2011. augusztus
38. szám
... a Művészetek Völgyén keresztül is
Némelyek meghökkennek azon, hogy egyházi fiatalok részt vesznek fesztiválokon, rendezvényeken. Zajosabb zenei fesztiválokon például törzstaggá vált a Közös Pont misszió, akik a zsivajban is elcsendesedési pontot, jó beszélgetéseket, imaalkalmat kínálnak.
Hasonlóképpen jelen volt a Művészetek Völgyében július végén egy lelkes kis csapat, akik igyekeztek képviselni a reformátusságot. Vezetőjük, Bölcsföldi András már 2004 óta része a Völgy program szervezésének, az ő általa vezetett ificsoport tagjai és teológusok jöttek önkénteskedni a kiállításokon.
„Isten olyan huncut, hogy a hívők el vannak potyogtatva még itt is" – jegyezte meg mosolyogva egy érdeklődő, aki betévedt a taliándörögdi református templom udvarára. Ahhoz, hogy a rendezvényre látogató közönséget elérjük, itt, a Völgyben nekünk is a művészetek nyelvét kellett beszélnünk, ezért a református csapat fotókiállítással, koncertekkel és egy szekérderéknyi novellával készült az alkalomra. Bár a sok eső megtizedelte a látogatókat, így is sokan ültek fel a novellásszekérre, vagy járták végig a tízparancsolat rutinpályáját. Az Egyházművészeti Intézet is hozzájárult a templom körüli programokhoz képmeditációk és beszélgetések szervezésével. Majd' minden előadás és koncert telt házzal illetve tele templommal ment. Ezek közül szeretnénk kiemelni néhányat és ízelítőt adni a Völgy-hangulatból.
8 szeretet nyelv?
Vasárnap délután megtelt a református templom. Fodorné Ablonczy Margit és Fodor Attila interaktív előadása az öt szeretetnyelvről szólt Gary Chapman könyve alapján.
„Érdekelt a téma, mert én is emberekkel foglalkozom..." – mondta az egyik látogató. Az előadás még azok számára is tartogatott újdonságokat, akik már olvasták a könyvet, hiszen az előadók a meglévő öt szeretetnyelv mellé további három új nyelvről is beszéltek, ami által kifejezhetjük a másiknak, hogy szeretjük.
Akik csak „beugrottak"
Bár csak beugrósként jöttek, mégis nagy sikert arattak a Szemerey testvérek. Benjámin és Panka iskolatársukkal, Vida Zsókával kiegészülve népdalokat, megzenésített verseket, és saját Keresztmetszet nevű zenekaruk számait játszották el.
Istennel a szekéren
77 magyar novellából választhatott az, aki felült a szekérre utazni a képzelettel, a novellisták képzeletével. Galkó Balázs színművész felolvasta a projektnek nevet adó Sánta Ferenc novellát: Isten a szekéren.
Olvasóudvar
Rengeteg interaktív programon túl a Parókia KultúrPart könyvkölcsönző polca is jelen volt, továbbá két új kiadvány, az Ennyi! és a Családi áhítatoskönyv is bemutatkozott azoknak, akik némi elcsendesedésre vágytak.
Táncol az utca, tapsol a tér
Kiss Gergely és Barátai megzenésített versekkel szórakoztatták a templomi hallgatóságot, majd megtáncoltatták az egész taliándörögdi főutcát.
STOP!
A Szabadság útvesztői nevű interaktív installáció a KRESZ tábláin és jelzésein keresztül gondolkodtatta el a látogatókat a tízparancsolat egyes pontjairól. Ennek a gondolkodóösvénynek legalább annyira fontos összetevője a rajta végighaladó ember és kísérője, mint a kihelyezett táblák és tárgyak, amelyek a gondolkodást segítik. A cél, hogy a mai világban is megfoghatóvá váljanak a szövetség pontjai.
Már most tervezi a csapat, hogy jövőre mivel rukkoljon elő. Érdemes is tervezgetniük, hiszen nem csak a látogatók szerint fontos az egyházak és hívő emberek jelenléte. Galkó Balázs – a szervező stáb fontos egyik tagja – a Völgyfutár nevű újságban hangsúlyozta, sok leépítendő helyszín és program van a fesztiválon, de a református csapatnak minden segítséget meg kell adni!
Ennek jegyében várunk mindenkit 2012-ben a Művészetek Völgyében!
Réz-Nagy Zoltán
A gesztusok
A nyelv, amit Jézus is beszélt, és még a majmok is értenek
Bella Péter
Hogyan hallgassunk prédikációt? – haladó szint
Hogy legyen füled a hallásra!
Bölcsföldi András
Anyukám nevet a ravatalon
Ötven évvel ezelőtt szép menyasszonyára várt, most az urnát várta.
Thoma László
Dobozolás
Egy elmaradt megbeszélés tanulságai
Nagy László
Mozdulat-lanság
Elköltözött házunkból a nyüzsgés
Pete Violetta
Betolakodó
Szénásiék vendégei a tisztaszobából
B. Tóth Klára
Kommunikálok, tehát vagyok
Kezek tánca
Géczy Katalin
Megdermedt kultúra
Felejtsd el a csendes-ülős koncerteket…!
Tóth Sára
Mitől jó egy prédikáció?
Felülről beszélni, vagy felülről kapni egészen mást jelent
Czapp Enikő
Billegő szék
Segítő, vezető és vezetett: mind a tudás és a nem tudás határán
Dobóczky László
A mozdulat értelme
Kudarc, önmarcangolás, béke
Nagy László
A gondolat mögötti gondolat
Rejtett motivációk – milyen zsinegek rángatnak téged?
Bagdán Zsuzsanna
A kitépés katarzisa
Élmények a Csillagpontról
Miklya Zsolt
Közötök lesz egymáshoz – Átjárható zónahatárok
Jézus nem tartja meg a három lépés távolságot
Péter-Szarka Katalin
Az érintés természete
Maga Isten lép ki önmagából – értünk.
Pete Violetta
A munka relativitás-törvénye
Krisztus-test vagy hibás keljfeljancsi?
Miklya Luzsányi Mónika
Ölelj jóvá!
Az érintés erőt ad. Azt üzeni: szeretlek! Fontos vagy nekem!
Miklya Zsolt
Nyelvek ajándéka
Amitől a fáradt ifjak szárnyra kelnek
Hancsók Barnabás
Krisztusi mozdulat a ringben
A pankrátor szenvedéstörténete
Turcsik Ferenc
Angyali érintés
Angyalok városa? Nem! Embereké.
Miklya Luzsányi Mónika
Istent dicsőíteni tánccal
Interjú Incze Miklós koreográfussal a szent táncról
Pete Violetta
Isten szekerét toljuk...
... a Művészetek Völgyén keresztül is
Szakács Gergely
Érinthetők és érinthetetlenek
Milyen a kézzelfogható lelkész?
Látogatóink száma a mai napon: 4957
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 59756170
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.