belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Fekete Zsuzsa

Munka Isten áldásával

Nem a kívánság teljesülésben kell hinni, hanem a beteljesítőben.

Szenvedélyesen feltette az életét arra, amit csinál!" Hosszasan ízlelgettem Buda Béla professzor szavait. A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet vezetője Victorné Erdős Eszterről mondta ezt, miután a lelkésznő átvette a Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díjat.

Munka Isten áldásával
Kézzelfogható szeretet. Aki járt már abban a ráckeresztúri drogterápiás otthonban, amelyet Eszter vezet, tudja, hogy miről beszélek. Most mégis hiteltelennek érzem a szavaimat. Valami olyan érzés jár át, hogy csak az szólhat hitelesen Eszter munkájáról, aki a saját bőrén érzi az áldásos tevékenységét. Igen, áldásos, ez a jó szó! Nemrégiben egy ismerősömnek meséltem, hogy jártam Ráckeresztúrban a drogról leszokni vágyó fiatalok között.
Ugye hihetetlen, ami ott történik? - szegezte nekem a kérdést. "Eszter munkáján Isten áldása van! Másképp lehetetlen lenne végigcsinálni azt, amit ő. Nagyon kemény munkát végez."



A drogos fiatalok azt mondják, hogy Eszter reményt ad nekik. Érzik-látják, hogy az életét tette a segítésre.

Drogosokat szeretni
Victorné Erdős Eszter sosem tervezte, hogy egyszer majd drogosokkal foglalkozik. Valahogy belenőtt. Önkéntesként kezdte a missziót a Moszkva téren. Azt mondja, hogy aki nem szereti a drogosokat, az bele se fogjon hasonló munkába!
"Ha nem szeretném őket, idegesítenének, vagy fárasztanának, akkor elmennék postásnak, vagy valami más munka után néznék." - magyarázza.

Megváltozna a hivatalokban, kórházakban, iskolákban a légkör, ha minden intézményvezető azt mondaná, hogy itt olyanok dolgozzanak, akik szeretik a betérő ügyfeleket! - vallja a lelkésznő.

A hivatástudat áldozatokkal is jár
"Udvaroltam Erdős Eszternek és feleségül vettem a Kallódó Ifjúságért Mentő Missziót" - ezt Eszter férje mondta. Rövidke mondat, mégis mennyi minden benne van! Leginkább a lemondás a magánéletről. Erről biztosan hosszasan tudna beszélni Eszter, de nem teszi. Néhányszor szakemberek is kritizálták. Azt mondták, hogy a szeretet kevés. Eszter kiáll a véleménye mellett: fontos a terápia, a módszerek, a szaktudás, de legfontosabb a szeretetkapcsolat.

Rablás, ölelés, dalolás
Minden nap rácsodálkozik és meghatódik attól, hogy a srácok megváltoznak, meggyógyulnak. Szerintem büszke a fiúkra, és a kliensek is büszkék rá. Azt mondják, hogy mindig van ideje egy ölelésre. Reményt ad. Szinte láthatatlan mozdulatokkal, mégis tyúkanyóként terelgeti a klienseit a szeretetszolgálati díjátadáson. A fiúk lazák, farmert viselnek, üde színfoltok a fekete ruhás gyülekezetben. Rázendítenek a Hold utcai templomban.

Aki tegnap még a metrón letépte mások táskáját, most keresztyén énekeket énekel...

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
16 tonna feketeszén

Már központi ideológia sincs, csak egyéni közhelyek.

Czapp Enikő
Krumplihámozás

Rendes anya módjára rendes vacsorát rittyentek.

Turcsik Ferenc
Maximin-minimax
Ami bizonyos, hogy a lécet akkor nem verjük le, ha embernek érezzük magunkat.

Pete Violetta
Mi leszek, ha nagy leszek?

...minden munkatársam fogja tudni, hogy az Úr az én kősziklám, és első számú főnököm.

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
"A munka szabaddá tesz"
Jézust nem a biztonsá-gunk, hanem a nyugtalan-ságunk érdekli...

Mélység

Hézser Gábor
A munkahelyi kiégés
Én élem-e az életemet - vagy az "élet él engem?

Tóth Sára
Munkamegosztás a családban
Mit üzenünk gyermekeinknek?

Teljesség

Kovács Endre
A holnapnak élni, a mának, vagy a mában?

Ami ma nem megy, holnap sem megy ...

Üzenet

Szerkesztő
Madarak

Nézzétek az ég madarait, nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket.
Máté 6.26.

Németh Péter
Rendben van-e az életed?

....elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem.
Máté evangéliuma 18. 23 - 35.

Áthallások

Pete Violetta
Apáról fiúra
Hányunkat határoz meg titkon az, hogy a szüleinktől mit láttunk?

Turcsik Ferenc
Eladó az egész világ...
Emberek! Így nem megy!

Gueth Péter
Kenyerem

"Kenyér után bolyong, hogy hol találna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja."

Jób, 15,23.

Riport

Szerkesztő
A szeretettől motiváltan
Ha melletted van valaki, aki feltételek nélkül szeret...

Szerkesztő
Mi lesz eztán?

Gazdasági válság

Kitekintés

Rácz Róbert
Az igaz ember miből él?
Szegénnyé nem az tesz, hogy nem kapunk, hanem az, hogy adni nem tudunk.

Fekete Zsuzsa
Munka Isten áldásával

Nem a kívánság teljesülésben kell hinni, hanem a beteljesítőben.

Ablonczy Ágnes
Őrizni és Művelni
Nem a kívánság teljesülésben kell hinni, hanem a beteljesítőben.

Látogatóink száma a mai napon: 253
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44206685

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat