Szentháromság vasárnapja keresztelővel 2018. 05. 07.

"...Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön, elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak, és a Szentléleknek nevében..." Máté 28, 18-19

2018. május 27-én, Szentháromság vasárnapján megtartott Istentiszteleten, Márkus Gábor gyülekezetünk lelkipásztora, a Zsid 11, 8-19 alapján hírdette az igét. Az Igehírdetés előtt keresztelőre került sor. Nagytiszteletű úr a keresztelés alkalmával többek között arról beszélt, hogy egy kisgyermek felnőtté válása során, de később felnőtt korban is, a sok öröm és siker mellett bizony gondok, nehézségek, és nyomorúságok is bekövetkezhetnek. Akkor mi lesz velünk? Tette fel a kérdést. A feltett kérdésre a keresztelésen felidézett igével válaszolt. Jézus Krisztus megigérte: "..Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.." (Máté 28,20) Az Isten nem azt igéri hogy nem lesz velünk baj, téved ha valaki azt hiszi. Sok baj éri még az igaz embert is - idézte a Bibliából - de mindegyikből kimenti az Isten. Ha van hitünk, mi magunk is meg tudjuk élni, hogy kimenekülünk a bajból. Mondta. Azt kívánta a szülőknek, keresztszülőknek, hozzátartozóknak, hogy így tudjanak helytállni a kisgyermek nevelésében, és gyermekük Krisztushoz vezetésében.

A keresztelőről és a Szentháromság vasárnapja igehírdetésről az alábbi fotók mellett hangfelvétel is készült, amely az "Igehírdetések MP3" rovatban  meghallgatható. /szk/

 

pic_imgp7214.jpg pic_imgp7213.jpg pic_imgp7212.jpg
pic_imgp7211.jpg pic_imgp7210.jpg pic_imgp7209.jpg
pic_imgp7208.jpg pic_imgp7206.jpg pic_imgp7204.jpg
pic_imgp7202.jpg pic_imgp7201.jpg pic_imgp7200.jpg
pic_imgp7199.jpg pic_imgp7197.jpg pic_imgp7196.jpg
pic_imgp7195.jpg pic_imgp7194.jpg

Vissza az oldalra

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 430, összesen: 490171

  • 2025. július 30., szerda

    Hogyan lehet egyszerre próbára tenni a fizikumot és a lelket is? Miként segít a program a felelősségvállalás erősítésében és hogyan tud hatással lenni...
  • 2025. július 29., kedd

    A Művészetek Völgyében a Református Udvarban idén a generációk kapcsolódása volt a téma, erről beszélgettünk Balla Gergellyel, a Platon Karataev éneke...
  • 2025. július 28., hétfő

    Egy félév a feleségszerepért, amikor elsősorban a hozzáállásunk formálódik. Misszió? Inkább életnek mondanám.
  • 2025. július 27., vasárnap

    Fogadkozás, kemény munka, kitartó igyekezet – nem mindig oda vezet, ahová az ember elindul, bármilyen nemes is a célja.
  • 2025. július 25., péntek

    Isten el akarja érni azt a fiút is, aki a fesztivál forgatagában egyik este egy talán soha meg nem kapott szülői áldásért lépett oda a református önké...
  • 2025. július 25., péntek

    Az adománygyűjtéshez tárgyi és pénzügyi felajánlással is csatlakozhatnak az adakozni vágyók.
  • 2025. július 23., szerda

    A LéleKzet Református Udvar programkínálata idén a generációk kapcsolódását helyezte fókuszba, videónkban erről kérdeztük a Művészetek Völgyében feszt...
  • 2025. július 22., kedd

    avagy valóban ez akasztja meg a globalizáció fogaskerekét?
  • 2025. július 21., hétfő

    Szemeit abszolút hallása pótolja az orgonálás során, a nagykőrösi kántor szakon tanáraival együtt kellett rátalálnia a fejlődéséhez vezető útra. Erős ...
  • 2025. július 20., vasárnap

    A jövő szempontjából döntő kérdés, tudunk-e egyszerre hitre nevelni és közösséget építeni – vallják a Pesterzsébet Központi Református Egyházközségben...