ráday Gyülekezeti napon Szalai Zsolt, Szathmáry Gergely és Brandenburg Sándor, aki itt jelentette be:...
  • 2026. október 05., hétfő

    Már hivatalos dunamelléki püspökjelöltekként válaszolhattak a kérdésekre Lovas András és Nyilas Zoltán a Ráday Gyülekezeti napon, Kecskeméten.
  • 2026. október 04., vasárnap

    Ezernél is többen regisztráltak a Ráday-napok gyülekezeti napjára, melynek ezúttal Kecskemét adott otthont. Istentisztelet, püspök- és főgondnokjelölt...