Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Egy évesek múltunk...

GYORSFÉNYKÉP A KUNHEGYESI REFORMÁTUS NŐSZÖVETSÉGRŐL


A nagy múltú, iskolával, idősotthonnal, családi napközivel, pszichiátriai gondozóval,támogató szolgálattal rendelkező Kunhegyesi Református Egyházközségben egyre sürgetőbb igényként merült fel a gyülekezeti nőszövetség megalakítása. 2011 novemberében 25 asszonytestvérünk, miután megismerkedett a szövetségalapszabályával, szervezeti és működési szabályzatával, elhatározta, hogy a Kunhegyesi Református Nőszövetséget megalapítja.
A vezetőségválasztást és az évestagdíjak befizetésének időpontját 2012. év januárjában állapította meg. Megegyezéstörtént a tagság összejöveteleinek időpontját illetően is: minden hónap első szerdája17 órai kezdettel. A már korábban elkezdett csigatészta-készítés továbbra is folyikminden hét csütörtökjén. Célunk a nőtestvérek hitbéli elkötelezettségének erősítése,szeretetszolgálati és missziói tevékenységek végzése, igazi közösséghez tartozásélményének megtapasztalása.
A tagság közösen megfogalmazta az év hátralévő idejének feladatait, s nagylelkesedéssel látott hozzá azok megvalósításához: betegeket látogattunk, ruhagyűjtéstszerveztünk, azokat eljuttattuk a rászoruló családokhoz. Felajánlott házi befőttekből,süteményekből, ajándéktárgyakból karácsonyi vásárt rendeztünk, a bevételből agyermekek részére meghirdetett karácsonyi kézműves pályázat jutalmazását ésmagányos, idős embertársaink megajándékozását fedeztük.
2012. január 4-én megtartottuk a vezetőség- és küldöttválasztást. Vezérigénk a következő lett: „Egymásnak terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztustörvényét" (Galata 6,2). Meghatároztuk ez évi feladatainkat, programjainkat. Fontosnak tartjuk azegymással való beszélgetéseket, egymás hitében való megerősödésünket, reformátusösszetartozásunk tudatának mélyítését. Természetesen minden találkozónk elsőrészét áhítattal, közös énekléssel, beszélgetéssel töltjük. Márciusban egy nevestermészetgyógyász tartott előadást a szép számú hallgatóság előtt. Szövetségünk férfipártoló tagjai minden, a rendezvényre érkező hölgyet - 56 főt - a nőnap alkalmábólvirággal köszöntöttek. Virágvasárnapon süteményvásárt rendeztünk nagy sikerrel. Áprilisi találkozásunk a húsvétra készülés jegyében telt. További terveink között szerepelt májusban a konfirmandusok megajándékozása egy-egy hímzett zsebkendővel, illetve közösségépítés kemencézéssel, imanapoktartása, nyáron Kenderesre és Sárospatakra szervezünk kirándulást, felvesszük akapcsolatot a makkoshotykai nőszövetséggel, Csendes napot tartunk Berekfürdőn, süteményversenyt rendezünk a nőtestvérek között, elsősegély oktatáson veszünkrészt. Szövetségünk létszáma folyamatosan bővül, jelenleg 48 tagja van, közülük 15 főpártoló tag. Átlag életkorunk 50,9 év.
Isten dicsőségére kívánunk munkálódni úgy, hogy mi magunk is épüljünk aszeretetteljes, hívő közösség által. „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem." (Zsoltárok 51, 12)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 4, összesen: 476442

  • 2019. december 07., szombat

    Egyetlen szóban egy egész élet.
  • 2019. december 05., csütörtök

    Az Északi-sarktól a hegycsúcsokig, a találkozásoktól a befele figyelésig, az ünnepektől a mindennapokig, Karácsony apótól Jézusig – könyvajánlónk az a...
  • 2019. december 04., szerda

    Gyülekezeti terem úgy válhat Isten eszközévé, ha életünket okos istentiszteletként éljük. Mit jelent ez, és hogyan mutathat példát erre az egyik Fejér...
  • 2019. december 03., kedd

    Az egyetemi közösség nem család, nem gyülekezeti csoport, hanem olyan zarándokút, ahol mindössze pár évet vagyunk egymás mellett. Ez csak kísérés, de ...
  • 2019. december 03., kedd

    – a környezeti cselekvésben sem
  • 2019. december 02., hétfő

    Az igehirdetés akkor jó, ha hat. De hogyan lehet az emberi szó Isten üzenetévé? És miként kerülheti el az igehirdető, hogy manipulálja hallgatóságát? ...
  • 2019. december 01., vasárnap

    „Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás."
  • 2019. december 01., vasárnap

    A fővárosból és környékéről is érkeztek lelkészek, esperesek és gyülekezeti tagok, hogy november utolsó szombatján együtt imádkozzanak Budapest lelki ...
  • 2019. december 01., vasárnap

    Adventi emlékkönyv – advent első vasárnapja
  • 2019. november 28., csütörtök

    Úgy tűnik, nem várakozni nem tudunk, épp ellenkezőleg: amit nagyon is igénylünk, az az izgalommal teli várakozás.