Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A KUNHEGYESI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖT ÉVÉRŐL

Iskolánk 2003 nyarán jött létre a Karcagi Nagykun Református Általános Isko­la tagintézményeként. Akkor öt osztály indult 82 tanulóval a volt segédlelkészi lakás épületéből kialakított tantermekben. A következő évben a parókiáról kiköltözött Nagy Kálmán tiszteletes úr és családja, hogy újabb tantermekkel bővülhessen az iskola.

2005. augusztus 25-től önálló intézményként működünk. Fenntartónk a Kunhegyesi Református Egyházközség.

2005-ben 7 osztály indult 125 tanulóval, 2006 szeptemberétől már nyolc osz­tályban 149 tanuló kezdte meg a tanévet. 2007-ben két első osztályt indítottunk, a tanulók létszáma 174-re nőtt a kilenc osztályban.

 

Az eltelt öt év alatt iskolánk kívül-belül megújult. Gyerekek, szülők, pedagógu­sok, fenntartók egyaránt magukénak érzik az intézményt, ahova jó belépni, a szép, világos aula, a színes falak, virágos folyosók az otthonosság érzetét keltik a betérőben. Támogatók révén iskolai játszóterünk lett, megépült az új tornatermünk öltözőkkel, mögötte elkészült a műfüves sportpályánk lelátóval. Az összefogás nagyszerű példá­jaként készült el az iskola főbejáratánál a gyönyörű székely kapu. Négy ország ma­gyar fafaragóinak keze munkáját dícséri: Pocsai Vince a kárpátaljai Jánosi református lelkésze, Szali Mózes Székelykeresztúr, Sárándi István és Huba Feketics, Szelekovszki István Kunhegyes fafaragói.

Mára ezerkilencszáz kötetes könyvtárral, számítástechnika, természettudo­mányi és technika szaktantermekkel rendelkezünk.

Jelentősen fejlődött az eszközkészletünk is. Televíziókat, CD- és DVD lejátszó­kat, számítógépeket és nagyon sok, az egyes tantárgyakhoz szükséges eszközt vásárol­tunk, illetve pályázatokon nyertünk.

A 2007/2008. tanévben 14 főállású, 1 részmunkaidős és 1 óraadó pedagógus dolgozott az iskolában. További munkatársaink: gazdasági vezető, iskolatitkár, kar­bantartó, takarítók.

Mitől sajátos a mi iskolánk? Elsősorban református szellemiségétől. Minden hetet hétkezdő áhítattal indítunk a templomban, minden nap első órája Csendes percekkel kezdődik. Az osztályok beosztás szerint vesznek részt a vasárnapi isten­tiszteleteken. Minden jelentős iskolai ünnepség helyszíne a gyönyörű, méltóságteljes református templom. Osztályonként heti 2-2 hittanóra szerepel az órarendben, 5. és 6. osztályban emellett egyházi éneket is tanítunk. 2008 pünkösdjén már a harmadik alkalommal konfirmáltak iskolánk hetedikesei az egyházközség tagjai előtt.Első osz­tálytól tanítunk angolt, negyediktől informatikát.

Eddig két elballagott osztályunk volt, mindenki felvételt nyert, jelentős többsé­gük (72%) érettségit adó középiskolába.

Az utóbbi két évben már két napközis és egy tanulószobai csoport indítása vált szükségessé.

A mögöttünk lévő fél évtized alatt kialakultak hagyományaink. Az ün­nepélyes tanévnyitón az 1. osztályosok idősebb társaiktól megkapják iskolánk egyennyakkendőjét, ezzel az iskola polgárává fogadjuk őket, a 4. osztályosok pedig fogadalmat tesznek, ami után feltűzzük a nyakkendőjükre iskolánk jelvényét.

Működik iskolánkban a Diákpresbitérium és a Szülői Szervezet. Csengőszó el­nevezéssel immár ötödik éve minden hónapban megjelenik iskolaújságunk, a szer­kesztőbizottság tagjai 4-7. osztályosok. Szerdánként a sulirádiósok jelentkeznek élő adásban.

Tanulóink rendszeresen sikeresen szerepelnek tanulmányi versenyeken. Kü­lönböző városi, területi, megyei, országos helyezésekkel büszkélkedhetünk. Az is­kolai elismerések mellett az évzáró ünnepségeken a Somogyi Géza presbiter által alapított Tálentum Díjat kapják meg a legjobbak.

Érdeklődésüknek megfelelően a gyerekek sok szakkör közül válogathatnak, ezek a következők: suli rádió, újságíró-, furulya-, gitár-, angol-, szalmafonó-, röplab­da-pingpong-, foci- , informatika szakkör, énekkar.

2006 szeptemberében tagintézményi keretben művészetoktatást indítottunk három szakágon: színjátszás, grafika,társastánc.

