Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Családi napon...

GYÜLEKEZETI CSALÁDI NAP

Hagyományteremtő céllal első ízben rendezte meg családi napját május 25-én, szombaton a Kunhegyesi Református Egyházközség Presbitériuma a gyülekezet intézményei, csoportjai, a gyülekezet tagjai részére.
A tíz órára hirdetett rendezvény helyszínén - a református iskola udvarán, sportpályáján, a csana területén, a templomkertben -  már nyolc órakor gyülekeztek a résztvevők. Méretes kondérokban feltették főni a vidék jellegzetes ételeit: birka-, csülök-, vaddisznópörköltet, babgulyást, slambucot, káposztáshúst, másutt csülök sült, illetve voltak, akik palacsintasütéshez készülődtek.
Még a program kezdete előtt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a háztáji program keretében átadta rászorulóknak a százezredik zsák vetőburgonyát. Az eseményen jelen volt Szőke András  színész, humorista és Bede Róbert, a TV Paprika szakácsa. 
Énektanulással hangolódott a gyülekezet a családi nap hivatalos megnyitó eseményére, az áhítatra. Nagy Kálmán lelkész a Zsoltárok könyve 133. igeszakasszal buzdította hálaadásra a hallgatóságot.Felemelő érzés volt, amint a több száz résztvevő elcsendesedve hallgatta az Úr igéjét, majd együtt mondta az Úrtól tanult imádságot. 
A műfüves pályán felállított színpadon elkezdődtek az intézmények, csoportok bemutatkozásai, műsorszámai: nagy sikerrel léptek fel a családi napközi kicsinyei, az iskola tanulói, a Sarepta idősek otthona és gondozási központ lakói és dolgozói, valamint a gyülekezet kórusa. A gyülekezeti nőszövetség süteményvásárt tartott.
A műsorfolyam egészen délutánig tartott. A gyerekek részére ugrálóvárakat, csúszdákat állítottak fel, és lovagolási lehetőség is volt.  
Közben fantasztikus illatok terjengtek, hisz sorra elkészültek  az ínycsiklandó ételek. S mivel a családi nap időpontja egybeesett a református egyház Szeretethíd programjával, s gyülekezetünk intézményei évről-évre részt vesznek ebben a programban, idén ételt osztottunk a szeretet jegyében. Több, mint négyszáz adag finom étel, s mintegy ezer palacsinta került éhes gazdájához, még ha időnként hosszú sorban állás volt is az ára.   
Istenünk számára kedves volt együttlétünk, hisz az országos esőzés ellenére a nap folyamán mindössze két alkalommal kaptunk kisebb záport, ami csak felfrissítette a résztvevőket, meg nem futamította. 
Ez a nap megmutatta a gyülekezet összetartó erejét, éreztük, milyen jó tagja lenni ennek az élő közösségnek. Kicsiktől a szép korúakig mindenki testben és lélekben gyarapodva, gazdagodva tért meg lakhelyére.   
Isten gazdag áldása kísérje a szervezők, résztvevők, munkálkodók, felajánlást tevők további 
Baranya Pálnéa kunhegyesi nőszövetség elnöke

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 105, összesen: 716858

  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége