Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Megkezdődött az alapozás

Nagyon nagy feladatott kapott gyülekezetünk.

Az Úr a Szentírás szerint nem egyszer próbálta ki híveit. De mindvégig szeretett népe mellett maradt, segítette, óvta őket veszedelemtől, bajtól, kicsinyhitűségtől… Midőn Jósafát királyt is, akire nagy túlerővel jött az ellen, s ö népének apraja-nagyja előtt borult le Ura elé imádkozni:
Uram, …”nincsen mi bennünk erő e nagy sokasággal szemben, …Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink.” Ekkor Zakariás fia a Szentlélek segítségével így buzdította őket: „Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velök, hanem az Isten.” Ekkor Jósafát és népe együtt imádták az Urat. Másnap pedig a katonái elé állt a király, és hittel mondta: …„Bízzatok az Úrban a ti Istentekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!” És nagy diadalt arattak a túlerőben lévő ellenség ellen. (2. Krónikák, 20. 12, 15, 20)

Számtalanszor kapunk nagy feladatokat Urunktól. Most a kihívás nem a túlerő legyőzése, hanem templomunk felépítése. Ami csak az Ő akaratával, támogatásával lehetséges. Lehet recesszió, lehet kételkedés, lehet hitetlenkedés, miként lehet bőség, lehet akarat, lehet jó szándék is, de …”Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.(Zsoltárok 127.1)

Az alapozás megkezdésekor nem csak a "hivatalos" személyek jelentek meg (Tervező, kivitelező, műszaki ellenőr, építési bizottság vezető), hanem jó néhány érdeklődő gyülekezeti tag is, miként azt a következő képeken látni is lehet...

(110815-szala)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 17, összesen: 1444377

  • 2024. május 08., szerda

    Négy „panelgyülekezet” lelkésze mesélt a szolgálatban megélt örömökről és kihívásokról.
  • 2024. május 05., vasárnap

    Filmtörténelmet írt A nemzet aranyai című dokumentumfilm. Mezei Áronnal, a mozi vágójával saját történetének, férfivá válásának mérföldköveiről is bes...
  • 2024. május 04., szombat

    Pécsi otthonában beszélgettünk Kiss Zsófiával, aki védőnőként dolgozik, levelezőn végzi a mesterszakot, presbiter, részt vesz a gyülekezeti gyermekszo...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Mi a gyülekezetplántálás titka, és miért érdemes belevágni? Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az április 12-i Nagy-Budapesti Missziói Konferenciá...
  • 2024. május 02., csütörtök

    Júniusban újra lehetőség nyílik lelkipásztorok számára lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Ez a négynapos konferen...
  • 2024. május 02., csütörtök

    A gyülekezeti gyermek­táboroztatásban fontos szerepet betöltő szervezeteket hívott a Szentírás Szövetség a budapesti Ráday Házba 2023 tavaszán.
  • 2024. április 30., kedd

    Hogyan teszi Isten alkalmassá az elhívottakat? Interjú Koncz Tiborral, a BKK menetirányító diszpécserével.
  • 2024. április 30., kedd

    Az óvodaválasztás számos kérdést vethet fel, különösen akkor, ha egyszerre több szempontot is szeretnénk figyelembe venni. Hogy mik lehetnek ezek a ké...
  • 2024. április 29., hétfő

    Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáró...
  • 2024. április 29., hétfő

    Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács M...