Tudomány napja az iskolában 2019. április 04-én

"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." János 1,1-3

2019. április 04-én a Géza Fejedelem Református Általános Iskolába beköltözött a tudomány. Persze a tudomány és a tudás eddig is ott volt, hiszen az iskola, számos feladata mellett a természettudományos alapismeretek megszerzésének is a színtere. Ez a nap azonban más volt mint a többi. Ezen a napon az iskolai tantermek, a tornaterem és a tornacsarnok, az aula, az udvar, a focipálya, kísérleti laboratóriummá, innovatív műhellyé, tudományos játszóházzá alakult. A gyerekek tudományos kísérletek és bemutatók részeseivé váltak. Kitárult előttük a természet világa, játékos keretek között benyomásokat és ismereteket szerezhettek a tudományágak sokszínűségéről, Isten teremtett világának nagyszerűségéről.

Az iskolai aulában felállított Csillagszekér Planetáriumban csillagközi utazásban vehettek részt. Kezükben foghattak Holdról származó kőzeteket, és különböző anyagú meteorit darabokat. A futballpályán megismerkedhettek az egymással kommunikáló intelligens drónokkal.

Kísérleteket folytathattak természetes festőanyagokkal, a tornateremben megrendezett fizikai show bemutatón sok más érdekes kísérlet mellett például megtudhatták, hogy egy lufi kidurranásakor keletkezett hang pontosan úgy működik, mint a szuperszonikus repülőgépek hangrobbanása.

Gyümölcsnektáros papírdobozokból távirányítású autókat készíthettek, működés közben megcsodálhatták a 3D-s nyomtatót, ismerkedtek a légi irányítással, antropológiával, az állatok viselkedésének tudományával, és a felelős állattartással. Megvizsgálhatták a vizet, a talajban megbúvó élőlényeket, és fogalmat szerezhettek a biomimikri tudományáról, vagyis a természetből ellesett „megoldások" innovatív emberi alkalmazásáról.

A tornacsarnokban kipróbálhattak tudományos játékokat (ebbe a programba az óvodások is becsatlakoztak) belebújhattak az iskolaudvaron felállított Camera Obscura-ba, óriási nagyító lencse segítségével érzékelhették a Nap energiáját, csillagászati távcsövön keresztül megfigyelhették a napkitöréseket. Felsorolni is nehéz hogy ezen a napon még mi minden technikai és tudományos „csodával" ismerkedhettek meg az iskola tanulói.

Elismerés illeti a Tudomány Napja szervezőit, a bemutatókat tartó szervezeteket és tudományos munkatársait, a Művelődési Ház vezetőit és dolgozóit, az iskola pedagógusait és dolgozóit, a segítőket, akik ezt a nagyszerű napot megrendezték és lebonyolították. /szk/

pic_imgp1431.jpg pic_imgp1430.jpg pic_imgp1428.jpg
pic_imgp1426.jpg pic_imgp1423.jpg pic_imgp1421.jpg
pic_imgp1419.jpg pic_imgp1414.jpg pic_imgp1407.jpg
pic_imgp1397.jpg pic_imgp1395.jpg pic_imgp1391.jpg
pic_imgp1389.jpg pic_imgp1386.jpg pic_imgp1384.jpg
pic_imgp1375.jpg pic_imgp1371.jpg pic_imgp1368.jpg
pic_imgp1367.jpg pic_imgp1364.jpg pic_imgp1361.jpg
pic_imgp1360.jpg pic_imgp1358.jpg pic_imgp1353.jpg
pic_imgp1342.jpg pic_imgp1333.jpg pic_imgp1329.jpg
pic_imgp1326.jpg pic_imgp1322.jpg pic_imgp1319.jpg
pic_imgp1309.jpg pic_imgp1313.jpg pic_imgp1303.jpg
pic_imgp1302.jpg pic_imgp1296.jpg pic_imgp1294.jpg

Vissza az oldalra

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 33, összesen: 404895

  • 2024. október 01., kedd

    Az idei teremtés hete súlyos aszály, heves esőzés és árvíz után kezdődött meg. Mit üzennek ezek a jelenségek és mi ad okot mégis a reménykedésre? Gnan...
  • 2024. október 01., kedd

    Bereczky Örsnek a gyülekezettípusok és a növekedési mutatók összefüggéseiről szóló cikkére reflektált a Kerengők Podcast.
  • 2024. október 01., kedd

    Alkotott alkotók vizsgálják a művészet és hit összefüggéseit minden hónap utolsó hétfőjén a budapesti Szó-Térben.
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Videós beszámolónk az idei Ráday-napok Ifinapjáról és IfiTalijáról. A fiatalok kameránk előtt azt is megosztották, mennyire élő számukra az Ige.
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    A teremtett világ megőrzésében nagy szerepük van a helyi közösségeknek, kis lépésnek tűnő cselekedeteink is sokat számíthatnak környezetünk védelmében...
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    A Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdet, hogy idén tízzel több tehetséges fiatalt támogathasson.
  • 2024. szeptember 30., hétfő

    Kettős jubileumért adott hálát a Budapest-Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség, ahol a gyülekezet nyolcvanéves története összefonódott az Abloncz...
  • 2024. szeptember 28., szombat

    Találkozás, közösség, személyes bizonyságtételek, közös éneklés és szűnni nem akaró eső. Harmadszor találkoztak a Dunamelléki Református Egyházkerület...
  • 2024. szeptember 27., péntek

    Több száz fiatal ismerkedhetett meg a református egyetemi missziókkal, lelkészekkel és élhette meg a közösséget a sokszínűségben az idei Ráday Ifjúság...
  • 2024. szeptember 26., csütörtök

    Tanulmányi nappal vette kezdetét a dunamelléki reformátusok évenkénti kiemelt találkozója, a Ráday-napok.