belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Horváth Zsuzsanna

Megszólításra szoruló gyermekek

A szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen

Az Illés-együttes egy dalából való a címben idézett mondat, ami újra és újra eszembe ötlik a munkám során. A gyermekek, akikkel foglalkozom (5-14 éves kor között) nagyon kevés kivétellel nem tudják kifejezni a gondolataikat, az érzéseiket (a káromkodáson túl persze), valóságos rejtvényként állnak előttem, amikor a tetteik nyomán próbálom megtalálni a mélyben húzódó valódi érzéseket, néma segélykiáltásokat. 

*** 

Z. (2. osztályos kisfiú) első találkozásunkkor, februárban még rám nézni is nehezen volt hajlandó. A tanító bácsija azt mondta nekem, ne éljem meg kudarcként, ha semmilyen kapcsolatot nem sikerül létesíteni vele:
-Ne várj csodát magadtól, Z. nagyon nehezen nyílik meg idegenek előtt. Talán hozzád sem fog szólni. Csak addig tanuljatok, míg van kedve hozzá, aztán színezzetek. Hamar kifárad a kisfiú.
-Rendben, nem fogok erőltetni semmit. 

-Szia, Zsuzsi vagyok. Ma én fogok veled tanulni. Jó lesz?
-..jó...
-Hallottam, hogy milyen ügyesen tudsz olvasni. Megmutatod nekem?
-Igen! 

Ezután Z. megoldott egy teljes feladatlapot, felismerte az összes betűt. A számolási feladatoknál keveset tévesztett. Színezés közben mesélt a báránykájáról, a testvéréről. Ebéd után játszottunk, s legyőzött memóriakártyában. Délután 3-kor pedig elhangzott a kérdés, ami mindig melegséggel tölti el a szívem: "Hétfőn is jössz?" 

*** 

C. szintén második osztályos, viselkedési és tanulási problémákkal küzdő kisfiú, aki nem válaszol, ha kérdezik, és sokkal hamarabb üt, mint beszél. A betűket nem ismeri, nagyon kevés szó áll rendelkezésére a fejében, amivel kifejezhetné magát. 

Táborban vagyunk. C. ül a hintában már régóta, egy másik kislány szeretne a helyére ülni. Megkérem, hogy szálljon ki a hintából. Nem akar. Mikor mégis kiszáll, mert nem hagyom békén, borzasztó dühös, és ezt a kislányon tölti ki, teljes erejéből oldalba rúgja. Amikor elkapom, hogy álljon meg, világgá akar szaladni.

 Büntetésben van. Sír. Odamegyek hozzá, megkérdezem:
-Miért sírsz? Mert bántottad a másikat vagy sajnálod magad?
Meglepetésemre azt válaszolja, amit valóban érez:
-Sajnálom magam.
-Tudod, hogy semmit nem csinált a kislány, akit megrúgtál?
-Igen..
-Nem rá voltál dühös, igaz?
-Nem..
-Kit kellett volna valójában megrúgnod?
(Azt várom, azt mondja, engem, hiszen én szállítottam ki a hintából…)
-A nővéremet… azt képzeltem, ő van ott.
(Hoppá! Leesik az állam… ez az együgyű gyermek, akiről nem feltételeztem azt sem, hogy érti, amit kérdezek tőle, pontosan tudja, kire irányul a dühe és miért.)
-Tudod, miért haragszol rá?
-Igen, mert elszakította a táskámat.
(Az egyetlen hátizsákja, az egyik vállpánt elszakadt.)
-Akkor még mindig dühös vagy, ugye?
-Igen.
-Ha megjavítom a táskád, elmúlik a haragod?
-Igen. 

Míg ő vacsorázott, egy darab spárgával összekötöttem az elszakadt pántot a táskán. Miután odaadtam neki, megsimogattam a fejét, és a fülébe súgtam, hogy ő jó gyerek, felsiettem a szobámba, mert elöntötték a szemem a könnyek. Hála Neked, Istenem, hogy vannak ilyen pillanatok, amikor felülkerekedik bennem a szeretet... ehhez a síró gyermekhez lehajolni emlékeztetett arra, hogyan hajolt és hajol le a mai napig hozzám Jézus minden alkalommal, amikor megbántom Őt, és lesz a szégyenből lehetőség. 

*** 

M. hatodikos kislány, a tekintete üresen mered a semmibe. Csendes, segítőkész, de más, mint a többiek. És ők ezt nagyon jól tudják. A táborban kipécézik maguknak a lányok, hiszen ő a leggyengébb. Látom zokogni a hálószobában, a buszon és látom, hogy védtelen. Amikor ott vagyok, meg tudom védeni. Azonban legtöbbször nem vagyok ott. A szívem szakad meg érte. Nem tud visszavágni, nem tudja megvédeni magát. Csak sír, és fáj a szíve.

Később látom, milyen durván bánik a kistestvéreivel, hogyan nevezi hülyének és rángatja őket jobbra-balra. Így adja tovább, amit kap... és a kistestvérei is megtalálják majd azt, aki náluk gyengébb, akibe ők rúghatnak majd bele. 

*** 

Ezek a gyermekek fegyvertelenek. A szavak pörölyétől nem tudják megvédeni magukat. Ha rossznak nevezem őket, rosszak lesznek. Ha szeretem őket, talán elhiszik, hogy van helyük ebben a világban. Ha a szavaim nem fegyverként fordítom feléjük, talán ők is leteszik a fegyvert a velük gyengébbekkel szemben. Talán megtörténik a csoda, és a szó nem ölni, hanem teremteni és felemelni fog közöttük.

Hozzászólások

1. N. Császi Ildikó - 2012-10-05 21:08:13

Büszke vagyok, hogy a tanára lehettem!



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 26., kedd,
Emánuel napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
Hiperérzékeny
Nem látok, nem hallok és nem beszélek

Gondolkorzó

Péter-Szarka László
Közös nyelv
Amit érdemes keresni

Felszín

Erbach Viola
Autista társadalom?
Szeretet. Ismeretlen-e számunkra?

Székely Tamás
Kifejező
Tévedések vígjátéka és a tévedhetetlen

Magasság

Miklya Zsolt
MEME
A megvalósulás legkisebb egysége

Miklya Luzsányi Mónika
Tudástársadalom?
Úri huncutság a képzettség?

Mélység

Szakács Gergely
Férfias érzelmek – érzelmes férfiak
Szerepváltozás

Pécsi Rita
Mit művel már megint?
Hagyjuk? Nyessük? Tiltsuk? Fejlesszük?

Miklya Luzsányi Mónika
Csak úgy firkálgatok...
Krixkraxok és jelentésük

Teljesség

Koczor Tamás
Bűnös szavak
A semmit mondó és a barokkos

Bölcsföldi András
Méltatlan bár
A lelkészlét titkaiból

B. Tóth Klára
Kifejeződünk, mielőtt befejeződünk?
A transzcendencia kifejezőeszközei a művészetben

Üzenet

Pete Renáta
Hétköznapi bizonyságtételeink
Ami ciki és ami nem

Szakács Gergely
Ébredések
Az önmagába zárt ember rabsága

Áthallások

Pete Violetta
Amit Chapman nem tudott a házassága előtt

12 problémakör a kapcsolati béke érdekében

Hancsók Barnabás
Mutasd a márkád, megmondom, ki vagy!
Egymást verő logók

Bradák Soma
Élet és művészet, egyszerre
Bűn, bukás és szabadulásvágy – dalban elbeszélve

Riport

Pete Violetta
Hit nélkül mi értelme bármit is csinálni – főleg zenélni!
Szirtes Edina Mókus a zenéről és Istenről

Kojsza Péter
Hitelesen a fiatalok előtt
Interjú Dandé Andrással

Kitekintés

Szoták Orsolya
Harang vagy csengő?
A siketmisszió kihívásai

Horváth Zsuzsanna
Megszólításra szoruló gyermekek
Gyerekek, akik megszólításra szorulnak

Látogatóink száma a mai napon: 936
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43958438

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat