Gyülekezeti Csendesnap 2019.augusztus 3-án

"Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá." 1Péter 2,5

Amikor befejeződik egy templomi építkezés vagy felújítás, a hívő közösségek számára természetes reakció a hálaadás, mert ezekért az ajándékokért mindenek előtt Istennek adunk hálát. Az építkezések és felújítások azonban nem csak az épületekről, és nem csak a máról szólnak. Sokkal inkább az evangéliumról, és a jövőről. „Az épület, legyen az bármilyen egyházi épület, az csak a külső kerete az evangéliumnak. Mert egy építkezés után nem befejeződik valami, hanem igazából akkor kezdődik el." Ezeket a gondolatokat Dr. Márkus Mihály a Dunántúli Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke osztotta meg velünk a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény verőcei munkaállomásának átadásakor megtartott hálaadó Istentiszteleten.
Istennek hála, hogy a kezdeteket mi is átélhettük. A templom teljes belső és külső felújítása, a gyülekezeti terem átalakításai és felújítása, a vendégfogadó helyiségek kialakítása, a templomi iskolai osztályterem létrehozása, a ravatalozó felújítása, az EGYMI épületegyüttes megépítése, a református oktatási intézményünkben lezajlott építkezések és felújítások, és most a parókia teljes felújításának megkezdése formálta és formálja, lelkileg építette és építi gyülekezeti közösségünket.
„Mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá" (1Péter 2,5) Ez az ige volt a 2019. augusztus 03-án megtartott Gyülekezeti Csendesnap jelmondata. Isten kegyelmi ajándéka, hogy ezen az alkalmon is épülhetett a lelki házunk. A Csendesnap, amin gyülekezetünk „apraja- nagyja" jelen volt, Istent dicsőítő énekek tanulásával és éneklésével kezdődött, majd gyülekezetünk lelkipásztora Ézsaiás próféta könyve 33,13 és Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 8,32 versei alapján hirdette az igét. A Csendesnap fő eseménye a közös munka volt. Családok, gyerekek, idős és fiatal egyháztagok, férfi és nőtestvérek serénykedtek a templom, gyülekezeti terem és a közösségi terek takarításán, szépítésén, ablakok tisztításán, segítkeztek a parókia kiürítésén. A takarításból még a temetői ravatalozónk sem maradhatott ki. A konyhában is folyt a munka, készült a finom ebéd. A munka befejezésére, és a szeretetvendégség kezdetére ezúttal a templom harangja volt a hívó szó. A szeretetvendégség keretében sor került a Tanoda zárására, és munkatársai jutalmazására. Az eseményen részt vett Naszádi Krisztina a Magyarországi Református Cigánymisszió munkatársa, HEKS projektkoordinátor is. A Csendesnap igazi közösségformáló alkalom volt, az "élő kövek" ünnepe. Gyülekezetünkben ezen az alkalmon is "elkezdődött valami." /szk/

pic_imgp2557.jpg pic_imgp2558.jpg pic_imgp2560.jpg
pic_imgp2561.jpg pic_imgp2562.jpg pic_imgp2563.jpg
pic_imgp2565.jpg pic_imgp2567.jpg pic_imgp2569.jpg
pic_imgp2571.jpg pic_imgp2573.jpg pic_imgp2574.jpg
pic_imgp2575.jpg pic_imgp2577.jpg pic_imgp2578.jpg
pic_imgp2579.jpg pic_imgp2587.jpg pic_imgp2591.jpg
pic_imgp2593.jpg pic_imgp2594.jpg pic_imgp2595.jpg
pic_imgp2597.jpg pic_imgp2599.jpg pic_imgp2600.jpg
pic_imgp2601.jpg pic_imgp2604.jpg pic_imgp2605.jpg
pic_imgp2617.jpg pic_imgp2619.jpg pic_imgp2620.jpg
pic_imgp2623.jpg pic_imgp2624.jpg pic_imgp2627.jpg
pic_imgp2628.jpg pic_imgp2629.jpg pic_imgp2632.jpg
pic_imgp2635.jpg pic_imgp2642.jpg pic_imgp2643.jpg
pic_imgp2648.jpg pic_imgp2649.jpg pic_imgp2652.jpg
pic_imgp2653.jpg pic_imgp2654.jpg pic_imgp2655.jpg
pic_imgp2657.jpg pic_imgp2658.jpg pic_imgp2660.jpg
pic_imgp2661.jpg pic_imgp2662.jpg pic_imgp2665.jpg
pic_imgp2667.jpg pic_imgp2669.jpg pic_imgp2670.jpg
pic_imgp2676.jpg pic_imgp2678.jpg pic_imgp2681.jpg
pic_imgp2684.jpg pic_imgp2685.jpg pic_imgp2691.jpg
pic_imgp2698.jpg pic_imgp2699.jpg pic_imgp2700.jpg
pic_imgp2705.jpg pic_imgp2708.jpg pic_imgp2711.jpg
pic_imgp2712.jpg pic_imgp2714.jpg pic_imgp2716.jpg
pic_imgp2719.jpg pic_imgp2723.jpg pic_imgp2724.jpg
pic_imgp2725.jpg

Vissza az oldalra

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 158, összesen: 394123

  • 2024. augusztus 22., csütörtök

    Vajon megújulnak-e az iskolák kötelező és ajánlott olvasmánylistái? Személyes kedvencünk a kétkötetes ifjúsági regény, a Gömb. Kortárs. Református. Hi...
  • 2024. augusztus 21., szerda

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Horváth Ádám és Bartha Hajnal fiatal, kisgyermekes házaspá...
  • 2024. augusztus 20., kedd

    John Stott életútja számtalan tanulságot hordoz számunkra arról, hogyan tartsunk ki a szolgálat mellett egy életen át.
  • 2024. augusztus 19., hétfő

    Mi kálvinisták nem szeretjük, ha megmondják nekünk, hogy mikor és mit ünnepeljünk. Valahogy hozzátartozik mindez az identitásunkhoz.
  • 2024. augusztus 18., vasárnap

    Lelkész vagyok, a feleségem is az. Közös pályánk elején aprófalvakban, Baranyában, az Ormánságban szolgáltunk. A statisztika szerint évről évre csökke...
  • 2024. augusztus 17., szombat

    Újra benépesült a szaporcai református templom és udvara.
  • 2024. augusztus 14., szerda

    A lajosmizsei református gyülekezet és a templom melletti madárbarát bibliakert növekedése ugyanarról a Gondviselésről tesz tanúbizonyságot – vallja a...
  • 2024. augusztus 13., kedd

    Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Ezúttal Irlandáné Nagy Gabriella, hatgyermekes édesanya vá...
  • 2024. augusztus 12., hétfő

    Pintér Brigitta sosem készült papnénak – mégis ízesíti nem csak a férje, hanem a csömöri gyülekezet életét is. A nyári melegben a papné kamrapol...
  • 2024. augusztus 10., szombat

    A versenypálya mint keresztyén életünk metaforája