Számos rendezvény színesíti az iskolai életet. Ezek közül kiemelném az Egész­ségnapot, a Reformáció emlékünnepélyt, Adventi szavaló- és dicséreténeklő verse­nyünket, a Refi kupát,a szeretetvendégségeket,a farsangot,a Családi napot,a Fordí­tott napot, az iskolai gálát. A nevelőtestület a pedagógiai programjában rögzítette azt a határozatát, miszerint minden, iskolánkban végzett tanulónak legyen lehetősége legalább egy alkalommal négynapos erdélyi tanulmányi kiránduláson részt venni. Első ízben 2006. április végén Nagy Kálmán tiszteletes úr szervezésében és idegenve­zetésével csodálatos napokat töltöttek az 5.6.7. osztályosok Székelykeresztúron, Ko­lozsváron, Segesvárnál, a Békás-szorosnál, a Gyilkos-tónál, Gyergyószentmiklóson, Csíksomlyón, Orbán Balázs emlékművénél, Tamási Áron sírjánál, Farkaslakán, a parajdi sóbányában, Székelyudvarhelyen, Korondon, Marosvásárhelyen. Az újabb erdélyi kirándulás a 2008/2009. tanévben esedékes. A vajdasági Bácsfeketehegy (Feketics) általános iskolájával kötött együttműködési megállapodásunk keretében 2007 decemberében 25 tanulót és 3 pedagógust láttak vendégül diákjaink négy napon át, majd 2008 júniusában került sor a látogatás viszonzására: 20 tanulónk 3 kísérővel programdús négy napot töltött a feketicsi vendéglátóknál.

Az osztálykirándulások mellett havonta szolnoki mozi- vagy pesti színházi elő­adást, kirándulást szervezünk a gyerekeknek. Minden ősszel nagy sikerrel rendezzük meg jótékonysági estünket. Nyaranta több tábort szervezünk, idén Balatonszárszón volt emlékezetes iskolai tábor, amelynek költségeihez a diákpresbitérium fejenként 2000 Ft-tal hozzájárult. Nagy sikerű úszótanfolyamot indítottunk. Júliusban napközis tábor várja a gyerekeket érdekes programokkal. A táborban résztvevők kiadásaihoz szintén hozzájárul az iskola 1000 Ft-tal tanulónként.

Iskolánk minden dolgozója arra törekszik, hogy a tanulókat egészséges, mű­velt, jellemes keresztyén emberekké, az egyetemes emberi értékek tisztelővéjé, a haza és nemzet hűséges és áldozatkész, alkotó polgáraivá formálja, akik mindenkor készek az örökölt és jelenkori kultura valódi értékeit befogadni, gyarapítani, közvetíteni.

Kívánom, hogy e cél érdekében továbbra is kísérje áldás s békesség munkánkat!

Baranyai Pálné
igazgató

Forrás: Kunhegyesi Református Egyházközség intézményeinek 2008-as Évkönyve.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 79, összesen: 689943

  • 2025. november 14., péntek

    A váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola két új szárnyának bokrétaünnepén együtt ünne...
  • 2025. november 13., csütörtök

    Tágas Tér nyílt a délpesti fiatalok számára, ahol együtt élhetik meg a krisztusi szabadítást, a közösség örömét és istenkapcsolatuk elmélyítését.
  • 2025. november 13., csütörtök

    A második magyar nyelvű teljes, kinyomtatott Szentírás tavaszig egy gyulafehérvári időszaki kiállításon látható.
  • 2025. november 12., szerda

    Bálint Klára lelkipásztor maglódi szolgálatáért adtak hálát mindazok, akik gyülekezetében tapasztalták meg, mit is jelent a szívbéli bizalom és a hite...
  • 2025. november 11., kedd

    Tudósításunk a budapesti Ráday Házban tartott, második Nagy-Budapesti Missziói Konferenciáról.
  • 2025. november 10., hétfő

    Mintegy tíz év után újra beiktatott lelkipásztornak örülhet a Komlói Református Egyházközség. Ünnepi istentiszteleten iktatták be november 8-án Frider...
  • 2025. november 10., hétfő

    Új évaddal folytatódik a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon podcastja.
  • 2025. november 10., hétfő

    Hetvenöt évvel ezelőtt, a második világháború borzalmai közepette jött létre a Külső-Kelenföldi Református Egyházközség. Az évfordulót 2025. november ...
  • 2025. november 07., péntek

    A kerítésen át ugrott be kora délután a rákospalotai Forrás Református Óvoda udvarára egy férfi, akinél kés volt. A rendvédelmi szervek biztonságba he...
  • 2025. november 06., csütörtök

    Inspiráció, közösség és rálátás Isten munkájára – Budapesten tartja nemzetközi konferenciáját a City to City Europe felekezetközi városmissziós hálóza...