Istentisztelet 2019.január 01-én

"A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." 1János 2,17

Újév első Istentiszteletére hívott  templomunk harangja 2019. január 01-én. Az Úrvacsorás Istentiszteleten gyülekezetünk lelkipásztora az 1János 2,12-17 alapján hirdette az igét. Az igének az a gondolata - mondta többek között - hogy a világ elmúlik, ezekben a napokban a legaktuálisabb, hiszen tegnap még 2018-at, ma pedig már 2019-et írunk. Ez a változás is szigorúan jelzi az idő múlását. Az ember számára azonban az hogy az én múló világomban találkozhatok az el nem múló élettel, az hitben hatalmas segítség és ajándék. Hangsúlyozta. Ezen keresztül az egész életem, minden dolgom, cselekedetem, családom, gyermekem, munkám, szolgálatom egy teljesen más környezeti tényezőt kap. Mert hit által a szívemben lelkemben ott van az Isten el nem múló világának minden értéke és fantasztikuma.

Márkus Gábor református lelkész, gyülekezetünk lelkipásztora az Istentiszteleten a 2018-as esztendő főbb eseményeiről és számairól tájékoztatta a gyülekezetet:

-megkereszteltünk 6 gyermeket, 4 leányt, és 2 fiút

-konfirmált 6 fiatal, 3 fiú, és 3 leány

-templomunkban 4 házaspárnak volt házasságkötése (egy tisztán református)

-eltemettünk 2 férfi, és 2 asszony testvérünket

-december hónapban befejeztük az építkezésünket, amit hálaadó Istentiszteleten        köszöntünk meg

-az idei gyermektábort szép létszámmal tartottuk meg

-a parókia felújítására december 31-ig 14 millió forint gyűlt össze

-az iskolai bankszámlán, minden kötelezettségünknek is eleget téve december 31-én  122 millió forintot meghaladó összegünk van, amiből az iskolát látjuk el.

Istennek adunk hálát, hgy a presbitériummal elkezdhetjük tervezni ezt az esztendőt is, emelte ki lelkipásztorunk.

pic_2019-januar-01.jpg

Vissza az oldalra

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 243, összesen: 394208

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája