2010. december
30. szám
Végtelen történet?
Mi, emberek olyan lények vagyunk, akik gondolkodva, érezve, testi-lelki-szellemi egységben szeretnénk megélni az életünket. Az élet azonban nem olyan kegyes, hogy ennek a vágyunknak a beteljesülését megkönnyítse. Kinek hosszabb, kinek rövidebb ideig, de biztosan lesznek akadályok az életben.
Életvezetés. Ez segít talán a legtöbbet abban, hogy az életünk integráns egész lehessen.
Az életünk menedzselése. Ez az, amit mindannyian próbálunk valahogy megcsinálni, és vagy megy, vagy nem. Pontosabban biztos, hogy megy, de jól vagy rosszul?
Azt hiszem, ahhoz, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, MEG KELL ÉRKEZNÜNK.
Mit is jelent ez?
Azt jelenti: fel kell ismernünk azt, hogy az életünket vezetnünk kell. Ez nem konfliktusmentességet vagy kudarc nélküli életet jelent, hanem azt, hogy ezeket a helyzeteket is tudatosan kezeljük. Éppen ezért kétféle értelemben kell az életvezetésről mint megérkezésről beszélnünk.
Az egyik eset az, amikor találkozunk ezzel a fogalommal. Nem is értjük először talán, hogy miről is van szó, hiszen miért értenénk, nem mondta ezt eddig nekünk senki. Legfeljebb azt, hogy az életet tervezni kell, vagy, hogy az életnek van egyfajta menete. Ebben az esetben azonban nincs benne szükségszerűen az, hogy azokat a helyzeteket például, amelyekre nem vágyunk, amelyekre nem számítunk, azokat is kezelnünk kell. Olyan helyzetekre gondolok itt, amelyeknek - azt gondoljuk, hogy - nincs itt ideje, vagy alapvetően nincsenek benne a pakliban (például egy váratlan, idejekorán elérkezett halál, válás, munkanélküliség stb.). Elszenvednünk el kell, de ez még nem kezelés. Az egyik megérkezés az lehet, amikor felismerjük, hogy az elszenvedésen túl a feldolgozás felé is mehetünk.
A feldolgozás szükségességének és jótékony hatásának a felismerése vezethet el oda, hogy mintegy rákapjunk annak az ízére, milyen jó is az élet-vezetés, hiszen azt az felelősséget gyakorolhatjuk, amellyel Isten ajándékozott meg bennünket. A kezünkbe adja Isten azokat a szálakat, amelyek segítségével irányíthatjuk az életünket. Ebben az irányításban pedig benne van az egyre nagyobb integritás lehetősége. Integrált, teljes személyiségnek lenni pedig minden helyzetben vonzó és boldog életérzést kiváltó dolog. És ennek van íze. Olyan íz, amely odáig vezethet, hogy a helyünket a világban, a helyünket az emberi kapcsolatainkban, a munkánkban, az Istennel való kapcsolatunkban - ebben, mint minden mást megalapozó relációban is - tudatosak akarjunk lenni, és másként odaállni, ha kell. Alázatosan, nyitottan, figyelve, merve másokra hallgatni, és oda is eljutni, hogy ki tudjuk mondani, hogy eddig rosszul csináltam. Azaz hogy az éppen szűkös lehetőségeket felvillantó helyzetben is meglássuk: van benne lehetőség.
Az életvezetésbe való ilyen fajta megérkezés újfajta fejezetet nyithat az életünkben, s így a családunk, munkatársaink életében és sok minden mással kapcsolatban is. Az életvezetés szükségességének felismerése olyan, mint a megtérés. Bár fontos megerősíteni a változást minden nap, a fordulás jelentőségét minden reggel újra tudatosítani kell, vágyni rá, küzdeni érte, de a változás, az megtörtént egy életre. Másként látni az életünket. Ez van az életvezetéssel is.
A másik eset pedig az, amelyben nem egyszeri történés az életvezetés és az életünk kapcsolata. Amikor rájövünk: az, hogy egyszer elkezdtük vezetni az életünket, még nem jelenti azt, hogy minden esetben magától fog jönni minden. Persze lesznek dolgok, események, történések és élethelyzetek, amelyek egy bizonyos értelemben megszokott módon rendeződnek. Gyűlnek fel tapasztalataink, amelyek segítenek minden újabb helyzet megoldásában. És még sorolhatnám. Azonban ezzel együtt is igaz, hogy észrevesszük: azért, mert már eddig is oldottunk meg helyzeteket, és valóságosan vezettük az életünket, akadnak olyan szituációk, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni. És ez igaz az egész életünkre nézve. Mindig lesznek ilyen helyzetek. Éppen ezért ebben az esetben az életünk és az életvezetés közötti kapcsolat nem egyszeri, hanem végtelen történet. Olyan történet, amelyben folyamatosan magunkra találunk. Olyan, ahol az egyenesek nem csupán a végtelenben találkoznak, hanem addig is sokszor. Mert már egyszer felismertük, hogy így érkezünk meg igazán az életünkbe. És az általános felismerés akkor válik teljesen konkréttá, ha ez az életünk válságos vagy kérdéses, vagy másmilyen megoldásra váró helyzeteiben is valósággá válik, azaz feltesszük a kérdést, hogyan is vezessük tovább az életünket. „Ha olyannak látjuk az embereket, amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek" - írja Goethe. Ennek újrafogalmazása és önmagunkra való alkalmazása pedig úgy hangozhat, hogy „ha olyannak látjuk magunkat, amilyenek vagyunk, akkor rosszabbá válunk; ha viszont úgy kezeljük magunkat, mintha azok lennénk, aminek lennünk kellene, akkor azzá válhatunk, amivé képesek vagyunk válni". Ez az, ami végtelen történet. Látni magunkat, mint amik lehetnénk. Látni magunkban azt, hogy Isten sokkal többé formálhat bennünket.
Az adventi időszak várakozása és a megérkezés csodája egyaránt benne van ebben az életlátásban. Folyamatosan várni, hogy az Örökkévaló jelen legyen az életünkben, és látni, amikor kegyelmével MEGÉRKEZIK az életünkbe. Azzal, hogy rendezhetjük az életünket, hogy vezethetjük az életünket.
Szakács Gergely - Bella Péter - Pete Violetta
Úton a jászol felé
Az emberhez közelítő Isten
Pete Violetta
Még közelebb...
Istentől emberig és embertől Istenig ugyanaz az irány adventben: közelebb!
Bálint Katalin
A karácsonyhoz megérkezni, nem beesni kell
Két lábbal a karácsonyhoz vezető úton - gyermekeinkre örökítjük az ünnepelni(nem)tudást?
Bölcsföldi András
Anyukám beteg
Adventi együttélések egy betegség-tünettel
Pete Violetta
A helyed
Van, hogy valakinek vagy valaminek ki kell térítenie az eddigi irányból
Tóth Sára
A vallásosság kísértése - a beérkezettség
Úton lét vagy megérkezés?
Réz-Nagy Zoltán
A peronon
– várakozás és megérkezés
Szakács Gergely
Egy babanapló margójára
Csssss, most születik egy „elég jó" kispapa
Nagy László
Tévutazások társaságában: utazás a jelenbe
Hová rohan János?
Miklya Luzsányi Mónika
A kicsi, a nagy, a középső meg a sokadik
Testvérstátuszok születési sorrendben
Dobóczky László
Megérkezés Istenhez
"A szerelvény esetenként hirtelen fékezésre kényszerül, kérjük, mindig szíveskedjenek fogódzkodni!"
Kodácsy Tamás
A bennragadt gondolat extázisa
Feszült csend a kiáltó szó előtt
Szalay László Pál
Botorkálunk a világ világosságában, vagy mi vagyunk az?
„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be."
Szabó István
Imádkozom, tehát vagyok
El ne maradjon a lényeg az adventból, az olaj a lámpásból
Szűgyi Zoltán
Isten és gyermeke
Hátha megszán és betér hozzám mégis...
Bagdán Zsuzsanna
Terhes megtérés - akkor most ki szül újjá kit?
Megfogan belül és fenekestül felforgatja az életed
Bella Péter
Itt vagyok
„És olvastam, hogy az út a fontos, hogy soha ne legyen vége, de szerintem a cél is az útnak a része"
Dull Krisztina
Az autóstoppos
Adventi gondolatok Ambrogio Lorenzetti: Angyali üdvözlet című képével
Kedvek Vera
God(ot) eljött?
Nálad is kopogtat?
Szabados Tamás
Megérkezés a lírán - és harmincon - túlra
- Gondolatok Kundera: A függöny c. könyve alapján
Miklya Zsolt
„Fiam, fiam, Absolon!"
Kép- és gondolatpárhuzamok Marc Chagall: Dávid és Absolon c. litográfiájához
Hegedűs Márk
Ünnepe forró, asztala dús...
Adventi készülődés Peterdi Dániellel
Pete Violetta
Kapcsolati jogosítványszerzés
- Bagdy Emőkével
Miklya Luzsányi Mónika
Gyermekbántalmazás a szomszédban?
Erőszak a családon belül – Szarka Miklós válaszol
Katona Viktor
Cél, út és megérkezés
It's your camino - a te utad
Turcsik Ferenc
Life-coaching, azaz életvezetés
Végtelen történet?
Látogatóink száma a mai napon: 8567
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57855776
Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.
Jelenleg nincsenek hozzászólások.