Köszönjük!

Gondolatok szeptemberhez közeledve

Évtizedek óta augusztus vége a munka kezdetét jelenti számomra. Akkor most miért ülök itthon a teraszon, s gyönyörködöm a kerti fák, bokrok sokárnyalatú zöldjében?

Mert ezt a tanévet már nem kezdem el...

Nyugdíjba vonulásommal eddigi életem talán legnagyobb fordulópontjához érkeztem. Persze korábban is jöttek fordulópontok az életemben, de azok nem fordították fel fenekestül addigi mindennapjaimat.

Fordulópont volt, amikor érettségi után felvettek a tanárképző főiskolára, s Derecskéről egy távoli városba kerültem. Aztán férjhez mentem, Hosszúpályiban kezdtünk dolgozni, majd jöttek a gyerekek. 14 évet töltöttünk itt, amikor a kunhegyesi nagyközségi tanácstól küldöttség érkezett: hívják a férjemet oda dolgozni.
Újabb fordulóponthoz értem: Kunhegyes, Dózsa iskola. Szerettem ott dolgozni, sokat versenyeztettem, műsorokat rendeztem, imádtam az osztályaimat. S 17 év után, amikor úgy döntöttem, nem vállalok több osztályt, hisz lankadt a korábbi lelkesedésem, s mindössze négy évre voltam az akkori nyugdíjkorhatártól, a Jóisten újabb lehetőséget kínált számomra: az egy éve alakult református iskola igazgatói székét. Először nagyon megijedtem, tiltakoztam, kifogásokat kerestem. Kaptam egy napot a gondolkodásra, s akkor elkezdtem gyűjteni az „igeneket", az okokat, amelyek miatt igenis el kell vállalnom a feladatot. Nem sok embernek adatik meg, hogy betöltve az ötvenet, hozzálásson létrehozni egy iskolát, olyan iskolát, ami az ő elvei szerint működik, ahol a gyerekeket ellátják a szükséges tudásanyaggal, ugyanakkor figyelnek rájuk, óvják őket, a szépre, Jézus Krisztus s egymás szeretetére nevelik.

Hét évet töltöttem az intézmény élén. Ez alatt a 82 fős tanulólétszám 217-re duzzadt, az 5 főállású, teljes munkaidős pedagógus helyett 16 főállású pedagógus dolgozik, az 5 kisméretű tanterem helyett 9 szép, nagy tanterem új bútorokkal, természettudományi és informatikai szaktanterem, könyvtár, fejlesztőszoba, csoportszobák, tornaterem, szabványméretű műfüves sportpálya, díszudvar. Fejlődött az eszközkészletünk is, jelenleg 6 db interaktív tábla, 3 db projektor, 30 db új vagy felújított számítógép, színes, többfunkciós fénymásoló, 9 db tv készülék, minden pedagógusnak laptop, CD, DVD-lejátszók stb. állnak rendelkezésre.

Nem volt könnyű ez az időszak, de nagyon szerettem a munkám. Örömmel indultam nap mint nap az iskolába, hisz tudtam, ma megint izgalmas, érdekes események várnak rám. Ami nem azt jelenti, hogy problémáktól mentes lesz a nap, de izgalmas kihívás lehet egy probléma leküzdése, sikeres megoldása is.

Természetesen egyedül semmit nem értem volna el! Mellettem álltak kiváló kollégáim, a nagyszerű pedagógusok, a kiemelkedően precíz gazdasági dolgozók, a gyerekekre is figyelő technikai munkatársak. Ott voltak a gyerekek, akiket név szerint ismerek, s akiktől én csak tiszteletet, szeretetet kaptam. S mögöttem álltak a szülők, akik, ha kellett bíráltak, de sokkal gyakrabban szeretetükről, támogatásukról biztosítottak.

S mögöttem álltak az iskolafenntartó presbitérium tagjai, s különösképpen Nagy Kálmán tiszteletes úr, akinél jobb fenntartót keresve sem találhattam volna. Valahogy egy rugóra járt az agyunk, vagy ő, vagy én találtam ki a megvalósítandó újításokat, s a másikunk mindig lelkesen mellé állt az elképzelésnek, azonnal kerestük a forrást hozzá: pályázat, hitel, önerő, mikor miből sikerült megvalósítani.

Jogosan merül fel a kérdés: ha ilyen nagyon jó volt nekem, miért kértem mégis a nyugdíjazásomat? Azt mondják, a hetedik év nemcsak a házasságban, de a munkahelyen is vízválasztó. Nos, nem ezért, nem merült fel semmi probléma, csupán a kor! 38 év munkaviszony után kissé megfáradtam, lelassultam, s a közoktatásban várható változások fiatalabb, az újra fogékonyabb, tettrekész, menedzser típusú vezetést igényelnek.

Tudom, nem fogok unatkozni az előttem álló években. Különleges adományként férjemmel egyidőben mehettünk nyugdíjba, s együtt tervezgethetjük a jövőt. Természetesen, továbbra is figyelemmel kísérem az iskolában folyó munkát, a gyerekek fejlődését, mint a gyülekezet egy- de az iskolához száz szállal kötődő- tagja.

Kívánok a helyemre lépőknek Istentől megáldott, sikeres éveket, a tantestület tagjainak békességet, bölcsességet, sok erőt a folyamatos megújuláshoz, a tanulóknak, szülőknek olyan iskolát, ahol jól érzik magukat, ahol képességeiknek megfelelően fejlődhetnek, ahol törődnek velük. A fenntartónak kívánom, hogy maradjon meg a jövőben is a fenntartói státusza, s büszke lehessen intézményére. Áldást, békességet kívánok a Kunhegyesi Református Iskola nagy családjának!

Baranya Pálné
nyugdíjas igazgató

(Foto: Lódi Lili)