Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Országos Adventi szavaló- és dicséreténeklő verseny

Hetedik alkalommal kerül megrendezésre iskolánk szervezésében a már hagyományosnak mondható országos versengés a fiataljaink között. Jóval több, mint 150 fő jelezte a részvételét a nemes versengésben.

A nevezettek regisztrációját követően valamennyien átvonultunk a református templomba, ahol Váradiné Vajas Katalin beosztott lelkész tartott áhítatot.

Ezt követően Baranyai Pálné -iskolánk igazgatója- köszöntötte a hetedszerre megrendezésre kerülő verseny résztvevőit, a kísérőket, pedagógustársakat, szülőket, érdeklődőket. Tizenkilenc településből érkeztek versenyzők, akik közül a szavalókat négy, az énekeseket két csoportba osztották be. (A nagykőrösi csapat -aki előzetesen jelezte részvételét- a H1N1-es vírusveszélyre tekintettel nem tudott eljönni.)

A 18 főből álló zsüri (csoportonként 3-3 fő) 40 tanulót és felkészítő tanáraikat részesítette könyvjutalomban az eredményhirdetés során, amelyet- miként a megnyitót is- a református templomban tartottak. Az eredményhirdetésen részt vett Varga Mihály, országgyűlési képviselő is.

A nagy sikerű versenyt követően "viszont látásra, jövőre" köszönéssel váltak el a résztvevők egymástól.

Köszönet a református iskolánknak a fotók használatának engedélyezéséért!

(091127-Sné J Klára, szala, Foto: http://refi.gportal.hu/)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 252, összesen: 727183

  • 2026. május 17., vasárnap

    Potenciális püspökjelöltek vitatták meg az egyházkormányzói felelősséggel kapcsolatos kérdéseket és osztották meg elképzeléseiket az előttünk álló hat...
  • 2026. május 14., csütörtök

    A pénz egyházunkra nézve a három legnagyobb kísértés egyike – hangzott el a PÉNZ és EGYHÁZ című tanulmánykötet bemutatóján.
  • 2026. május 13., szerda

    Mennybemenetele után is komoly munkát végez és végeztet az Úr Jézus. Marco de Leeuw van Weenen gondolatai a 110. zsoltár és a mennybemenetel összefügg...
  • 2026. május 13., szerda

    Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága recepsiós-portás munkakörbe keres új munkatársat a budapesti Ráday Házba.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2026. május 13., szerda

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési Főigazgatósága pályázatot hirdet a 2026 nyarán nyíló Felüdülés Háza – Balatonboglár helyszínen kon...
  • 2026. május 12., kedd

    Beiktatták szolgálatába Hajnal Andrást, a Budapest-Óbudai Református Egyházközség tavaly megválasztott lelkipásztorát május 10-én vasárnap.
  • 2026. május 11., hétfő

    Negyedszer teremtett lehetőséget a hittanoktatók lelki közösségének megélésére és szakmai fejlődésére a Dunamelléki Katechetikai Támogató Szolgálat a ...
  • 2026. május 11., hétfő

    A társadalmi és egyházi változások között végzett szolgálat állt a fókuszában a Dunamelléki Református Egyházkerület idei presbiteri és főgondnoki kon...
  • 2026. május 07., csütörtök

    Szex, vágy, határok – mit mond erről a Biblia? címmel szervezett pódiumbeszélgetést a Károli Egyetemi Lelkészség.