Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Csak szép idő legyen...

A Nőszövetség tagjai június 9-én 9 órakor indulnak egy kenderesi kirándulásra. A város közelsége miatt szinte majd mindenki járt már ott, mégis bizonyára nagy élmény lesz mindenki számára. Aki most látja majd először, annak azért, aki meg járt már ott, hát emlékezhet. Ottjártamkor egy volt tanítványom kalauzolt az épületben, s akkor készültek a képek is. Néhány szót a látnivalókról:

A kastély az 1800-as évek elején épült, eredetileg nem a Horthy család birtokában volt, hanem Halassy kúriaként tartották nyílván. 1850-ben érkezett Kenderesre Horthy István, aki feleségül vette Halassy Paulát. Ettől az időponttól beszélhetünk az épületről, mint Horthy kastély. Horthy Miklós itt született ötödik gyerekként.

Az impozáns kastély igazából nyári lak volt, amelyet Horthy Miklós építetett át a mai formájába 1925-ben. A háborút követően szinte mindent elhordtak az épületből, ma csak néhány helyiségben látható eredeti berendezés. A pipázó teremben helyezték el a megmaradt dokumentumokat, képeket, fényképeket, személyes tárgyakat. Szép a jelenlegi kastélypark is.

A másik emlékezetes hely számomra Kenderesen a Horthy család sírboltja. A magyar történelem egy fontos korszaka főszereplőinek nyughelyét sok virág és nemzeti színű szalag diszíti az év minden napján.

Kellemes időtöltést, jó hangulatot minden résztvevőnek.

(120602-SnéJK)

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 326, összesen: 765868

  • 2026. november 01., vasárnap

    Novella gyászfeldolgozáshoz.
  • 2026. október 31., szombat

    November 4-én nyilvánosságra kerülnek az ún. ügynökakták. Olyan adatdömping zuhan a magyar társadalomra, melyet nem tudunk megfelelően értelmezni és k...
  • 2026. október 31., szombat

    Egy név: Luther Márton. Két szó: a reformáció bölcsője. Öt nap reformáció jegyében.
  • 2026. október 30., péntek

    Egész évben, a korábbiaknál komfortosabb épületekben várja a lelki feltöltődésre vágyókat a tahi Sion Hegye Református-Konferencia-központ. Az ünnepi ...
  • 2026. október 28., szerda

    A Dunamelléki Választási Bizottság 2026. november 4-én bontja fel az urnát.
  • 2026. október 28., szerda

    Krisztus keresztje a vigasztalásunk forrása a gyászban. Még nem tünteti el az éjszakát, de megmutatja, hogy Isten szeretete az éjszakában is elér benn...
  • 2026. október 27., kedd

    Év végén elköszön a Tolnai Református Egyházmegye esperesi hivatalától Rácz József dunaszentgyörgyi lelkipásztor. Szolgálat-áttekintő interjú.
  • 2026. október 26., hétfő

    Egykori Tutaj utcai imaházuk száz évvel ezelőtti megnyitására emlékeztek a Pozsonyi úti reformátusok, amelyről most már emlékkő is tanúskodik.
  • 2026. október 26., hétfő

    ...Balog Zoltán: Református egyház, „kegyelmi ügy” és kommunikáció című írására
  • 2026. október 24., szombat

    Film készül Szabó Imre egykori fasori esperes életéről. A megrendítő életút feltárhatóságáról Szekeres Csaba filmrendezővel és Erdős Kristóf történéss...