belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Miklya Luzsányi Mónika

Tudástársadalom?

Úri huncutság a képzettség?

A közoktatás szerkezete, rendszere tükör. Megmutatja az adott társadalom preferált értékeit, kialakítja a következő generáció(k) értékrendjét, befolyásolja a társadalmi hierarchiát, a gazdasági mozgásokat. A közoktatás átszervezése mindig üzenet jellegű, éppen ezért volt az utóbbi húsz esztendő kedvelt céltáblája és csatamezeje. 

Azt hiszem, pedagógusként szerencsésnek mondhatom magam, mert épp abban az időszakban kezdtem el tanítani, amikor úgy éreztük, lehet nagyot álmodni. A nyolcvanas évek elején ugyan még érvényben voltak a szocialista tanügyi rendelkezések, de ahogy a politikai és társadalmi életben, úgy a közoktatásban is felpuhult a diktatúra. A betarthatatlan tanterveket ekkor már senki sem tartotta be, a félelmetes szakfelügyelők rajtaütésszerű támadásai helyett szaktanácsadók kezdték látogatni az iskolákat, egy idő után csak akkor jöttek, ha kértük, és tényleg azért, hogy segítsenek.

Az átmeneti időszak évtizedében hihettük azt, hogy érték a gyermek, minden adottságával, képességével és hiányosságával együtt. Hihettük, hogy pedagógusként a legfontosabb feladatunk nemcsak az adott információk átadása, hanem a nevelés, a személyiség differenciált fejlesztése. Mindehhez megvolt a gazdasági és a módszertani háttér is. A gyerek nem fejkvótaként szerepelt az iskola költségvetésében és a tanárok fejében, a pedagógusok világszínvonalú programok, módszerek, majd tankönyvek között válogathattak. 

A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján elhihettük azt, hogy a jövő évezred társadalmát építjük. Mert akkoriban úgy hírlett, hogy a 21. század a tudás, a gondolkodó ember társadalma lesz, s gyermekeink élete azon múlik, milyen kompetenciákkal lépnek majd ki a világba. Úgy hittük, azon múlik majd az előbbre jutásuk, hogy az elsajátított ismereteket mennyire lesznek képesek önállóan, kreatívan beépíteni az életükbe, mennyire tanulnak meg szabadon, mégis logikusan gondolkodni, döntéseket hozni s ezek értelmében cselekedni. A progresszív pedagógiai módszerek valójában már ekkor kompetenciaalapúak voltak, hiszen megalkotóik úgy gondolták, igaz a mondás, miszerint nem az iskolának tanulunk, hanem az életnek. 

Rendszerek változtak, kormányok jöttek, kormányok mentek, és persze mindig felborogatták az előző éra alatt kidolgozott oktatási rendet. Pedig a nevelés nem futószalagmunka, még csak nem is üvegház, ahol néhány hét vagy hónap alatt látványos eredményt lehet elérni. Az érettségire nem tizenegyedikben, de még csak nem is kilencedikben kell elkezdeni készülni, hanem már az általános iskola első osztályában, vagy – megkockáztatom – még előbb, hiszen nem mindegy, hogy milyen készségeket és képességeket fejlesztünk. Ezért volt fából vaskarika egyik pillanatról a másikra bevezetni a kompetenciaalapú érettségit: a gyerekek agyába tizenkét éven át sulykolták az értelmetlen információkat és adathalmazokat, így nem csoda, hogy leforrázva álltak a legegyszerűbb hétköznapi feladatok előtt is.

Szóban és elvekben tehát hangoztatjuk a kompetenciaalapú tudástársadalom kiépítésének fontosságát, a valóság és az oktatási rendszer átalakításának tendenciái azonban egészen mást tükröznek. 

Véleményem szerint az iskola elsődleges célja olyan egészséges személyiségű emberek kiművelése, akik képesek megtalálni helyüket a társadalomban és gazdagítani azt. Ha csak a képzési célt vesszük figyelembe és azt is jócskán leegyszerűsítjük, akkor valójában óvodás korától arra készítjük fel a gyereket, hogy egyszer majd kitanulja azt a szakmát, amelyben megtalálhatja önmagát, kibontakoztathatja képességeit, amit örömmel végez, amely hasznos a kis és a szélesebb közösség számára.

Gyerekek közül nem nagyon akad olyan, aki tizennégy évesen már világosan tudja, hogy ő bizony kazánkovács vagy hőlégballon-hegesztő mester akar lenni. A pályaválasztás a legrosszabb időpontra, a kamaszkor kellős közepére esik, amikor a gyerek azzal sincs tisztában, hogy ki is ő valójában, arról meg végképp nincs fogalma sem (vagy csak ködös elképzelései, ideái), hogy ki lesz majd felnőttként. A gyerekeknek időre van szükségük ahhoz, hogy dönteni tudjanak.

Ezért végtelenül fontos az iskolák közötti átjárhatóság. A gyermek számára némi haladékot jelen pillanatban egyedül a gimnáziumok adnak, hiszen a jelenlegi módosító intézkedések eredményeként ha szakközépiskolába, netán szakmunkásképzőbe megy, tizennégy évesen elkötelezi magát egy szakma irányába. A szakközépiskolák ugyanis ezentúl csak szakirányú érettségit adnak, a fiataloknak külön kell még tanulmányokat folytatni és vizsgázni, ha profilt akarnak váltani. A szakmunkásképzőkben azonban még tragikusabb a helyzet. Azzal, hogy megnövelték a szakmai gyakorlatok arányát, a közismereti tárgyakét pedig lecsökkentették, gyakorlatilag kivették a továbblépés lehetőségét a gyerekek kezéből. Szakmunkásképző után eddig sem volt könnyű továbbtanulni, de ma szinte lehetetlen, hiszen ezekben az intézményekben történelmet, irodalmat, magyart és matematikát csak heti egy-egy órában tanulnak. Persze mondhatjuk azt, hogy a szakmunkásképzőkből ritkán kerülnek ki Nobel-díjasok, s hogy ott mégis csak a gyakorlat a fontos, és nem az elméleti tudás.

A probléma csak az, hogyha gyerekeink nem szerzik meg az alapvető „elméleti ismereteket”, akkor nem lesznek képesek logikusan gondolkodni és dönteni sem. Tömegek rekedhetnek meg azon a szinten, hogy problémát okoz majd nekik egy százalékszámítás vagy egy egyenlet, netán nem tudnak elolvasni és értelmezni egy-két oldalnyi összefüggő szöveget. Ilyen kompetenciákkal – vagy inkább hiányokkal – tömegek válnak sebezhetővé és manipulálhatóvá, hiszen a saját legegyszerűbb érdekeiket sem fogják tudni átlátni és képviselni. Azt talán még el tudják majd dönteni, hogy melyik multinál olcsóbb a csirkeszárny, de egy hitelfelvételnél, netán egy vállalkozás alapításánál már igencsak bajban lesznek.

És akkor még nem beszéltünk a politikai, társadalmi tényezőkről. Aki nem ismeri a múltat, az nem tanulhat belőle. Aki nincs lelkileg felfegyverezve, az nem tudja kivédeni a támadásokat. Az irodalom, a történelem tanulása nem úri/kávéházi huncutság, hanem olyan eszköz, amelynek segítségével (talán kicsit több) esélyünk van átlátni saját korunkat, mindennapjaink meghatározó tendenciáit. Az alapvető műveltség megszerzése nélkül tömegek válhatnak manipulatív ideológiák jó szándékú vagy éppen csahos kiszolgálójává, mert nincs, nem lesz megfelelő tudásuk és átlátóképességük felismerni a veszélyeket.

A mostani közoktatás politikai tendenciái nem a tudástársadalom megépítéséről tanúskodnak, hanem látensen éppen azt az üzentet hordozzák, hogy a gondolkodó, önálló ötletekkel bíró, önmagát szellemi és anyagi szinten is fenntartani képes emberre nincs szükség széles tömegben. Fogyasztókra, alattvalókra, engedelmes követőkre annál inkább. Akárhogy forgatom magamban, a mai (tervezett) közoktatási rend a húszas évek tanonc- és inasvilágát, a polgári és reáliskolák, valamint az elit- és szakoktatás  merev elkülönülésének elemeit mutatják. Egy olyan világét, amely őrülten hajszolta bele magát egy újabb világégésbe, amelynek fiataljai közül sokan néhány évtizeddel később barna vagy vörös diktatúrák csatlósaivá váltak. Csak remélni tudom, hogy ez vagy valami ehhez hasonló nem történik meg velünk, és csak imádkozhatok azért, hogy politikusaink egyszer végre felismerjék: a közoktatás alapköve lehet egy tudásalapú társadalomnak.

Hozzászólások

1. ref. (vallás)tanár - 2012-10-24 09:11:54

Ez így van.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
Hiperérzékeny
Nem látok, nem hallok és nem beszélek

Gondolkorzó

Péter-Szarka László
Közös nyelv
Amit érdemes keresni

Felszín

Erbach Viola
Autista társadalom?
Szeretet. Ismeretlen-e számunkra?

Székely Tamás
Kifejező
Tévedések vígjátéka és a tévedhetetlen

Magasság

Miklya Zsolt
MEME
A megvalósulás legkisebb egysége

Miklya Luzsányi Mónika
Tudástársadalom?
Úri huncutság a képzettség?

Mélység

Szakács Gergely
Férfias érzelmek – érzelmes férfiak
Szerepváltozás

Pécsi Rita
Mit művel már megint?
Hagyjuk? Nyessük? Tiltsuk? Fejlesszük?

Miklya Luzsányi Mónika
Csak úgy firkálgatok...
Krixkraxok és jelentésük

Teljesség

Koczor Tamás
Bűnös szavak
A semmit mondó és a barokkos

Bölcsföldi András
Méltatlan bár
A lelkészlét titkaiból

B. Tóth Klára
Kifejeződünk, mielőtt befejeződünk?
A transzcendencia kifejezőeszközei a művészetben

Üzenet

Pete Renáta
Hétköznapi bizonyságtételeink
Ami ciki és ami nem

Szakács Gergely
Ébredések
Az önmagába zárt ember rabsága

Áthallások

Pete Violetta
Amit Chapman nem tudott a házassága előtt

12 problémakör a kapcsolati béke érdekében

Hancsók Barnabás
Mutasd a márkád, megmondom, ki vagy!
Egymást verő logók

Bradák Soma
Élet és művészet, egyszerre
Bűn, bukás és szabadulásvágy – dalban elbeszélve

Riport

Pete Violetta
Hit nélkül mi értelme bármit is csinálni – főleg zenélni!
Szirtes Edina Mókus a zenéről és Istenről

Kojsza Péter
Hitelesen a fiatalok előtt
Interjú Dandé Andrással

Kitekintés

Szoták Orsolya
Harang vagy csengő?
A siketmisszió kihívásai

Horváth Zsuzsanna
Megszólításra szoruló gyermekek
Gyerekek, akik megszólításra szorulnak

Látogatóink száma a mai napon: 4036
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57376247

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat