Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A Csermely őszi szerepléseiről...

A Csermely kórus az utóbbi időben valósággal összenőtt a Borgia együttessel!

A kapcsolat régi, hiszen a zenekar tagjai számos alkalommal működtek közre egyházi, városi

rendezvényeken. Érdekessége a dolognak, hogy kórusunk karnagya a Borgia basszusgitárosa, a református iskola megbízott igazgatója, a gyülekezet kántora is egyben. Nagy Tibor sokoldalú tevékenysége, személyisége olvasztotta össze tehát a két csapatot. A Borgia együttes, mint arról már sokszor tudósítottunk, népdalfeldolgozásai során gyakran számít kórusunk és a „pátriás" fiatal néptáncosok közreműködésére. A kórustagok kitörő lelkesedéssel fogadják mindig a közös szereplés lehetőségét! Hihetetlen jó hangulatú, vidám együttműködés jellemzi ezeket a közös koncerteket.

Így volt ez legutóbb szeptember 11-én a „Tomajmonostori Búcsúban" is. A Borgát már több alkalommal is hívta a szomszéd település, de a kórussal, táncosokkal először. A közönség elismerően fogadta a szokatlan, de különleges zenei vállalkozást!

A Kulturális Örökség Napján a Csermely kórus a református iskola néhány tanulójának közreműködésével koncertet adott. A felhangzó művek közöl a legnagyobb hatást a záró szám adta, aminek szövege a szeretetről szólt, s a csodás dallammal együtt felemelő hatást ért el. Soha ilyen sokan még ezen a napon nem voltak templomunkban. A nap folyamán egyébként meglepően sok testvérgyülekezetből érkeztek érdeklődők, akiket ugyancsak lenyűgözte templomunk: az „Alföld katedrálisának" szépsége.

Szeptember 24-én ismét közös fellépés lesz, amelyre ez úton is szeretettel hívunk minden kedves kunhegyesi és vidéki érdeklődőt a Csermely, a Borgia, és a néptáncosok nevében is!

(110918-Sné J Klára))

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 86, összesen: 713401

  • 2026. március 15., vasárnap

    Második alkalommal szervez jótékonysági futóversenyt a Tököli Református Egyházközség egyik gyülekezeti tagja, Kálmán Toncsi gyógyulásáért.
  • 2026. március 14., szombat

    Pákozd és Sukoró református lelkipásztoraival történelmi emlékezetről és nemzeti identitásról beszélgettünk nemzeti ünnepünk apropóján.
  • 2026. március 13., péntek

    A Magyar Református Szeretetszolgálat húsvéti adománygyűjtést indított.
  • 2026. március 13., péntek

    Életének 97. évében, 2026. március 13-án elhunyt Ritoók Zsigmond ókortudós és klasszika-filológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a budape...
  • 2026. március 12., csütörtök

    Bach Mindenkinek Fesztivál – egy orgonaművész szemével
  • 2026. március 10., kedd

    Beiktatták szolgálatába Tóth Róbertet, a Szentmártonkátai Református Egyházközség nemrégiben megválasztott lelkipásztorát.
  • 2026. március 09., hétfő

    Könnyű annak, aki Isten egyértelmű akaratára válaszol egész életével? Győriné Vince Krisztina felnőttként, három gyermekkel kapott lelkészi elhívást. ...
  • 2026. március 07., szombat

    Nemcsak ételt ad az éhezőnek, hanem asztalt is terít neki. Ez az Isten iránti imádat egy formája.
  • 2026. március 05., csütörtök

    Saját tavaszunk nem köszönt be magától, nekünk kell elmozdulnunk a felmelegedés felé, amelyhez Krisztus keresztje jelöli az ikszet életünk hőmérőjén.
  • 2026. március 04., szerda

    Fekete Márton marosvásárhelyi lelkészként kérte az Urat, hogy tegye a helyére hivatásában. Az Imádság Háza lelki vezetőjét kérdeztük eddigi útjáról.